Itt ül most a nyári szellővel, emlékekkel időzve a kerti hintán. Talán most tért vissza a régi világ másfél év után. Micsoda idegen világ volt…tompább lett a létezés, ingataggá vált az idő. Új rutinok harapták ketté a napokat, de egyben ágyaztak meg a biztonságnak is.
Visszaemlékezett. Kikészítette a gondosan kimosott maszkot. Kikészítette a gondosan beszerzett fertőtlenítőt. Kikészítette a gondosan felpróbált kesztyűt is. Hetekig, hónapokig. Nemcsak télen, hanem minden egyes nap. Évszaktól függetlenül, hosszú heteken keresztül – évszaktól függetlenül bent a pánik kánikulája tombolt, kint a hóvihar elszigeteltsége uralkodott. Zúgolódtak a történések, mint az erős hullámok. A külvilágban lezárások védtek bennünket, míg odabent kételyek bolyongtak bennünk. Mindenhova elértek a problémák: bekúsztak az ajtó alatt csendesen. Alkalmanként a küszöböt nagy hirtelenséggel átlépve jelentek meg a gondok is. A bizalom kivonulóvá vált a hétköznapokból, s csak az egymással váltott szavak tartották a helyén. Fontossá vált a beszéd, hiszen a magány újabb bizonytalanságot szült a többi mellé. Ráébredt, hogy a múlt múlandó, de a jelen még inkább – eltelt pedig egy része, csak észrevétlenül. Hosszú hetek óta először észlelte apró jelekből, hogy lassan feleszmél a világ. Érezte, hogy nyomot hagyott benne, is ez az időszak. Mi is történt igazából?
Sebzettek lettünk – egyénileg, társadalmilag, együtt. Tudjuk, hogy a sebek eltérő ütemben gyógyulnak, attól függően, mennyire volt erős a sérülés. Van, akinek annyira mély és tartós, hogy heg keletkezik. Sokaknak gyakrabban kellett feketét ölteni magukra, szívük búcsúbánatba borult a vészterhes időszakban. Nekik különösen lassú a felépülés.
Sebesülés után szükség van a gyógyulásra, amelyhez idő kell. Néha szükség van segítségre is ehhez… mert együtt sok minden könnyebb: a feldolgozás is. Néha másnál van a varrókészlet, amivel be tudjuk foltozni lelki sebeinket. Talán az elmúlt másfél év megtanított minket segítséget kérni – gondolta magában.
Nemcsak sebeket hozott az időszak, hanem felismeréseket is: a távolság néha nem szétszakít, hanem összeköt; a belső világban rendet tenni annyira fontos, mint a külsőben; a megosztás otthonos bizalmat hoz néha, főként, amikor úgy érezzük, senkire sem számíthatunk. Felértékelődött a bizalom: mert amilyen nehéz a bizalmat megszerezni, olyan könnyen lehet elveszíteni.
Sebek és felismerések. Ezeket adta ez a különös időszak mindenkinek. Elvett, adott és megsebzett. A nyugodt pillanatok erejét alábecsültük régebben, mostanra a bizalom mellett azok is felértékelődtek. Lassan a kétségek lassan alulmaradtak, és elkezdődött a belső rend megteremtése. Most kezdődik az igazi gyógyulás.
