Majdnem az Igazi

2021-ben
Végre elengedtem, a terhet amit oly régóta cipeltem! Pontosabban 5 évig.Nem tudtam ,hogy ennyi ideig fog tartani.Senki sem készített fel rá vagy tanította meg ,hogyan kell elviselhetőbbé tenni ezt…Most elmondanám neked ha tudnám,hogy ti nektek már ne fájjon ennyire,de azt hiszem erre nincsen gyógyszer amit bevehetsz,nincsen rá praktika amit elvégezhetsz valami lifehack vagy könyv ami megtanítá, hogyan csillapítsd ezt a fajta fájdalmat.
Minden percet belőle és érzést át kell élned!Neked!Nem tudod felgyorsítani az időt vagy szabadságot kérni egy napra.El kell benne merülnöd,hagynod ,hogy átjárjon, érezni és megérteni minden apró részletét.
A képek a fejedben mindenhova veled mennek,többnyire a jók és aztán jönnek a miérttel kezdődőek… amikor már azt hiszed végre megfakultak ,derült égből villámcsapásként álmodsz az illetővel újra!

2016-ban
Összetörtek és a földre hulltam védtelen.Szívem képtelen volt megnyugodni.
Minden sötét és borús volt azon a télen,sehol sem láttam fényt akármerre is néztem.De mégis valami fehéret,havazott!Mindent hó lepett és jég,ha lefestette volna valaki érzéseimet azokban a hónapokban, pont így ábrázolta volna.Egy szemet gyönyörködtető havas táj,puha hótakaró ami halkan ropog a cipő alatt,tetején csillámporként játszik a napsugár,de az alatta szunnyadó természet csakis a tavaszra vár!
Nem volt könnyü elképzelni mit kezdjek most az életemmel,egy idegen országban,a személy nélkül, aki valaha szeretett.
Valóban itt a helyem?kérdeztem sokszor reggelente,és éjjel.Teltek a percek,az órák,a napok,hetek,hónapok,és végül az évek.De kigyúltak újra a fények? Színeiben megfakult lány voltam,céltalanul bolyongtam.Elfelejtettem milyen is a valódi önmagam,annyira lefoglalt hogy elássam magamban a múltamat.Elfelejtettem egy időre élni.
Akivel azt hittem leélhetem az életem,fogta és kisétált vele az ajtón.Ahol azt hittem új otthont találok,onnan el kellett költöznöm.Barátok ellenségekké váltak, idegenek pedig barátokká!
Nem tudtam ,hogy a szív képes ilyen hosszú ideig azért a személyért ragaszkodni aki azt összetörte! Sokszor próbáltam vele beszélni,mármint a Szívemmel,de nem hallgatott rám.Legalábbis én ezt hittem,hogy nem hallgat rám ,hányszor összevesztem vele…gyerünk már felejtsd el a múltat,miért nem működsz újra?de ő nem figyelt rám ,csak csinálta a dolgát.Gyógyult.Csendben,lassan.Nagyon lassan! Egy percig sem bánom ,hogy összetörtek.Akkor és ott.Ez is csak azzá formált aki ma vagyok.
Hálás vagyok ennek a heges szívnek ,hogy megőrizte az emlékeket amik ma már megmosolyogtatnak nem pedig megríkatnak.Senkinek sem adnám őket oda,ez örökre csak a miénk marad!

2019-ben
A világ amit eddig ismertünk,hirtelen széthullott körülöttünk,de bennem valami csak ekkor kezdett el épülni! Esélyt kaptam,hogy kibéküljek a sorsommal,hogy elfogadjam önmagam és azt,hogy a dolgok olykor váratlanul változnak.
A rohanás megállt!Amit eddig lehetett azt többé nem lehetett.A kétségbe esés és a kételyek hangja váltotta fel a város zaját.Mint a vihar előtti csend.Amikor a tó vize tükörsima és csalógató,az ember belemerülne és úszna benne egy jót.Majd a felhők sötétsége árnyékot vet rá,és felkavarja minden zegzugát!Zuhog az eső,fúj a szél, villámlik és dörög!A hullámok a partot mossák ,aztán lassacskán elcsitul,az esőcseppek már alig kopognak a fák lombjain, egyre csendesebb…és ekkor már hallhatjuk,saját szívverésünket. Én azt hiszem meghallottam az enyém!

2021-ben
kényelmetlen lett a padló amin hevertem.Igy hát felültem egy Budapestre tartó vonatra! Haza megyek! Egy olyan városból érkeztem ,ami még az Őrültnél is Őrültebb.Ahol a szórakozásról szólnak a mindennapok.Ahol az önkifejezésnek semmi sem szab határt,az lehetsz aki csak akarsz,és azt teszel amit csak akarsz.Tökéletesnek hangzik, nem igaz? de mérgezett a levegő amit belélegzel.S csókot lehelnek a nyelvedre színes kis cukorkák.Démonok táncolnak mindenütt az utcán.
Ez nem az én valóságom volt,az én szívem valami egészen másra vágyott.Valami régire a múltból ami új.Valami valódira ami ami túl jó ,hogy igaz legyen.Valami nyugodtra ami megemeli a pulzusod,és valami biztonságosra ami kockázatos.

A vonaton körülnézve maszkok takarják az arcokat! Vajon egy arctalan világ milyen jövőt tartogat? Lesütött szemmel huzogatjuk ujjunkat a képernyőn jobbra vagy balra.Kóbor lelkek próbálják eladni magukat,olyan álcába bújva amit a szájbervilág megkövetel tőlünk.Egy online világban miért akarunk tökéletesnek látszani?Nem lenne jobb valami létezőt játszani?

A rakparton egy lépcsőfokon üldögélve élveztem a gőzölgő kürtöskalácsom,néztem ahogy a napsugarak megcsillannak Duna vizén.Élvezem ahogy a szellő a hajamba kap ,a nap simogatja a karomat és fedetlen vállamat.Egy hely ahol az elmém kikapcsol,itt érzem igazán hogy valójában hova is tartozom!Akárhová is sodorjon az élet ,erre a helyre örökké visszatérek!
Itt pillantottam meg először, koromfekete outfitje volt mint egy rocksztárnak!A szemei viszont világoskékek, pontosan az ellentétem.
Valami megfogott benne.Szóba elegyedtünk
Beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről.Végeszakadhatatlan gondolat áradat volt az ő és az én fejemben is,annyi minden volt bennünk amit elakartunk mondani.Talán egy egész élet amit megakartunk osztani.
Tekintetét annyiszor a számon felejtette, csak várt nem lépett,hezitált, hogy ajkát az enyémre nyomhassa rá.Talán félt? nem tőlem,az érzéstől ami olyan tiszta volt és őszinte.Rémisztő amikor,azt hiszed teljesen elment az eszed amikor jön valaki és megmozgat benned vágyat,múltat és ihletet.
Egy találkozásból kettő lett,kettőből három… Elvesztem az érzésben.
Csak hagytam ,hogy megtörténjen.
Randiztunk kávézóban.Volt randink bérelt apartmanban.Volt randink Mekiben,volt hogy egy sátorban feküdtünk nem is értem ,hogy kerültünk oda… volt amikor kocsit mostunk.Volt amikor az eső mosta a kocsit,és odabent ragadtunk egész estére.Voltunk a Gellért hegyen.Volt ,hogy megmutatta a lakást amit megakar majd venni.Volt randink egy kastélynál ahova nem engedtek be.Volt hogy utálta a lila rúzsomat ,de amikor vele voltam más nem is létezett,nem kellett könyv,telefon vagy képzelet.Csak a pillanatnak éltem.Azt akartam ,hogy itt és most megálljon vele az óra!
Véletlenek sora volna,hogy ki lép az életünkbe és épp mikor?Nincsen véletlen, ebben az életben, szól a Halott Pénznek az egyik dala ,szeretném hinni ,hogy igaz minden egyes szava.
Ha eltöprengünk milyen sokan élünk ezen a bolygón( a mai Google adatok szerint 7.674 billióan),hány ember fotóján szerepelhetünk idegenként,hány ember mellett megyünk el akár ma is az utcán,akik később részesei lesznek a történetünknek. és hány olyan van akik részesei voltak,de már nem azok!
Minden ember akivel találkozunk hordoz magában valamit,egy kis darabot a puzzleből,amit magunkkal kell vinni az útra.Legyenek azok később csak szép emlékek vagy a szívünkön ejtett mély sebek. Legyen az lecke vagy áldás!

Az öleléseitől, szívem olyan nagyon dobogott,szinte biztosra vettem ahogy mellkasunk egymáshoz ér,megérzi!Valahogy a karjai között a bennem háborgó dolgok szépen lenyugodtak.Azt hiszem beleillettem a karjaiba.
Imádtam vele lenni,a beszélgetéseinkben elmerülni,elszívni egy szál cigit.Imádtam mellette a kocsiban ülni,szép lassan közelebbről megismerni vagy hangosan hallgatni a rádiót,amiben alig ment olyan szám amit mindketten szívesen hallgatunk.Imádtam, hogy már nem tudta leplezni ,hogy kedvel.Imádtam elképzelni,milyen lenne ,ha a jövőben együtt bejárnánk minden várost ami a listánkon szerepel és azt is ami NEM.Ha útjaink nem válnának külön,sőtt csak egy lenne belőle!Egy hosszú út egy guruló Van-nel! Ha együtt feküdhetnénk és ébredhetnénk minden nap az ágyban.Látni akarom mi ad neki ihletet,hogyan írja a dalait.Ott akarok lenni egy koncertjén.Annyi minden ami egy hónapba nem fért bele.

Gondolataim-ban
A szerelem egy homoesztatikus egyensúlytalanság, magyarul szükséglet,mint az éhség vagy a szomjúság! Majdnem, hogy lehetetlen megszüntetni. Hagy magyarázzam el ,miért is tartom a szerelmet egy függőséget okozó szenvedélybetegségnek
Amikor úgy érezzük úszunk a rózsaszín felhőben akkor,az agyunk hasonlóan viselkedik mint amikor valaki szárnyal a kokaintól! Dopamint termelnek a sejtjeink az agyunkban és ha ez a szint alacsony akkor tehetetlenség érzetet érzünk.Ezért, az agyunk egy területe felelős ami érzelmek befolyása alatt áll ,és ez a terület sokkal aktívabbá válik akkor ha nem kaphatjuk meg azt amit akarunk!
Tehát mi történik akkor ha ezt a dopaminlöketet hirtelen megvonják tőlünk?Többet és többet akarunk belőle! Sóvárgunk utánna,mint ahogy egy drogfüggő a megszokott adagjáért! Ezért érezhetjük úgy, hogy azonnal valami olyat kell cselekednünk, ami azonnal hozzá juttat minket.Például bármilyen módon kapcsolatba lépni azzal a személlyel aki ezt a vágyunkat csillapitani tudná… Értitek már?A szerelem függőség,és én függtem tőle…

Mindig is az érzelmeim irányítottak,örömmel és nagy lelkesen osztottam a szeretetem akár a nem megfelelő személynek is,és ez így van jól,még maradt bennem elég amit az igazinak oda adhatok!
Nem hittem volna,hogy a rövid utazásom alatt találok valakit akit nem akarok majd elengedni.Nem hittem volna,hogy valaha újra képes leszek egy fiút beengedni.

Lehetséges,hogy két ember egymásra talál ilyen rövid időre.Miért kaptam meg, ha nem lehet az enyém?
Nem akartam elengedni,és nem akartam hogy ő elengedjen!Vajon miért pont most találkoztunk? Miért pont itt? Miért pont vele? de válaszokat már nem kaptam,ahhoz , hogy valódi válaszokat kapjak türelmesnek kell lennem.
Oh milyen bosszantó várakozni.Főleg ha úgy akarod tudni a végét.Bárcsak csalhatnánk egy kicsit ,hogy lássuk mit kéne tennünk és mit nem.Kit engedjünk közelebb magunkhoz és kit ne.
Az életünk döntések halmaza jóké és rosszaké. Rossz döntést hoztam.
Hagytam ,hogy átjárjon az érzés,hagytam magamnak, hogy akarjam őt,hagytam magamnak megpróbálni, hagytam magamat remélni,végül hagytam magamat zuhanni!

De számít ez?ha még vannak percek amik közösre vannak megírva,akkor nem érdekel. Ha nem tud maradni,akkor majd kérem elvitelre.
Nem bánom,hogy találkoztunk,és azt sem bánom ha nagy lesz a távolság.
Azt mondják minden nyárnak van egy története,tudjátok mint a filmekben.Rövid és romantikus,ami után többé már nem az vagy aki voltál.Imádom nézni azokat a drámai búcsúkat a filmek végén.De átélni egészen más.Piszkosul éget belülről!
Vele akartam lenni,nappal,és éjjel,mondd kérlek ,hogy te is ugyan ezt érzed!Ígéretet akarok.Ígéretet ,hogy ami köztünk volt igaz ,és a fájdalomra újra lesz vígasz.Hogy az utamon megkeresel akárhol is leszek.
Talán jobban kellett volna vigyáznom,és a szívemet kevésbé kitárnom.Talán tényleg nincsenek véletlenek,és egy tengerparti buszban majd egyszer én ébresztelek.
Bár tudnám,hogy most te is rám gondolsz ,te is rólam írsz,hogy készül egy dalod ami rólam szól.Ami az emberek életét megborítja,viszont a te álmaidat szárnyain elindítja!

Sokat gondolkoztam azon milyen lenne ha mindketten maradnánk,ha itt élném újra a mindennapjaim.Ha megszűnne az érzés reggelente,hogy nem otthon kelek fel.Ha ezt a terhet is letehetném végre.
Ezt el kellett engednem,kaptam egy hívást ,ideje vissza utaznom Berlinbe.
Pontosan egy hét eltéréssel hagytuk magunk mögött ezt a csodálatos várost.Nehéz szavakba önteni,ilyenkor milyen érzések kavarognak bennem.Leírni, milyen úgy elutazni ,hogy minden porcikám maradna. Itt hagyni a helyeket amiket úgy ismerek mint a tenyeremet,mert itt nőttem fel.Ahol a villamoson nem tudok gondolkozni,mert minden szót automatikusan megértek. Itt hagyni a tejfölt és a sajtospogit,a dunaparti sétákat,a belvárosi bulinegyedet, a Balatoni nyarat.
Itt hagyni mindezt, mert az évek során már Berlinbe köt az életem…

A küszöbön áll a bőröndöm. Nehéz lett mert sok mindent viszek magammal, és nehéz lett a szívem is amit emlékkel megrakodtam.
Indulnom kell,fordul a kulcs a zárban,és mire újra észbe kapok a vonaton ülök! Elmosodik a táj a szemem előtt,pedig még el sem indultunk!
Nehéz pillanatok ezek,potyognak a könnyeim.
Kisasszony!! Végállomás! – bököd meg a vasútikalaúz.Összerezzenek.Álmodtam?
Hol vagyok? szememet megdörzsölve, kinézek az ablakon.
Berlin – Hauptbahnhof ,olvasom a feliratot.
2022-ben…

Szólj hozzá!