Élt egyszer egy messzi-messzi szavannán egy elefánt csorda akik imádtak táncolni. Minden adandó alkalommal lejtettek egy keringőt, egy szambát, de még a balett sem állt tőlük távol. Esténként, a nap lezárásaként mindig egy mulatságot tartottak. Itt volt tánc, tücsökzene, dobok, gyümölcsök, minden ami a szórakozáshoz kellhet.
Azonban a csorda legkisebb tagja, Ella, nem tudott táncolni. Egyáltalán. Az elején még tanítgatták , okították, de mind hiába. Reménytelen eset volt. Ahogy telt az idő Ella már teljesen elkeseredett. Minden este szomorúan ücsörgött és távolról szemlélte a többieket.
Míg egy nap épp egy hatalmas majomkenyérfa alatt ücsörgött, mint ilyenkor mindig szokott. Éhes volt. Nem érte el a gyümölcsöket. A többiektől nem akart segítséget kérni, mert nem merte megzavarni őket a mulatság kellős közepén. Míg egyszer csak hirtelen valami kemény koppant a fején. Egy baobab volt az. Ennek Ella nagyon megörült. Körülnézett. Nem látott senkit, akinek hiányozna a termés. Ezért inkább úgy döntött beleharap. Kellemesen édes íze volt. A kiselefánt vígan lakmározott mézédes húsából. Mikor elfogyott, Ella még mindig éhes volt. Ekkor mintha a fa meghallotta volna a gondolatait, még egy nyalánkság landolt mellette. Ezt is elrágcsálta. Ez így ment egy darabig míg jól nem lakott. Akkor ismét valami koppant a fején, ám ez nem volt kemény. Sőt, kifejezetten úgy érezte mintha puha lenne. A kiselefánt az ormányával leemelte a kobakjáról azt a valamit. Egy icuri-picuri kismajmocska volt az. Nagyon meg volt rémülve.
-Hát te? Miért reszketsz? Csak nem félsz?
Majmocska bólintott.
-Kitől? Tőlem?-kérdezte Ella meglepetten.
Majmocska ismét bólintott.
-De hát én nem is bántanálak…Te dobáltad le azokat a gyümölcsöket nekem?
Ismét egy biccentés volt a válasz.
-Köszönöm szépen! Mi a neved?
-Kappu…..És a tiéd?
-Oh, mily’ modortalan vagyok, hiszen be sem mutatkoztam. Ella vagyok.
-Ugye nem fogsz bántani? Csak segíteni akartam. -kérdezte félénken
-Miért bántanálak? Hisz nagyon sokat segítettél!
Mikor sikerült megnyugtatni Kapput, és kiderült, hogy senki nem akar senkit bántani, kellemesen el tudtak beszélgetni.
-És miért nem táncolsz te is a többi elefánttal? -kérdezte végül a kismajom.
-Mert én nem tudok. -felelte bánatosan Ella
-Egy elefánt, aki nem tud táncolni? Ilyet sem hallottam még! De ha csak ennyi a baj? Azon könnyen segíthetünk, ha szeretnéd! Megtanítalak én!
-Mindennél jobban szeretném, és ez tényleg nagyon kedves tőled, de már sokan próbáltak megtanítani. Senkinek nem sikerült.-csüggedt el Ella
-Na de én nem akárki vagyok, hanem maga Csita, a híres táncos unokája! Sip sup felkészítelek a táncmulatságok világára!
-Komolyan mondod?-kérdezte reménykedve Ella.
-Naná! Kezdjünk is neki!
Attól a pillanattól kezdve minden nap találkoztak pontosan itt, a fa alatt. Kappu hozott neki gyümölcsöt a fáról, és minden jó mozdulatért kapott egyet jutalomként.
Pontosan egy hét múlva eljött a szokásos esti táncmulatság ideje. Már mindenki ott volt. Ella nagyon izgult, de tudta, hogy a kisbarátja ott van vele.
Mikor Ella belépett a táncparkettre, mindenki megállt, hisz tudták, ha ő elkezd táncolni ott kő-kövön nem marad. Ella azonban erre rácáfolt. Olyan ügyesen pördült, fordult, hogy egykettőre mindenki tapsolni kezdett. A kismajom kezdte a sort, mindenki más pedig perceken belül becsatlakozott. A nap végén még tánckirálynőnek is kinevezték. Ella azóta is boldogan táncol Kappuval és a többi elefánttal.
VÉGE