Iskola és élet

Összes megtekintés: 96 

“Ha egy aranyhalat fáramászási képességei alapján ítélünk meg, úgy élheti le egész életét, hogy egy idióta.”
– Albert Einstein

“Áll a hal a fa előtt, néz fel magas lombjára, vastag törzsére. Közelebb megy hozzá, puha uszonyaival megpróbál kérgébe kapaszkodni, de nem megy.
– Na mi van, miért nem csinálja? – kérdezi a Tigris.
– Hát, nem megy. – mondja a hal.
– Mi az, hogy nem megy?! Ez csak fáramászás!
– Te, nem tudok, képtelen vagyok rá.
– Ne vicceljen velem kérem! Húsz éve vagyok az erdőben, mindent láttam már, nem tud átverni. Én korrekt voltam, egy hétre előre szóltam, hogy a famászást megszemlélem, maga még sem gyakorolt! Tehetek én erről? Nem! Maga tehet róla. Rossz a hozzáállása, sürgősen kéne változtatni ezen. Sajnálom, de ezért csak egyet tudok adni.
Megy haza a halacska szomorúan, fogja uszonyai közt az egyes számot. Hazaér, szüleinek megmutatja.
– Hjaj, kisfiam, pedig megmondtam neked, hogy ha nem gyakorlod a fáramászást, ez lesz a vége. – mondja halpapa
– De, én gyakoroltam, három úszásórát is kihagytam miatta! – mondja a halacska.
– Ja, persze. Akkor mi ez az egyes? Többet kéne a fáramászással foglalkoznod. Az úszás túl sok időt elvesz.
– De miért? A fáramászást amúgy is utálom, úszásban meg jó vagyok.
– Utálod vagy sem, fára mászni MEG KELL TANULNI! A vízben pancsikolással nem fogsz tudni elhelyezkedni, így nem fogsz sikeres lenni az életben. Ilyen a világ, el kell fogadni.
– És mi van a híres cápával? Ő sikeres a “pancsikolásával”.
– Igen, de te soha nem leszel olyan, mint ő, verd ki a fejedből. Úgyhogy, azért, hogy minden energiádat a famászás gyakorlásába tudjad fektetni, mostantól eltiltalak az úszástól. Most ne duzzogjál itt nekem, ezt csakis a te érdekedben teszem. Jobb ez így neked, én tudom. Majd hálás leszel nekem érte.”
~
“Áll a gazella a fa előtt, néz fel magas lombjára, vastag törzsére. Közelebb megy hozzá, patáit felrakja kérgére, és elkezd mászni. Mászik, mászik, még inkább visszacsúszik, kapaszkodik foggal, kapálódzik patájával.
– 2 és fél méter. – mondja a Tigris, miután megállította a stopperórát egy perc elteltével.
– Mi, máris vége? De még el se jutottam a feléig. – értetlenkedik a gazella.
– Pontosan, ahogy mondja. Mindenki más eljutott legalább a fa feléig mostanra, kivéve maga.
– Elnézést, én próbálkozok, de egyszerűen nem megy gyorsabban.
– Hát ez érdekes. Valahogy, mindenki más képes normális tempóban haladni, csak maga nem. Miért van ez? Hm?
– Nos, hát, nekem patáim vannak, a többieknek meg…
– Pontosan. Maga fogyatékos. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnia, de ez az igazság. – majd a Tigris fog egy pecsétet és rányom vele egyet a gazellára. Haloványan fog a tinta csupán, alig látható még.

– Hjaj kisfiam, nem értem én ezt. – mondja keservesen a gazellapapa, miután ő is nyomott egyet a pecsétből – Miért nem tudsz olyan lenni, mint a többiek? Miért kell fogyatékosnak lenned? Pont az én fiamnak. Pedig én mindent jól csináltam, mivel érdemeltem ezt ki?
– De, apa, nem vagyok fogyatékos.
– Hjaj kisfiam, tudom hogy nehéz elfogadnod, de ez az igazság. A Tigris is megmondta, közel sem fejlődsz olyan gyorsan famászásban, mint a többiek. Pedig ugyanannyit gyakorolsz, ugyanannyi időt foglalkozik veled. Ha a többieknek megy, neked is mennie kéne.
A gazella tudta, itt valami nincs rendjén. De nem szólt vissza, hisz a felnőttek úgy is jobban tudják.
Másnap, ahogy végigmegy az erdő ösvényén, minden állat fogja pecsétjét és rányomja a gazellára. A pecsétek nyoma egyre jobban látszódik, egyre jobban fáj, égeti a bőrt, égeti a húst, csontig hatol a fájdalom!
Délután, ahogy gazellánk kiáll a rét szélére ahol futni szokott és álmodozni arról, hogy egyszer milyen híres futó lesz, visszafordul és nyom magára egy pecsétet.”
~
“Áll a papagáj a fa előtt, néz fel magas lombjára, vastag törzsére. Majd felreppen a fa legmagasabb ágára, megfogja csőrével a gyümölcsöt, és lehozza. A Tigris kis hümmögés után odaad egy számot.
– Kettő?! – fakad ki a papagáj – De hiszen, én hoztam le a gyümölcsöt messze a leghamarabban!
– Igen, viszont helytelenül. Mászással kellett volna lehozni a gyümölcsöt, nem pedig repüléssel. – mondja a Tigris, majd kitép egy tollat a papagáj tarka szárnyából.

– Hát kisfiam, szerintem teljesen jogos, amit a Tigris mond. – mondja papagájmama.
– De anya, én megcsináltam a feladatot, és még hatékonyabban is! – mondja a papagáj.
– Tudom, hogy szeretsz repüléssel fákat mászni, de egyszerűen ha az a feladat, hogy mássz, akkor mászni kell, és nem repülni. Meg kell tanulnod mászni parancsra, és nem csak felreppeni a fejed után. Nincs mindig igazad.
– De ha egyszer most igazam van?! Ha egyszer a repülés jobb, mint a mászás, mert ez tény?
– Én megértem, hogy repüléssel egyszerűbb, de nem te mondod meg, hogy mi a jó és mi nem. A Tigris nyilván jobban tudja, hogy melyik a jobb, hallgass szépen őrá. – majd kitép egy tarka tollat fiából.

Duzzog egymagában a papagáj, elmélkedik. Nem érti, ő biztos volt benne, hogy a repülés jobb, mint a mászás. De most elbizonytalanodott. Lehet, őbenne van a hiba? Hisz mindenki az ellenkezőjét mondja. Majd elkezdi kitépkedni tarka tollait.

Áll a papagáj a fa előtt, csupaszon. Közelebb lép, elkezd mászni a fán. Karmaival kapaszkodik, csőrével himbálódzik, felér, lehozza a gyümölcsöt. A Tigris odanyújt neki egy ötös számot. A papagáj most ott öleli a kapott számbeli értéket boldogan. Kitépte érte tollait, széttrancsírozta szárnyát ezért a számért, fájdalmakkal teli napokon át szürkítette magát. De kapott egy magas számot érte, úgyhogy biztos megérte. Ő jól teljesített.”
~
“Áll a polip a fa előtt, néz fel magas lombjára, vastag törzsére.
– Umm, miért is kell felmásznom rá pontosan? – kérdezi.
– Azért, mert én azt mondtam. – mondja a Tigris – Az év végi nagymegszemléléshez kelleni fog, úgyhogy mássz fel a fára.
– De, miért kell ez az év végi vizsgához?
– Azért, mert ilyen a rendszer. Mássz! Fel! A fára!
– Még mindig nem értem, hogy miért kell ez nekem. – A Tigris ekkor felüvölt öblösen és belekarmol a polip egyik karjába, aki elkezd fájdalmában ordítani.
– Ha nem mászol fel a fára, következőnek leharapom az egyik karod. – mondja a Tigris. Erre a polip nekirugaszkodik a famászásnak.

Áll a polip a fa előtt, néz fel magas lombjára, vastag törzsére. Nem akar felmászni. Nincs kedve fát mászni, nem szeret fát mászni, minden ösztöne a famászás ellen van. De mégis mászik. Mert fél.”
~
“Felébred a macska. Itt a nagy nap, remekül érzi magát. Az elmúlt héten csak a fáramászást gyakorolta, felmászik a legmagasabb fára is a leggyorsabban mind közül, nagyon biztos képességeiben. Lemegy anyjához, hogy reggelizzen.
– Remélem, átmész kiscicám, hisz ha ezt elrontod, a jövőd bánja. – mondja bájosan a macskamama.

Sétál a macska az erdőben, összetalálkozik legjobb pajtásával.
– Remélem, átmegyünk, hisz ha ezt elrontjuk, a jövőnk bánja. – mondja bájosan a barát.

Odaér a macska a Tigrishez.
– Remélem, átmegy, hisz ha ezt elrontja, a jövője bánja. – mondja a Tigris szigorúan.
Áll a macska a fa előtt, néz fel magas lombjára, vastag törzsére. Ha ezt elrontom, végem, gondolja magában. Elkezd remegni, elbizonytalanodik. Nekirugaszkodik, elbukik.
Borzalmas fára mászó – jegyződik papírján.”
~
Himbálóznak a kismajmok az indákon, vidámak, élettel telik. Az egyik körmével műalkotásokat farag az indákba, másik hajót sző belőlük.
– Mindenki le a földre! – ordítja el magát a Tigris. Legtöbben lemásznak, egy kismajom marad csak fent. A Tigris elvágja az indáját, nagyot puffan a kis maki. A Tigris bedug egy slagot a fülébe, megnyitja a csapot. A kismajom jajgat, másik fülén szivárványos víz folyik ki.

– Most megmutatom nektek, hogyan kell fára mászni. – mondja a Tigris.
Egy kismajom máshogy mássza azt a fát? Slagot a fülbe. Egy kismajom fáramászás helyett járni szeretne? Megy a slag a fülbe.
Pedig egy másik ágba kapaszkodva is lehet fát mászni, pedig járva is lehet megélni. De a Tigris csak egy féle utat fogad el.

Ülnek a majmok a fa lombjai közt. Néznek ki a fejükből, mozognak az ágak szerint, melyekből csak a következőig látnak. Másznak felfele nem egy gyümölcsért, nem a kilátásért, csak másznak, mert mindig is másztak. Másznak felfele két rúddal szemük előtt, másznak felfele önzően, másznak felfele mégis boldogan. Hisz, nem tudják milyen rudak nélkül, szivárvánnyal a fejben.

Szólj hozzá!