Jevgenyij Varszonofjev egyik nap elfeledkezett arról, hogy van egy felesége. Úgy ahogy mondom! Sutty, minthogyha kitörölték volna a három évnyi házasságot! Igaz, se színe, se szaga nem volt a kapcsolatuknak, ám ennyire szürkék csak nem lehettek azok a hétköznapok. Ráadásul Jevgenyij Varszonofjev memóriájával (az esetet leszámítva) semmi gond nem volt. Kitűnően emlékezett a többi családtagjára. Tudta, mikor és hogyan haltak meg a szülei (az Urál hegységben túráztak…), és azzal is tisztában volt, hogy a tragikus kirándulás után nővére Mary Virgine néven kezdett új életet az Egyesült Államokban, valamelyik déli parkerdőtől nem messze található Chattahoochie-ben. A szibériai prosti, így hivatkoztak rá, és legendák terjengtek a képességeiről. Mary Virgine szájról szájra járt, ahogy a híre, mígnem rejtélyes munkahelyi balesetet nem szenvedett.
A holttestet hazaszállították, és hősként temették el a faluban. Az egyetlen ember volt, aki megjárta Észak-Amerikát, következésképpen ő vitte a legtöbbre az összes lakos közül. Mary a síron túl is őrizte a falubeliek rokonszenvét, így a közhangulat hamar Jevgenyij Varszonofjev ellen fordult, aki nem átallott néhány könnycseppet elhullajtani testvérhúga ravatala mellett. Jevgenyij Varszonovjevnek semmi oka nem volt a sírása, az a mocskos ribanc mindent valami imperialista suhancra hagyott.
Hogy ekkor kezdődött-e az elméjének megborulása, abban nem lehetünk biztosak. Élte tovább kisszerű életét, mígnem az elfeledett feleségnek nem jött meg.
– Apa leszel – mondta az elfeledett feleség, akire a történet hátralévő részében ezzel az epitheton ornansszal hivatkozunk.
A fene akart apa lenni! „Hogy történhetett ilyen?” – háborodott fel az elfeledett felesége jelenlétében, aki kissé nehéz felfogású asszony volt, így nekiállt elmagyarázni férjeurának, hogy ha egy nő és egy férfi szeretik egymást, és nem ügyelnek bizonyos preventív szabályokra, megtörténhet a megtermékenyítés.
– De én nem szeretlek.
Hogy Jevgenyij Varszonofjev gondolta vagy hangosan ki is mondta az előbbi szavakat, nem lényeges. Az elfeledett feleség méhében ettől függetlenül egy magzat indult fejlődésnek. Minekutána többszöri rosszullét kerülgette, az orvos alaposabb kivizsgálása megmutatta, hogy az elfeledett feleség másik állandó jelzős kapcsolata a veszélyeztett terhes is lehetne. Így történt, hogy Jevgenyij Varszonofjev feleségét kórházba szállították. A legközelebbi városban tudták csak fogadni, így pontosan 236 kilométerre és 17 sárban megtevős méterre került el a falutól.
A napok múltak, a hetek jöttek, a hónapok mentek, az évek maradtak a helyükön, mert a kilenc hónap az kilenc hónap, és Jevgenyij Varszonofjev teljesen hozzászokott, hogy a franciaágy bal fele hidegen és üresen marad egész éjszaka. Előfordult – nem is olyan ritkán -, hogy annak az ágynak a jobb fele ugyanolyan hideg és üres maradt. De valahol máshol, egy magányos asszony párra talált, egy őstehetségre – családi vonás lehet…
Aztán hősünk ukmukkfukk megtébolyodott – ha pedig az ember sokáig van egyedül, könnyen elfelejt néhány dolgot.
– Ki ez a nő? – kérdezte a könyvespolc előtt állva, amelyet néhány fotó díszített az elfeledett feleségről. Jevgenyij Varszonofjev körbenézett a helyiségben, és több képet fedezett fel ugyanarról a hölgyről. – Biztos a keretben maradtak a sablonfotók – gondolta, azzal kiszedte a képeket és a kukába dobta őket.
Majd aztán az egyik estén szintén nem tért haza. Vajon hol lehetett? Álmosan, borostásan, émelyítő szájszaggal kotorászott a zárnál. A Nap delelt.
– Mi a nyavalya van már? – szentségelt az ajtó előtt (ennél kevésbé adekvát kifejezéseket használva, pontosabban a helyzethez adekvátabbat, de egy irodalmi szövegnél adekváttalanabbat, de inkább menjünk tovább, a mohó olvasó úgysem erre az okfejtésre kíváncsi), és miután alaposan összekarcolta a kulcslyukat, jött rá, a szezám már rég kitárult. Nem ő nyitotta ki. Valaki volt a lakásban. Jevgenyij Varszonofjev a konyhába sietett, halkan kihúzta a legfelső fiókot, kotorászott egy kicsit, majd elővette a túrázó anyjától kapott húsvágót.
Lábujjhegyen haladt a nappaliba vezető ajtó felé. A kilincset lenyomta, nagyot kattant az ósdi eszköz, és sáros cipőjével nyomott hagyva a recsegő parkettán belépett. Egy nő aludt a fotelben. Kimerültnek látszott, hajat se éppen ma moshatott. Jevgenyij Varszonofjev közelebb hajolt a hölgyhöz, a húsvágót szorosan kezében markolva, és olyannyira közel hajolt az ismeretlenhez, hogy az nagyot sikítva abbahagyta az álmodást, lábával térden rúgta szegény Jevgenyij Varszonofjevet, aki a fájdalom és a tegnapi esti itókák ellenére megőrizte egyensúlyát, és határozott mozdulattal nyakon szúrta a ziháló asszonyt. Majd még egyszer és még egyszer, és addig ismételte a mozdulatsort, mígnem a szomszéd szobából fel nem sírt egy kisbaba. A kést a nő torkában hagyta. Reszketve kukkantott át a csecsemőhöz, aki bömbölt és lábával ugyanúgy rúgkapált a levegőbe, mint az iménti ember.
Jevgenyij Varszonofjev közelebb hajolt a gyermekhez, a semmit szorosan a kezében markolva, és olyannyira közel hajolt az ismeretlenhez, hogy az lassanként abbahagyta az üvöltést, lábával nem rúgott többet, és szegény Jevgenyij Varszonofjevet pont akkor öntötte el a tegnapi éjszaka italozása, amiből most bőven jutott a csecsemő arcára. Jevgenyij Varszonofjevnek meggyőződése volt, hogy abban a pillanatban olyan dolgokat is kihányt, amelyek bizony az ő torkán nem mentek le.
A gyermek nevelőotthonban nevelkedett fel, Jevgenyij Varszonofjev alkoholmérgezésben jobblétre szenderült, az elfeledett feleségét vérét pedig a lakás új tulajdonosai se tudták felsuvickolni a recsegő parkettáról.
