Mesekönyvet lelkem legédesebb illatú szobájának könyvespolcáról veszel le,
s a közös mesesarkunkban lágy, altató hangodba takarózva,
ketten kuporodva s összebújva,
mártózunk a Hold sugarainak öléből patakzó fénytavacskában,
s közben mesélsz. Elmeséled, mi a szép, mi a baj,
s közben elnézdegéljük a sötét tóban úszó madarakat.
Most minden kimondhatatlanul jó.
A mese helyszíne egy mező,
lelkem mezejéről virágot szakajtok neked,
s te cserébe vetőmagot adsz, körtefa nő belőle,
mit ketten nevelgetünk, dédelgetünk,
s közben a Nap sugarait az ágra aranyfonalként felfűzzük,
takaró lesz belőle majd végül.
S hogy mi a szeretet?
Elmesélem:
Nem a mag elvetése,
nem is a dédelgetése,
nem a fa,
nem a Nap,
hanem a takaró készítése.
