Gerzson

Sötétedett már, de a decemberi első hóeséstől még mindig világosság volt. Egyedül sétált, mit sem törődve a hideggel. Nem fázott, hiszen a szíve negyven évvel ezelőtt jéggé dermedt.
Azelőtt falta az életét,a szerelmet és a boldogságot. Jóképű, gáláns fiatalember volt, aki félóra alatt levette a nőket a lábukról, egészen addig ameddig egy csinos kislány egy egyszerű mosollyal zárta be a szíve kapuját más nők előtt. A Mennyországban szárnyalt. Gyorsan jöttek az események, hiszen tudta ő az a nő, aki nélkül nem bírna létezni egy percet sem, akivel megakarja osztani életének összes pillanatát és aki mellett boldogan öregedne meg.
Fél év együtt járás után megkérte a kezét, amire a lány boldogan mondott igent, hiszen ugyanúgy érzett ő is. Egy hónapra rá megtartották a lakodalmat. Szerény volt, akárcsak ők, a tanúk, szülők és pár barát. Mégis érezni lehetett, hogy jelen van maga az Isten ezalatt az áldott pillanat alatt.
Boldogok voltak,mint minden fiatal házaspár. Sosem veszekedtek,minden nehezebb akadályt jó kedvvel és egy pár öleléssel oldottak meg, mígnem a lány napról-napra rosszabbul érezte magát.
– Gerzson, beszélnünk kell. – mondta, és leült a kanapéra.
– Valami baj van, szívem? Idegesnek tűnsz.
– Hogy baj, nem tudom … Mond meg te!
– De mire válaszoljak? – értetlenkedve nézett Rebekára.
– Kisbabánk lesz. – mondta Rebeka sírva.
– Istenem, dehát ez csodálatos! – csókolta sírva Rebeka arcát.
A fellegekben jártak. Napról-napra csak ábrándoztak gyermekükről, néha aggódva, néha pedig izgatottan, így telt el nyolc hónap.
Mikor elérkezett a szülés napja, Gerzson idegesen fel alá járkált a váróban, izgatottan várta a feleségét és gyermekét. Így telt el kegyetlenül három óra, mígnem az orvos Gerzsont kereste.
– Jó napot, Szabó Gerzson?
– Igen, én vagyok. Hogy ment a szülés? Kisfiú, kislány? A feleségem? – érdeklődött a boldogságtól kicsattanva Gerzson.
– Sajnálom. Üljön le egy kicsit.
– Mi? Mi történt ? – fakadt sírva Gerzson.
– Komplikációk léptek fel, a gyermek már halva született, a feleségét próbáltuk megmenteni, de túl sok vért vesztett és feladta a küzdelmet.
Gerzson alatt megnyílt a föld. Élete egyik legszebb napja lett életének a legrosszabb rémálma. Nem tudta felfogni, meghalt a gyerek, és meghalt a felesége.
A temetésig hol a kocsmában tengődött, hol a szüleinél. Képtelen volt haza menni a közös lakásukba. Azóta eladta a házat, és a falu végén lévő pici kunyhóba költözött legjobb barátjával, az alkohollal.
Most is a kocsmából tart haza felé, elfogyott a pénze, csak morrog a bajsza alatt. Utálta ő a világot, Istent és az embereket. Az egyik pillanatban nyöszörgést hallott a fák között. Egy kiskutya egy gödörbe esett, sehogysem tudta kikaparni magát. Gondolta magában Gerzson, mit árt ez a kisállat másnak, kivette és ott hagyta, aztán tovább ballagott. Csak a kapuban vette észre,mikor a kutya elkezdte rágni a lábának a szárát, hogy hazáig követte. “Mit akarsz tőlem? Nem hagytalak ott, menj dolgodra, van elég bajom nélküled is.” mormogott és azzal ott hagyta. Reménykedett, hogy reggelre haza megy és folytathatja a szokásos alkoholtól elázott napjait, de reggel ott várta a kutya a kapuban. És ez így ment napokig, hetekig, mígnem a kocsmában szóltak Gerzsonnak, hogy gyújtson jó melegen be, mert óriási vihar jön. Este begyujtott a kandallóba és a ropogó parázs között, mintha Jézus arcát látta volna és eszébe jutott, hogy azért ember az ember, hogy segítsen annak, aki rá szorul és most egy lélek őt választotta. Fogta, behozta a kandalló mellé, meleg levest adott neki. Mikor felnézett és rá pillantott Gerzsonra, akkor már tudta, hogy Isten küldte őt, hogy végre megmentse. Negyven évnyi szenvedés után kinyitotta a zárat, amivel lelakatolta az érzéseit és ahogy olvadt az ablakon a jégvirág a melegtől, úgy olvadtak le a láncok a szeretetről szívében. Végre megnyugvást kapott és tudta, hogy gyermeke és felesége végre üzenni tudtak és küldtek valakit a Mennyországból, akit végre őszinte tiszta szívvel szerethet.