kontúr

Összes megtekintés: 41 

Egy lány vár a vonatára Szentlőrincen. Már negyed órát késik, de a lány cseppet sem zaklatott. Egyenesen, határozottan áll, néha jobbra-balra billenti fejét, figyel.
Hosszú világosbarna szövetkabátot visel. Haja egy vékony zöld tincset kivéve, egy nagy csattal lazán hátra van fogva. Kezében egy elegáns, fekete kézitáska, másik kezében esernyő, melynek hegyét a betonnak támasztja.
Három perc múlva érkezik a vonat, a lány sietve felszáll, leül egy ablak melletti helyre, és előveszi Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését. Olvasni kezd, közben a vonat elindul Pest irányába, kint lassan esni kezd az eső. A vihar egyre nagyobb, villámlik, az esőcseppek egyenes csíkokat húznak az ablakon.
Nagyjából tíz perc telt el az indulás óta, mikor a lány melletti üres ülésen megjelenik egy rég nem látott, ismerős alak. A lány úgy tesz, mintha olvasna, de igazából a szeme sarkából figyeli őt. Először csak a fekete sziluettje jelenik meg, majd kitisztul a kép, és már teljes alakjában ott ül ő. Zöld tinccsel, hosszú szövetkabáttal. Kezében a Bűn és bűnhödés, ölében egy elegáns, fekete kézitáska. A lány először még kisiskolásként látta ezt az alakot. Már akkor is gyűlölte. Idegesítette. Főleg a szeme. Azóta néha megjelent, ott volt vele egy darabig, majd eltűnt. Mindig nagyon nehéz volt elűzni. Hajthatatlan. Azt teszi, amit a lány. Úgy öltözködik, ahogy a lány. Úgy beszél, úgy néz, úgy lélegzik, mint ahogy a lány, mégis sokkal precizebben, és céltudatosabban.
A lány ezúttal csak nagyot nyel. Eldönti, hogy nem foglalkozik vele. Nem törődik a szemével sem. Azzal a sanda, öntelt, frusztráló tekintettel.
A vonat ablakait faágak csapkodják. Valamit mond a diszpécser, de a hang szakadozik és elmosódik. Nem lehet érteni.
A lány nem bírja ki. Lassan jobbra fordítja a fejét. Az alak visszapillant rá. Sokkal gúnyosabban, szinte már vigyorog. A lány gyorsan visszafordul a könyve felé, de pár másodperccel később eszébe jut a holnapi felvételije. Addigra el kell tűntetnie őt. Ha még akkor is ott lesz mellette, nem tudja végigcsinálni.
Ki kell mennie a mosdóba. Meg kell mosnia az arcát. Hátha…hátha most az egyszer nem követi.
Dehogynem.
Az alak ott sétál mögötte a szűk vagonban, két lépéssel hátrébb. Csizmájának kopogása hangosan visszhangzik a lány fejében.
A mosdó szűk, és koszos. A figura megtalálja a módját, hogy ő is elférjen. A lány megnitja a csapot, felvesz egy kis vizet, rálocsolja az arcára. felnéz, a tükörbe nézve megigazítja a haját. Az alak szintén. Gonoszan csillog a szeme. A lány megőrül tőle. Kiront a fülkéből, bevágja az ajtót. Az utasok egy pillanatra mind odalesnek. Hát persze…hisz ők nem látják, ők nem értik.
Egy óra múlva a vonat komótosan begördül a Keletibe. A lány leszáll, mellette lépked homályos, mégis sokkal megnyerőbb önmaga. A lány próbálja ignorálni. Az alak ezt pontosan tudja, így provokálja őt. Csak azért is. A pályaudvaron tömeg van. A lány többször nekimegy valakinek, mire kijut. Serényen bocsánatot kér, de halántéka egyre jobban lüktet.
Kint őrjöng a vihar. A lány kinyitja esernyőjét, és elindul.
Nem igazán ismeri a várost, el van tévedve. Buszozik egy keveset, majd elérkezik az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez. Át kell sétálnia Budára.
A lány gyorsabbra veszi a tempót, így mellette az alak is szedni kezdi a lábát. Túl egyenes, túl gőgös, túl tudatos. A lány csak azt seretné, ha megállna. És onnantól kezdve nem követné tovább. Csak álljon meg, és tűnjön el…
Az autók fullasztó kipufogógőzt okádnak. Az eső hangosan és tompán kopog az ernyőn. Emberből túl sok van. És mindegyik pofázik. Az alak meg csak megy előre, nem zavartatja magát. Felfuvalkodva, pöffeszkedve, arrogánsan. Mindene bosszantja a lányt. A csizmájának a hangja, ahogy sétál a vizes betonon. A felemelt álla. A karjának, és vállának mozgása. És a szeme…
Váratlanul a lánynak eszébe ötlik valami, odalép a híd korlátjához, és kimászik rajta. Kíváncsi, hogy az alak vajon oda követi e.
Hát persze, hogy követi.
A lány tovább feszegeti a határokat, és egyik kezével elengedi a korlátot, hátradől a víz felé, másik kezével még fogja a vasat, azzal tartja magát. Az alak még mindig ott van, nem hátrál meg, nem válik köddé. A lány egyesével felengedi az ujjait, elengedi a vasat, és zuhan. Zuhannak.
Nagy csobbanás (csak egy)
A lány látja az alakot. Lecsukódik végre a szeme, és kontúrjait veszti. A lány, még mielőtt meghalna mosolyra húzza ajkait. Megszabadult tőle, és a szemétől.

Szólj hozzá!