Az utolsó simításokat végzem a tükör előtt. A megszokott reggeli rohanás. Az évek alatt már kitapasztaltam, hogy nem tudom besütni negyed óra alatt a hajam, mégsem kelek ez miatt sokkal korábban. Így viszont késésben vagyok ismét. Reggelizni sem volt időm. De legalább lőttem egy tökéletes #nomakeupmakeup selfit és egy képet a reggeli kávémról. Ami persze a szuttyogásom miatt kárba ment. Nem aggódok, a képen úgysem látszik, hogy hideg.
Felkapom a táskám sietősen szedem a lábaimat. A kapuba a futárba botlok. A csomagom. Nagyon örülök, hiszen már egy hete vártam. Csak egy kis doboz, így a táskámba süllyesztem és rohanva a buszmegállóba tartok. Éppen hogy elérem. Felszállva szinte nem is találkozok arcokkal, mindenki a telefonja mögé van bújva. Követem a példájukat. Gyorsan végig gondolom a napom. Közben készítek egy sztorit a tegnap megcsinált körmeimről. Éjszakába nyúlóan beadandókat írtam, így erre már igazán nem volt időm, se energiám. Szürke őszi napunk van, de pillantok alatt szép képet alkotok. Bár kicsit távol áll a valóságtól. Szóval a mai nap…. Nyitom meg a naptáramat, még egyszer átfutva az órarendem. Nem lesz időm rendesen ebédelni, majd veszek egy szendvicset a büfében. De azt mégsem tehetem ki. Hm. Még jó, hogy a múltkori ebédemről nem posztoltam. Visszakeresem a galériában a fotót. Az mára jó lesz vagy holnapra, ha ma nem lesz időm megszerkeszteni. Elvégzek néhány utolsó simítást a kávémról készült képről. Nézem a bögrét és a mellett fekvő kávészemeket, szinte érzem az illatát. Összefut a nyál a számban. Egy megállóval előbb leszállok. Muszáj vennem egyet. Türelmetlenül állok a sorban, így tuti elkések. Gyorsan megnézem az idő és ha már a kezembe van újra ránézek a követő számra, hátha röpke tíz perc alatt változás történt. Semmi. Na nem baj, majd ez a kép a biztos újabb követőket vonz. #goodmorning #coffee teszem közzé. Kettővel előttem ismerős arc. Anna. De hát ő nyaral, reggel láttam. Gyorsan újra csekkolom. Igen. Ibiza. Hozzászólok a képéhez, ahogy elmegy mellettem hangosan ráköszönök. Tudja csak, hogy most bizony lebukott. Kérek egy latte macchiatot és egy croissant. Csinálok egy képet az elviteles kávémról. Percekig szöszölök vele. De hát olyan jól megy a körmöm színe a pohárhoz. Jó lesz holnapra. Bár nem éppen környezettudatos. #notmilk #soyamilk. Így máris megbocsájthatónak érzem, hogy ma sem hoztam az úti bögrém. Nagyot kortyolok, ekkor azonban elered az eső. Feltúrom a táskám esernyő után kutatva. Egy rossz mozdulattal magamra öntöm a kávém. Mérgembe a szemetesbe hajítom a szinte tele poharat. Esernyő nélkül, mérgesen teszem meg az út többi részét. Elázva, kávésan berohanok az egyetem mosdójába. Feltudnék robbanni. A tükörre meredek. Ez nem a rossz fényektől van. Pocsékul festek. A hajam csapzott, a méreg drága ballonkabátom foltos. Ha szerencsém van ki tudják tisztítani, ha nem akkor egy havi lakbért dobtam ki az ablakon. Ekkor megrezzen a táskám. Kiveszem a telefont és elégedetten tapasztalom, hogy újabb két követő. Mosolygok a készülékre, miközben magányosan álldogálok a wc-ben. Ahogy leteszem újra ott a valóság. Az ázott Melissza néz vissza rám. Már ösztönösen a készülékért nyúlok. Megörökítem. A posztoláson gondolkozom. Éppen szerkezetem a rémes reggelem széppé, amikor rájövök, hogy egy ilyen kép bizony hiba lehet. Nem illik az imagembe. Mi van, ha követőket vesztek? Nem borulhatok ki. Nem ott. Leteszem a mosdó szélére a telefont, már csak egy gombnyomás választ el, hogy feltöltsem. De nem akarom, hogy így lássanak. Az órámra pillantok. Lekéstem az első előadást. Legalább ráérek rendbe hozni magam. A folthoz jobbnak látom nem nyúlni, még a végén rontok a helyzeten. A csomagból kiveszem az egyik rúzst, ha már így hozta a helyzet, gyorsan felavatom. Megigazítom a hajam és a sminkem, veszek egy mély levegőt.
A kijelző még mindig világít, várja a következő utasítást. Bár tényleg én vagyok az, aki irányít? Nagyot sóhajtok. Mégse. Igen, így lesz a legjobb. Hagyom, hogy maradjon minden… Látszólag tökéletes.
