Hofecker Barnabás: Feljegyzések a 18-as számú hibás kísérletről

Összes megtekintés: 56 

Mindent végig nézett szépen sorra. Újra és újra. Tudta, hogy ez mindig is így volt. Nem hiába nem lett soha semmi szignifikáns belőle. Sajnos, csak ennyit élt meg. A visszajátszás csak pörgött tovább, leginkább egy rossz VHS-kazetta minőségében. Pedig rámosolygott. Rámosolygott, amikor felvillant a fény. Felvillant a fény, és megnyílt a világ. Bár beletalálták, hogy világ már jóval ő előtte is volt, és most már úgy néz ki, utána is lesz, de számára az volt a kezdet. Az a perc, pillanat, milliszekundum, mikroszekundum, nanoszekundum. Play:
Ügyesen manőverezett a pákával. Megtörölgette csinos, fehér keretes szemüvegét testhez álló laborköpenye rojtjaiban. Régen nem volt ennyire izgatott. Háromszögletű antik óráján egy gombot nyomott le, majd helyére illesztette az utolsó kábelt. Boot.
-Hello Word!- Csengett ezüst fülbevalókkal ékesített enyhén „manóforma”, de hihetetlenül bájos fülecskéiben. Sikerült. Online.
– Mi 256 hármas alapú logaritmusa?- Kérdezte kicsit mély, de annál bájosabb hangocskáján, ami érzékeny pillanataiban képes volt a leggyönyörűbb halk magasas csilingeléssé is változni. Nagyon szeretett kérdezni. Szinte csak kérdezett. Kérdezett, kérdezett, és kérdezett, kérdéseiről azonban minden figyelmet eltereltek kissé átlagosnak, sőt itt-ott laposnak is mondható, de valahol így is a legvadabb képzeletet megmozgató vonalai, azokat félig meddig letakaró drótfekete hajtiarája és az egészen át, sőt egyenesen lélekbe világító világoszöld szemei, aminek csakis éjfekete pupillái szabtak határokat, melyek valószínűleg egész az androméda ködbe révedtek. Kimért szavai masszává folytak. Autofocus.
– Nem, nem! Nem értem, egyszerűen nem!- Libbente meg bosszúsan drótfekete tiaráját. Nem volt érthető, hogy mit nem értett a dolgon. Logikusan volt pedig megfogalmazva. Válogatott szavakkal, és talán a lehető legmeghatóbb előadásmóddal, amivel lehetett. Vagy egyáltalán nem vette tudomással, vagy hiba van a kódban. A kódban. Hiba. Kód. Malfunktion. Error.
Stop. Megállt a lejátszás. Maga sem értette, melyik kódszót rontotta el, melyik hangot modulálta félre, vagy hogy egyáltalán, miért nem stimmeltek a számításai. Vagy hogy hirtelen az egyik pillanatról a másikra hogy kötött ki itt. Ezen a sötét, hideg, csöpögős, pókhálós helyen, ahol energiája szekundumra csak fogy, és egyszerűen képtelen újra generálni azt, pedig azt mondják, fel lehet ebből állni. Ez értelmezhetetlen volt a számára. Mással próbálta elfoglalni magát: Maradék idelye alatt kiszámította a pi utolsó szájegyét is, megoldotta a globális vízellátás kérdését, még egy androméda ködbe menő úrhajót is félig megtervezett, de processzorai ekkor már képtelenek voltak tejes hatékonysággal üzemelni. Safe mode.
Minden zöld volt. Csak a bal felső sarok villogott pirosan. Eltűntek a pókhálók, a sötét, és a hideg. Dolgok rajzolódtak ki a paranccsorok halmazaiból: A lapos, de fantáziadús vonalak, az imádnivaló manófülek, a drótfekete hajtiara, majd szépen lassan minden más. Az utolsó pár sor parancsból még annak a fájdalmasan szép váltakozó hangnak is tellett egy szenvtelen, erőltetett 8-bites verziójára:
-System battery low.- Duruzsolta utolsó voltjaiból, mígnem az is kiszökött hideg, szép lassan kaszás pókok generációinak menedékül szolgáló, az idő múlásával sárgulásnak indult laborfehér testéből. Power off.

“Hofecker Barnabás: Feljegyzések a 18-as számú hibás kísérletről” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “Hello World” Hirtelen eszembe jutottak az első éves Prog1 előadások hét évvel ezelőttről 😀
    Viccet félre téve érdekes olvasmány, nehezen értelmezhető, de ha sikerül, utána belemarkol az ember szívébe. Megható.
    Gratulálok hozzá: Bia

Szólj hozzá!