Képeslap

Összes megtekintés: 128 

Odalépett a komódhoz, és kihúzta a középső fiókot. Ott tartotta azt a díszes csomagolópapírral bevont cipősdobozt, amibe mindeddig az emlékeit rakta. Szertartásosan a komód tetejére helyezte az egészet, és levette a fedelét. Nem ült le, jobb volt állni az ablaknál, mert a természetes fényben szebbnek látta a dolgokat.
A dobozt kitöltötték a régi kulcsok, az emléklapok, a prospektusok, a belépők és karszalagok, néhány fénykép és egy műanyag pohár, amit még élete első házibulijából mentett meg. A szélén négy darab képeslap volt élére állítva, mindet egy-egy régi baráttól kapta. Kettő már egészen megsárgult, és a harmadik sem tűnt újnak, csak a negyedik papírja volt még hófehér. Azt vette ki.
Barcelona, Gaudi Sagrada Familiája. A bazilika gótikus tornyai messze a város lakóházai fölé magasodnak. Árnyékában park fekszik tóval. Az épület előtt sűrű kocsisor, az autók mind kockaformák. Régi képet használhattak a laphoz. Megnézte a keltezést, alig néhány éve adták postára.
„Üdv Barcelonából! A katalán főváros csodaszép, mindenki pörög, a tenger is tuti jó, minden nagyon kellemes. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, remélem, otthon is minden rendben. Kicsit csúnyán írtam, ezért elnézést, de éppen a pultnál állok. Puszi, Bella” – ez állt rajta, alig olvasható macskakaparással. Néhol kis tintapaca jelezte az elrontott betűket, mintegy bizonyítva, hogy nagy sietségben íródott a lap.
Mindig is szeretett volna utazni, de neki csak a képeslapok jutottak. Gyerekkorában nem állt módjában, később ideje nem volt, utána pedig útitársa. A barátai anyagi megfontolásból mindig a szüleikkel utaztak, de azt mondták, sajnálják, a család az első. Ebből csak akkor nőttek ki, amikor a párjukkal, majd pár évre rá a saját családjukkal kezdtek utazgatni.
Azt szerette Bellában, hogy olyan egyedül volt, mint ő. Bella gyűlölte a szüleit, folyton lázadt és nem riadt vissza a hangos vitáktól sem. Sokszor hívta az ilyen alkalmak után telefonon, akár külföldről is. Amint elég idős lett, lemondott a családi nyaralásokról.
Ekkor azt hitte, eljött az ő ideje, és már bújta is a kedvező árú utakat ajánló oldalakat. Gyűjtött elég pénzt, volt szabadsága, és a vágyott útitárs is az ölébe hullt, gondolta, de csalódnia kellett. Bella a kötöttségeket lerázva inkább egyedül akart utazni. Ez hosszas unszolás után derült ki, addig csak kerülgette a témát. Ám amikor végre szemtől szemben rákérdezett, Bella elfordította a tekintetét, és azt válaszolta, hogy hamar egymásra unnának. Sosem derült ki, hogy tényleg így lett volna-e.
Bella egyedül, kutyával, hátizsákkal, vagy egy busznyi ismeretlennel járta be az európai nagyvárosokat. Először félt képeslapot küldeni, úgy érezhette, csak sót hintene a sebre. Aztán mégis küldött egyet Barcelonából, de több nem érkezett. Ez az egy töredék maradt fenn a Bellával való barátságból.
Elteltek a hónapok, a nyarak, az évek, elmúlt a fiatalság és elmúlt Bella is. Nem tudta, mi lehet vele, de már nem is volt érdekes. Megtanulta, hogy önmagának legyen fontos, ne másoknak. Szerette magát, akár volt mellette valaki, akár nem, de utazni soha nem utazott.
Visszacsúsztatta a lapot oda, ahonnan kivette, bezárta a dobozt és visszatette a fiókba. Kicsit igazgatta még a komódon a terítőt és arrébb húzta a cserepes cikláment, hogy jobban érje a fény. Száraznak látta a földet, ezért hozott rá vizet, majd leült a számítógép elé. Rákeresett, milyen utakat kínálnak Barcelonába ebben az évszakban.

“Képeslap” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!