Csak a Napnak első sugara csillant meg az ablak üvegeken. Szinte még álmodott a város de Ő mégis útnak indult, a néma hajnalban. Talán a csendet a kis patak csobogása, vagy esetleg néhány madár csicsergése törte meg. Feledni akart, ugyanakkor emlékezni is, hiszen a múlt oly sok fájdalommal, és mégis szép emlékekkel indította útnak. Nem remélt, de még csak nem is álmodott arról, hogy egyszer vissza tér oda, ahol boldog volt. Gondolataiban merengve, elért ahoz a fogadóhoz, ahol először találkozott azzal a fiúval. A fiúval ki olyan érzéseket ébresztett benne, mellyet ezelőtt még soha nem érzett. Hosszas beszélgetések, és éjszakai séták után, a fiú úgy érezte itt az ideje bevallani érzéseit.
A lány ugyan kissé habozva, mégis szívből viszonozta azokat, egy napon mégis elhidegültek egymástól. A fiú bejárta a fél világot, s a lánynak a szíve hasadt ketté, hogy nem tarhat vele. Idő közben a kislányból nagy lány lett, s boldogan élte minden napjait Adam mellett. Már szinte el is felejtette az együtt töltött időket Tommal, ám mikor közelgett Renée születésnapja, egyszer csak újra felbukkant. Nem értették egymást, mégis mikor tekintetük össze ért, rögtön tudták egymás bánatát. Egy nyári délutánon bejárták a várost, teljesen belefeledkezve az időbe. Este azonban fájdalmas volt a búcsúzás, s remélvén hogy újra találkoznak Tom szájon csókolta a lányt. Mindennap írnak egymásnak, de azóta sem találkoztak. Teltek az idők, s a nyár már a végét járta ugyan, beköszöntött a hullócsillagok éjszakája. Az eget kémlelve, kiválasztottak egy csillagot maguknak, melyet azóta is szívükben őriznek. Szeretik egymást, együtt mégsem lehetnek de mégis, meg maradt a remény hogy az úton majd együtt mennek.
Néma hajnal volt. Az emlékekből felébredve Renée tovább ment, s csak merengett, míg a folyó parton megállt, s a víz tükrében újra látta, a boldog kislányt.
