Azok a bizonyos éjszakák. Azok az őrült éjszakák. Amikor az ember azt hiszi bármi megtörténhet, amikor azt hiszi valami csoda várja, de csak folyik minden tovább változatlanul.
A férfi hátradőlt a kényelmetlen kerti széken és kifújta a tüdejét égető füstöt. A csillagok haloványan pislákoltak, egy faág sem mozdult, teljes szélcsend volt. A férfi egészen elbódult a kortyolgatott bortól, cigarettája füstje megült a feje körül. A kis kerti borozó csöndbe borult, közeledett a záróra. Ebben a pillanatban akart maradni örökre. A mozdulatlan éjszaka elvarázsolta, úgy érezte bármikor megtörténhet a sóvárgott csodája. A csendes, tökéletes esték ezt hozták ki belőle. De mindig csak a várakozásig jutott, a varázslat pedig elkerülte.
A kedves, kissé nyúzott pincérnő kilépett a teraszra, elindult a szokásos körére, hogy megkérdezze a kint ülőket, hozhat-e még valamit. A férfi követte a tekintetével, gondolkozott rendeljen-e még bort. Észrevette, hogy a hölgy kicsit frissebbnek tűnt. Lehet volt egy pár perces szünete, ahol kicsit rendbe szedte magát. A haját szétcsúszott kontyból szép fonatba rendezte, arcán a smink is újabbnak tűnt. Ahogy az asztalok közt sétált, és még egy-egy mosolyt is az arcára a varázsolt, hirtelen a férfi teljesen új szemszögből vette észre. A boron és cigaretta füstön át, ahogy a lány kimerült arcán mégis mosoly terült szét, a férfi a leggyönyörűbb nőnek látta a világon.
Hirtelen már nem a boron járt az esze. Arra gondolt, hogy eddig mindig azt várta, hogy a csoda az ölébe hulljon. De akár ő is a varázslat nyomába eredhetne. Elgondolta, ahogy a pincérnő az asztalához lép, ő is kedves mosolyt villant rá. Finom hangon feltesz egy nem túl személyes kérdést, nem nyomulni akart, csak egy társalgást elindítani. Az éjszaka csendje és mozdulatlansága fogja őt segíteni, és a hölgy leáll vele beszélgetni. Lehet, hogy egy húron pendülnek, akár még kellemesen el is társalognak. Esetleg még az is megtörténhet, hogy tényleg csodára lelnek, egy lelki társra.
Már csak az elképzelt szituációtól is mosolyra kunkorodott a szája. Ennyire egyszerű lenne? Nem csak ölbe tett kézzel várni, hanem megtenni egy lépést a vágyott dolgok irányába? Alig várta, hogy kiderítse!
A pincérnő az asztalához közelített, ajkain még ott játszott egy mosoly. A férfi kihúzta magát, cigarettáját a szájához emelve várta a nagy pillanatát. A hölgy odalépett, elvette a férfi poharát az asztalról, felemelte néma kérdésként. A férfi megrázta a fejét. A pincérnő újabb mosoly után elfordult és elsietett.
A férfi sóvárogva bámult a csodája után. Csak lépnie kellett volna. Csak egy szó, csak egy mosoly, csak bármi, de képtelen volt rá. Megint csak várt. A nagy pillanat kidurrant, az idő rohant tovább, nem várta meg, hogy lépjen. Ismét hátradőlt, füstöt kifújta. A cigarettáját elnyomta, az asztalra bőséges készpénzt helyezve felállt, és elindult a csendes éjszakába, ahol azt hitte csoda várja, de folyt minden tovább változatlanul.
