– Mama érzed a szépségedet a felhők között?
– Miért kérded?
– Kell tudni, hogy bájod mindenkit elringat, s most is érzem a gyönyörűség illatát. A mosolyod mindig tiszteletet hoz. Az illatod mindig túl lágy, s szelíd, de sosem veszed el a virágok kötelességét. Az ajkad nagyon vörös, a meggy színéhez hasonlítanám, de neked sokkal kerekebb az ízlésed. Kifinomult nő vagy, aki mindig az angyalokhoz fordul a helyes cselekedetekkel. Mindig felsegíted a másikat, s harmóniát adsz neki, hogy útra induljon, s ne várakoztassa magát. Hiszel a meséimben, s csöppnyi fájdalom se bujkál ki belőled, harsány taps hallatszódik a szívedből, lelkedből. Ha szólsz, én nem indulok, nem adom fel magam, de te hiszel mindenben, így tudod, hogy indítsd a napom. Ha vigasztalásról van szó, hallom a lelkesítő szavaidat, a susogó hangodat. Kár, hogy én nem tudok így bármit is adni, te mindig ragyogni fogsz, de én… hajajj! Nem is tudom mit mondjak. Csak mondani tudom, “ Szeretlek Mama”!
– Én is szeretlek, te cukorborsóm! És ne tiltakozz magaddal szembe, mindent megteszel értem amit csak tudsz, s én így szeretlek örökké.
– Mama te egy angyal vagy!
