A metróaluljáró szinte kongott az ürességtől. Csupán négy-öt ember lézengett a megállóban a késői órán, de még ők is igyekeztek minél hamarabb elhagyni a földalatti helyiséget. Lilit e kép fogadta, mikor kimerülten és csüggedten leszállt a metróról.
A tizenöt éves lány a mozgólépcső felé baktatott. Közben berakta a fülhallgatóját, és elindította kedvenc lejátszási listáját. Mialatt Billie Eilish legújabb, legközismertebb számát dúdolgatta magában, fejében össze-vissza cikáztak a különféle egymásnak ellentmondó gondolatok. Azt kívánta bárcsak kitörölhetné ezt a napot az életéből. Összeveszett a barátaival, kirúgták a nyári munkájából… Egyszóval nem mondhatni, hogy kifejezetten jól volt lelkileg.
Nem sokkal a kijárat előtt Lili megtorpant. Pár méterrel arrébb egy rongyokba bugyolált, koszos idős néni üldögélt a földön. Lábánál egy papírpohár hevert, arra várva, hátha valaki megszánja néhány forinttal. Lili undorodó pillantást vetett a piszkos nőre, majd tovább sétált. Már szinte az ajtóhoz ért, amikor váratlanul megcsúszott egy eldobott papír zsebkendőn, és hátraesett. Lili fel sem fogta, mi történt, az egyetlen, amit érzékelt a fejébe és a karjába nyilalló irgalmatlan fájdalom volt. Megpróbálta kinyitni a szemét, de még mielőtt ezt megtehette volna, elsötétült előtte a világ.
Lili egy hófehér falú szobában tért magához. Körülötte, azaz az ágy mellett orvosok és védőnők gyülekeztek, akik úgy lesték minden mozdulatát, mintha épp valamiféle egzotikus állatot tanulmányoznának.
– Hol vagyok? Mi történt? – nyögte Lili, majd óvatosan felült. A feje és a karja sajgott, de egyéb problémája nem volt.
– A kórházban – válaszolt kedvesen az egyik nővér, és finoman visszatolta őt az ágyra. – Elcsúsztál, és beverted a fejed. Kaptál egy kisebb agyrázkódást, illetve a bal alkarod is megzúzódott, de minden rendben. Nincs semmi baj – mosolygott rá a szőke hajú nő. – A szüleid bármelyik pillanatban megérkezhetnek.
A nővérnek igaza lett, fél órával később Lili édesanyja már a kórteremben faggatta az orvosokat lánya állapotáról. Szerencsére, mivel kielégítő választ kapott, végül többé-kevésbé megnyugodott.
Lili három napot töltött a kórházban folyamatos megfigyelés alatt. A nővérkék úgy vigyáztak rá, mintha tulajdon gyermeküket kellene szemmel tartaniuk. Épp ezért a negyedik reggelen Lili hálás szívvel búcsúzott az ápolóktól.
– Nagyon köszönöm – mosolygott rájuk.
– Ne csak nekünk – nevetett fel a szőke lány.
– Mire gondolsz? – értetlenkedett Lili.
– Az idős nénire, aki kihívta a mentőket, amikor elestél.
Lili döbbenten nézett maga elé. Eszébe jutott a hajléktalan asszony, akire nemrég még fintorogva pillantott a metróaluljáróban. De mégis hogyan tudta volna hívni a mentőket? Hisz egy szegény koldusnak biztosan nincs telefonja…
Efféle gondolatok és érzések kavarogtak a lányban még akkor is, amikor édesanyja autójában üldögélve bámult ki az ablakon. Aztán hirtelen rájött a megoldásra. A nő nagy valószínűséggel kivette a mobilját a táskájából, és azzal telefonált segítségért. Lili gyorsan bekapcsolta mobilját, és átnézte korábbi hívásait. Ott volt köztük a 104-es telefonszám. A lányt gyötrő bűntudat kerítette hatalmába. Mindig is azt hitte, a koldusok csalók, akik az ember keresetét próbálják ellopni. Aztán most szembesült vele, hogy a nő, akinek feltételezhetően ennivalóra sincs elég pénze, nemcsak kihívta a mentőket, hanem a lány telefonját is visszatette a helyére. Lili ekkor ébredt rá, milyen hatalmasat tévedett.
Másnap arra az elhatározásra jutott, hogy valahogy meg kell hálálnia a nőnek az önzetlenségét. Reggel elsétált a közeli pékségbe, ahol vásárolt egy rakat zsömlét és fornettit, majd az aluljáró felé vette az irányt. Egyenesen a koldushoz baktatott, ámde ott csak a nő pokrócait találta, ő minden bizonnyal elment mosdóba vagy épp kint kéregetett.
Lili elővett egy filcet, és ráírta az étellel teli zacskóra, hogy köszönöm. Ebből talán rájön – gondolta. De igazándiból az sem baj, ha nem… A lány letette a csomagot, és már épp indult volna, amikor erős késztetést érzett valamire. Gyorsan lehúzta az ujjáról a gyűrűjét, és azt is belecsúsztatta a zacskóba.
Mielőtt meggondolhatta volna magát, megpördült a tengelye körül, és elkezdett hazafelé bandukolni. Minél inkább morfondírozott rajta, mit tett, annál jobban örült döntésének. Tényleg nem gondolta volna, hogy egy ilyen pici tárgy így meg tudja változtatni a dolgokat. Most mégis ráébredt, mennyit jelenthet a koldusnak az ékszer. Hisz Lilinek csak egy szép gyűrű volt, egy emléktárgy, míg a hajléktalan asszony akár egy hétig is elélhetett az apró ajándék árából.
