Hóesés

December 24-ike volt. Odakint apró pelyhekben szitált a hó. Mindenki díszítette a karácsonyfát és ajándékokat csomagolt. Cecília is. Meleg ruhát pakolt, mert délután indulnak a nagyihoz. Tulajdonképpen szeretett a nagyinál lenni, minden szünidőt ott töltött, de most érezte, hogy ez más.. Teljesen más… Az utolsó vakáció alatt már nem mehetett egyedül a nagyihoz, pedig az egyedüli boldogságot ez jelentette neki. Ott igazán szabad volt. Szerette, ahogy a nagyi figyelt rá és értette minden szavát. Útközben azon gondolkodott, hogyan tudná az életének felét oda ajándékozni, így együtt maradhatnak az utolsó napig, ő magához venné a mamit és boldogan élnének. De rá jött, lehetetlen amit szeretne és némán engedte kifolyni a könnycseppet, nehogy a szülei gyengének nevezzék. Ők ezt a szeretetet nem értették és Cecília szerint soha nem is fogják.

Mikor beérték a faluba egyre nagyobb pelyhekben hullt a hó, már-már agresszíven. Eszébe jutott a gyermekkora, mennyit szánkóztak a hegyoldalon.. Ettől megfájdult a szíve.. Belépve az ajtón megpillantották a nagyit az ágyban fekve, mellette egy aprócska fenyőág és egy kis becsomagolt doboz.

– Szia anya, hogy vagy?

– Hát, votam már jobban is jányom.. De nem panaszkodom.

– Éhes vagy? A Jani kint maradt fát aprítani a kandallóba, jön ő is hamarosan.

A nagyi csak intett, hogy nem kér. Már érezte, hogy odafentről egyre gyorsabban számolják az óráját és intett a lányának :

– Jányom, menj át az Icához. Sütött jó meleg kalácsot a félbe, úgy meg kívántam no. Osztán mondjad neki, hogy az énekeskönyvemet ott hagytam né a templomba.

– No, ketten vagyunk. Kicsi Cecília ne itasd az egereket no. Hadd lám aztat tudod, hogy miért hull a hó télen?

– Hát.. Mert tél van és hideg.

– Mikor annyi esztendős votam, mint most te elvitt a nagymamám szánkózni oda a hegyre. Meg kérdezte tőlem es, hogy miért hull a hó. Tudod miért? A hó az angyalok szárnyából a toll. Ilyenkor télen lerepülnek közénk és meg nézik ki alkalmas, hogy közéjük tartozzon.

– Akkor ez azt jelenti, hogy akit méltónak találnak, azt el is viszik?

– Aztat. De ne félj nem egészen viszik el. – ekkor a paplan alól előszedett egy megkopott nyakkendőt.

– Mi ez? – értetlenkedett Cecília.

– A papáé. Negyven éve itt van velem minden nap. Egy darab a papából itt maradt, hogy rám vigyázzon. No, most akkor bontsd ki te is eztet a kis dobozkát.

A dobozban a nagyi fülbevalója volt.

– Ezt nem anyának kellene adnod?

– Dehogy fiam, neked nagyobb szükséged van rá, mint nekije. Tudnád, hogy ebbe a pár fülbevalóba belé csomagoltam a lelkemnek egy darabját, így sose leszel egyedül ezen a világon. Bárhova menj, bármit csinálj én ott leszek veled. Mindig minden percben. – ezekben a percekben megszorította unokája kezét és ágy halvány mosoly mellett legördült egy aprócska könnycsepp és elaludt.

Cecília nem szólt semmit, csak magában sírt. Tudta, hogy a nagyi bár örökre elment, mégis a legfontosabb dolgot önmagából rá hagyta. A szívét.

“Hóesés” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!