Rozmaring hercegnő
Hol volt, hol nem volt, messze földön, hol a szivárvány táncot jár a Nappal, volt egy édes kis királyság. Mely nevét arról kapta, hogy itt mindenkiben van valami varázs. Varázsföld volt a királyság tiszteletbeli neve. Itten éldegélt a Varjú család alattvalóival békében.
A király személyét hatalmas tisztelet övezte, ódákat zengtek kedvességégéről, bátorságáról és igazságos uralkodásáról. Varjú király varázslatos ereje, hogy a varjak szót értenek vele. A varjak, a király második szeme, Zotmund király légbeli serege. A királynénál nem találsz szebbet e vidéken, a Napra lehet nézni, de reá nem. Az Ő csodás képessége, hogy érti a szellők susogását és a bűvös erdők suttogását. Nevét innen kapta, mi nem más, mint Napsugár.
A királyi családból már csak egy embert nem említettem, ki nem más, mint a királylány, a legkülönb e környéken. A királyi pár egyetlen szemefénye. Rozmaring hercegnő csodás hangja a pacsirtaszónál is gyönyörűbb. A kisasszony megérti az összes állat beszédét, a kertben, melyet aranyalmafák díszítenek. Velük tölti legtöbb idejét. Mindenki szereti a királylány kedves jellemét, angyali mosolyát. Kedvesebb, bájosabb, jobb lelkű teremtés keresve se találsz. Mikor énekel az összes állat és ember köréje gyűl és hallgatja angyalian tündöklő bársonyos hangját. Tehát így éldegélt nagy örömben e piciny, kis királyság.
Eltelt pár év, a királylány nőtt, cseperedett. Kilencedik életévében járt már az aprócska gyerek. Még mindig szeretett énekelni és még mindig mindenki köréje gyűlt, hogy hallgassa gyönyörű énekét.
– A királylánynak van a legszebb hangja e világon! – kiáltott fel a közönségből egy asszony.
– Nem csak a hangja a legszebb, hanem gyönyörűsége is páratlan! – örvendezett egy másik.
– Kérlek, énekelj még nekünk kedves Rozmaring! – kérlelte egy kislány.
A hercegnő énekelt és mindenki ámulattal hallgatta tovább. Beleértve kedves állatbarátait is, kik mind vigyázva figyelték minden egyes mozdulatát.
Rozmaring hercegnő e varázslatos világban él, hol a fű ragyogóbban zöldell, mint máshol, a virágok élénkebben pompáznak varázslatos színükben, mint máshol. Hol a csörgedező patak égszínkék vízében játszadoznak a szivárványos halak, a madarak meg mennyei melódiát zengnek az Aranyerdő lombjai között. A piciny hercegnő szeretett az Aranyerdő közepén lévő tisztáshoz eljárni, hol találkozhatott az erdőlakó állatbarátokkal és gyönyörködhetett az aranytó vizében. A tó fenekén található a királyság szíve, az Aranyrubint, mely vízzel látja el a tavat, a legenda szerint, az örök időktől fogva létezett és ez táplálja az egész királyság minden erdejét, minden mezejét, minden fáját és virágát, ami megterem e királyságban, és életet fakaszt. Rozmaring kis apródja, Ferkó, a varjú, kinek beceneve Pipe. Ferkót ugyanis a királyi család nevelte fel, miután rátaláltak kiesve egy fészekből. Szegény párát befogadták, Rozmaring még nagyon kicsi volt. Éppen tanult beszélni és azt mondta: – Pipe!
Mint tudjuk, ,,Csibe” lett volna az a szó ,amit óhajtott mondani, de még nem tudta a kicsiny gyermek kimondani. Azóta mindenki Pipének nevezi Ferit a királyságban, ki Rozmarin hercegnő egyben legjobb barátja. Együtt töltik minden idejüket, nevetve dalolásznak, futkorásznak, és esténként bámulják a csillagos eget. Együtt hallgatják Napsugár királynő kalandos meséit, melyeket Rozmaringnak és Pipének minden este elmesél. Igazán tanulságos és káprázatos történetek, melyeknek igazságalapja nagy és az Aranyerdő rege szerzett. Olvashatunk itt a fekete medvéről, mely a barlangjában egy titkos térképet őriz. Mely egy varázsló rejtekhelyét írja le, ki már réges-rég kint él az erdőben. A különös varázslóról, ki kint él a Tiltotterdőben évszázadok óta, ezért van, hogy senki se tud semmit róla. De a legfélelmetesebb a hétfejű sárkány, ki a királyság szélén él Tiltottország határán. Ki Tiltottföldre beteszi lábát, egyszer a hideg biztosan végig fut a hátán. Tiltottország zsémbes uralkodója, maga a hétfejű sárkány, ki irtózik az emberek látván. Jéghideg szívét még semmi sem olvasztotta meg, ezért lesz számunkra érdekes e történet.
– Mama… miért ilyen mogorva mindenkivel a sárkány? – kérdezte Rozmaring.
– A mondák úgy tartják, egykor Ő is Varázsföld tiszteletbeli lakója volt, a király hű szolgája. Ki békében e földeken lakott, azonban a hatalomvágy elvakította és az Aranyrubintot a tóból majdnem el is lopta. Ha őseink, akkor ott nem állítja meg, szörnyűvé tette volna ezt a csodás helyet. – válaszolta a királynő.
– Ugye mama… – kérdezte a kislány elhalkuló hangon. –Ugye nem tud visszajönni a sárkány?
– Nyugodj meg Édesem, ez csak egy mese! Minket ez a veszély nem fenyegethet. Mindez, ha tényleg igaz, réges-régen történhetett. – nyugtatta az édesanya.
– De most már alvás, hiszen nagyon későre jár már! Jó éjt kicsi hercegnőm!- búcsúzott a királynő.
– Szép álmokat anyácska! – mondta Rozmaring és álomra hajtotta kicsiny fejét.
Eltelt öt esztendő, Rozmaring nagylánnyá cseperedett, a gyermeki bája és jósága azonban egy kicsit sem kopott. Ez alatt az idő alatt kitűnő harcos vált belőle. Édesapjától, Zotmund királytól, vívó órákat vett. Hetedhétországon nem akadt a királyságban, ki hatalmas erejével elbánna. Ugyanakkor szerény és őszinte maradt az emberekkel, ki mindig ott volt, ha segítség kell. Bátor és tiszta maradt szíve, bizonyára te is érzed, hogy rá még vár sok hős tet. Azonban mint mindennek, a jónak is egyszer vége lesz, talán most el sem hiszitek, mi történhetett. A hétfejű sárkány betört Varázsföld birodalmába, elment az aranytóhoz, s onnét a rubintot kivájta. Megszökött az életet tápláló kinccsel, olyan ki őt megállítja kerek e földön nincsen. A halottnak hitt sárkány, a birodalmat romokba döntötte ám. Sötétség borult Varázsföld vidékére, hol a fű ragyogóbban nem zöldell már, mint máshol, a virágok élénken nem pompáznak többé varázslatos színükben. És a csörgedező patak égszínkék vízében nem játszadoznak a szivárványos halak, a madarak meg siralmas jajveszékelést hallatnak a pusztuló erdő ágain. A szépséges hercegnő szeretett Aranyerdeje haldoklik, a közepén lévő tisztásnál már nem találkozik állatbarátaival, ők mind elmenekültek. Nem gyönyörködhet az aranytó vizében többé, az Aranyrubint nélkül teljesen kiszáradt, nem úszkálnak benne többé játékos halak. A rubint nem táplálja többé a királyság erdőit, mezőit, és virágait. Nem fakaszt többé életet.
Rozmaring hercegnő legbelül érzi, hogy valamit tennie kell, vissza kell hoznia a boldogságot és életet adó vidámságot. Zotmund király hívatja, egyetlen tündéri lányát.
– Édes kincsem, én egyetlen Rozmaringom! – így szólott a király. – Hazánkat hatalmas veszteség érte, és bármit is teszünk, többet nem tudunk tenni érte. Szívem megszakad, ezt jobb, ha Te is tudod, én a halál torkába vitézeket küldeni nem fogok. Így én, Zotmund, Varázsföld törvényes királya, magam megyek szembeszállni a bestiával.
– Apám, kérlek, ne tedd ezt! Hadd menjek én, erőm páratlan e föld kerekén! – könyörgött Rozmaring.
– Szó se lehet róla, hogy téged küldjelek oda! Többé ez eszedbe ne jusson, nem engedhetem meg, hogy lányomnak ily kegyetlen sors jusson! Szembe nézek hát a halál kapujával, elindulok ám az ég áldásával. Nincs más megoldás, búcsúzom hát én egyetlen várágszálam! Holnap kora hajnalban indulok, már reám nem vigyáz más, csak a csillagok.
Aznap a hercegnő nem tudott egy szemhunyást se aludni, mi lesz, ha soha többé nem fogja jó apját látni. Neki itten a legnagyobb az ereje, ha kell még egy sárkányt is legyőzne.
– Pipe, jó barátom! Segíts, hogy megmentsem a családom! Nem érdekel a szülői tiltás, nekem kell mennem, más lehetőség nincs már. Egyedül azonban ez nem sikerülhet, kell egy kis segítség. Ha létezik ez a szárnyas repülő rém, akkor a varázsló meg a medve is él, hinnünk kell a mesének. Még ma éjszaka megszökünk és kora hajnalban már a medve barlangjánál leszünk.
– Várj egy percet, és gondoljuk át ezt még egyszer! Szerinted tényleg segítene nekünk a varázsló? Mi van, ha még a medvebarlangnál vacsora leszünk, a térképet nem szerezzük meg, és aztán nézhetünk!? – vágott vissza Pipe.
– Én mókás kicsiny barátom, nem lesz itt semmi gond, majd meglátod! A medve ideadja nekünk a varázslóhoz vezető térképet, ha minden jól megy akár ő is segíthet.
-Jaj, rosszat érzek, a sárkánnyal akarunk megvívni, kitől származik e szörnyű tett. – sóhajtott Pipe.
– Én, Rozmaring hercegnő, Varázsföld legerősebb teremtménye, megvédem hazámat, s sorsommal szembenézek! Nem tudnék többé alattvalóim szemébe nézni, hogy mindenki szenved, csak mert nem mertem a sárkánnyal megvívni! – szomorodott el Rozmaring.
Értem én, Hercegnőm! Ha tiszta lelked, így talál csak megnyugvást, eredjünk hát, mit nekem halál! – mondta Pipe – Akkor indulás az Aranyerdő szélibe!
– Én egyetlen, kedves barátom, köszönöm, hogy velem tartasz e hosszú úton! – hálálkodott Rozmaring.
Éjfélt ütött az óra, mikor két fekete árny hagyta el a vár kapuját. Rájuk éjjeli baglyok huhogtak és kívántak Nekik szerencsés jó utat. Az éjjeli szellő is táncot jár a holdsugárban, mutatja az utat az éjszakában. Kedves, lágy tücsök szó hallatszik a réten, rég pengettek dalt, hát most itt az alkalom, biztatják a két vándort, hogy sikerrel járhasson:
,, Varázsföldön nincs már élet,
A szép virág is kiéget
Csak jajvész és siránkozás
Mi maradt ezen földön már
De most kettő vitéz lélek
Visszahozza a jó létet
Keresi a medve odvát
Ki nekik mutatja titkát
A varázslóhoz vezető
Erdőn és vízen átmenő
A nagy mágushoz vezető
Utat, mely tiltottban lévő
Viskóhoz mutatja az utat
Melyet a két vándor kutat
Ha meglelik a varázslót
A nagy bölcs és mimdentudót
Megkérvén nekivághatnak
A hatalmas nagy kalandnak
Drága Rozmaring hercegnő
Ereje egyre csak nő és nő
Az biztos, hogy most vagy soha
De beáll a dícső sorba
Kik megmentik Varázsföldet,
S a bajoknak véget vetnek
Legyőzi a gonosz sárkányt,
S feloldozza birodalmát
Dícső tette bennünk marad
Hogy mentette meg a hadat,
Mely helyett ment el csatába
S vigyázott kis családjára
Zengjél erdő hát csak ódát
S segítsd útján e kicsiny lányt
Már két órája bolyongtak az aranyerdő omladozó fái alatt, csendben és halkan osontak a hold csillogó fényében. Rozmarint azonban rossz érzés fogta el:
-Mi van, ha a sárkány nem is gonosz, csak a kitaszítottság ártott meg Neki, meg a szörnyű sors? – kérdezte a lány.
– Úrnőm, én személy szerint egyáltalán nem kedvelem azt a csupasz, pikkelyes hüllőt! Ki ily kínok közé sodor egy világot, jó biztosan nem lehet, de majd meglátod! – ellenkezett Pipe.
– Képtelen vagyok megtenni, nem tudom e élőlény életét elvenni! Diplomatikus megoldást kell keresnünk és vele barátságot kötnünk!
-Hahaha… – rikkantott fel Pipe – Méghogy egy sárkánnyal barátságot… előbb leszek én sasmadár, mint mi ketten e bestiával barát!
– Ne kérd tőlem ezt Pipe! Kérlek, ne kérd! – sírdogált a királylány – Egyszerűen, képtelen vagyok erre, a borzalmas, szörnyű tettre! Az évek alatt sok állatbarátom lett, egy sárkánnyal is jó barátság köttethet.- Rozmaring hercegnő elsírta magát.
– Nyugodj meg, kedves Úrnőm, értem most már bánatod, hogy te semmilyen lélek életét ki nem oltod. Kinek ily tiszta lelke, mint Teneked, biztosan talál más megoldást, s e szörnyűségnek véget vet.
A Nap helyet cserélt jó barátjával a Holddal, s vidáman ragyogott az égen, néhány fülemüle hallatszott. Pipe Rozmaring válán aludt, mikor elérték a medve barlangot.
– Jó reggelt, kedves medve, idáig nagyon hosszú utat jártunk be. Rozmaring hercegnő vagyok, Varázsföld törvényes királylánya, ki hozzád jött kétségében, segítségre várva. – mutatkozott be.
– Grrrrrrr… pimasz emberek, hogy merészeltek megzavarni engemet! Most ily élelemhiányban, készülök nyár közepén a téliálomra. – dörmögött mérgében a medve.
– Bocsáss meg a zavarásért, mi csak a térképért jöttünk, nem másért! Segítségedért esedezünk, ha ez így halad tovább, mi is élelem szűkében leszünk! Könyörgök, szánj meg minket, hogy megmenthessük földünket! Kellene a térkép a varázsló házához, ki nagy segítség lenne a hatalmas sárkányhoz! – segítette ki a királylányt Pipe.
– Elnézést hercegnő, nem akartam ily zsémbes módon rátámadni, de tudja oly régen élek egyedül e barlangba, hogy már nem is tudom megszámlálni. A mágushoz vezető térkép nálam van, csatlakoznék hozzátok, ha ez így rendjén van.
– Jer hát velünk, bundás kis barátom, Veled a varázslót biztosan hamarabb megtalálom! – mondta a hercegnő.
Immár hárman bandukoltak, a tiltott rejtelemben, a medvét meg se kellet kérni, hogy velük menjen. A madarak vidám dallamra fakadtak:
,, A hercegnő, a varjú és a medve,
Mennek a bizonytalan végtelenbe.
Hősies hármasunk sikerrel járhat,
Biztos meglelik a varázsló házat.
Biztassad hát erdő a hőseinket,
Ők hoznak el e földre békességet”
Napnyugtára meg is érkeztek a varázsló házához, mit a három utazó üresen talált ott. Egy holló ült a viskó tetején, mely elmondta merre ment a varázsló e nap reggelén.
– De vigyázzatok kedves vándorok, mert a nagy mágus embert jó ideje nem látott! Kissé különössé vált száz esztendő alatt, melyet titokban itt töltött e fák alatt. A Tiltotterdő szélén találjátok, az árokparton ül, de majd meglátjátok! – mondta a holló.
A varázsló tényleg ott volt egymagában, meditált a parton egy lábon állva. Fiatalabbnak tűnt, mint ahány éves volt, mintha éppen csak betöltötte volna a húszéves kort.
– Jó estét nagy mágus! – köszöntötte a hercegnő – Örülök, hogy rád találtunk és hogy végre találkozunk. Rozmaring hercegnő a becsületes nevem és azért jöttem, hogy a segítségedért esedezzem. Királyságunk egész népe, földje romokba fog dőlni örökre. Ha most mi nem cselekszünk, és segítségükre nem igyekszünk.
– Ettől féltem én réges-régen, mindent próbáltam megtenni, hogy ez meg ne történjen. A jóslat szerint, mit több száz éve kaptam, a sárkány jő és ellopja a rubintot, s ez most megtörtént és háta mögött csak pusztulást hagyott. Mindent megtettem, hogy ezt kivédjem, Tiltottföldre vonultam el, s az elmúlt száz évet itt éltem. Szépséges hercegnő, figyelj most jól szavamra, a sárkány felett még nekem sincsen hatalmam! Zsémbes rideg és felettébb pökhendi, még velem se volt hajlandó beszélni. Attól tartok, ha hozzá elmentek, az csak még nagyobb pusztuláshoz vezethet. Sajnálom, de nem tarthatok Veletek.– szólalt meg a varázsló.
– Ebből elég legyen, most már torkig vagyok! Nem azért hagytunk ott csapot-papot, hogy most feladjuk a feladatot! – háborodott fel Pipe. – Úrnőm ereje páratlan e királyságban, higgyétek el Nekem Nála tisztább lelkű embert még nem láttam. Azért jöttünk e veszélyes vidékre, hogy vele tartsatok s segítségére legyetek.
– Hatalmas veszély fenyegeti a királyságot, segítséged nélkül sikerrel nem járok! – siránkozott a királylány.
Legyen, Veletek tartok! De szólok előre, a bestiának van rengeteg farkas őre, kikre ha álmot bocsátok, remélem eljutunk egészen a sárkányhoz.
Elindult hát a négy bátor hős, s elértek egészen Tiltottország határához, hol a sárkány palotája volt. A varázsló álomba ringatta az őröket egy bűbájjal, míg a medve őrködött, addig Pipe és Rozmaring a sárkány felé vette az irányt.
– Itt vagyunk, megérkeztünk a sárkányhoz! – suttogta Rozamaring.
– Jaj, csak ne mi legyünk a pecsenye a mai napon! – jajveszékelt Pipe.
– Gyere kedves barátom, nem sok időnk maradt, a varázsló bűbája nem tartja az őröket még sokáig álomban! – mondta a hercegnő. Beléptek hát a sárkány termébe, ott aludt a szoba közepén, csöndesen, békében. Nem tűnt valami félelmetesnek, se pedig zsémbesnek. Inkább egy elhagyatott léleknek, ki száműzve él e falak között.
– Most fel kellene ébresztenünk? Jaj, hercegnőm csak ne hogy vacsora legyünk! – aggodalmaskodott Pipe.
-Igen, felébresztjük, de nem akárhogyan éneklünk egy kicsi dalt. – mondta a hercegnő és rázendített:
,,Varázsföld területén éldegélt békében a népem
Piciny apró királyságban, nagy szeretetben, békében
De jaj, a rubint nélkül a pacsirtaének nem zendül
Ahogyan a patak se folydogál és a fű sem zöldül
Mintha átok szállott volna e szeretett királyságra
Min ha most nem segítünk nem marad már sok Neki hátra
Kérve-kérünk drága sárkány szenvedésünkön segíts hát
Gyűlöletnek legyen vége, királyságunk legyen barát”
– Légy üdvözölve Rozmaring hercegnő, Tiltottország földjén! Már rég nem láttam emberi lényt, mióta a király Varázsföldről száműzött. Jer hát közelebb, hadd nézhesselek jobban meg! – mormogta a sárkány álmából felkelvén.
– Szépséged határa végtelen, angyali teremtés, szebb, mint amit az ódák zengenek. Sajnálom, mi a királyságoddal történt, de attól tartok a rubintot vissza nem adhatom. A gyémántra Nekem is szükségem van e határon, ezelőtt az én királyságom is haldoklott nem volt semmi mi ezen segíteni tudott. Az igazat megvallva, az ország irányításába nagyon belefáradtam. Átadnám az ország terhét, kérlek, fogadd el! Hozzál nekünk békét! Ha elviszed a rubintot, Tiltottföld és Varázsföld határán található Varázsfára, újra békét és boldogságot hozhatsz e két királyságra, én próbáltam már odavinni, de csak az, kinek lelke tiszta és nemes, tudja odatenni. Te nem vagy más csak tiszta és nemes, kiről ódát zeng még e két erdő, s ki királyságaink vezetője lesz, mikor felnő.
– Köszönöm, kedves sárkány a segítségedet! Egyáltalán nem vagy oly rémes és zsémbes, mit a mondák mesélnek. Inkább kedves és segítőkész, ki népének csak jót akart, és ezért lopta el a rubintot!
Útra kerekedett hát a mi kis hősünk, Rozmaring hercegnőnk és Vele tartott a három jó barátja is. Árkon, bokron, tűzön, vízen át, de eljutottak a két ország határára. Behelyezte Rozmaring az aranyrubintot, a fán található szív alakú mélyedésbe. Hirtelen az égen keringő sötét felhők elszálltak, és a Nap aranyló sugaraival csiklandozta meg a hercegnő nyakát. Az állatok is mind odagyűltek. A királylány megkérte az egyik varjút, hogy vigye el apjának a hírt, megmenekült királyságuk. A királynő, Napsugár már rég tudta mi történt, a sebes, lágy szellő már megsúgta Neki, mily tettet vitt véghez egyetlen kicsiny lánya. Egyből útnak indult az egész királyi család a másik királyságba, hogy Rozmaringot végre újra láthassa. Sőt velük tartott a királyság egész apraja-nagyja, hogy a királylányt ünnepeljék dicsőségben.
– Éljen Tiltottország új uralkodója, Rozmaring hercegnő! – örvendezett a nép és az erdei állatok.
– Ne ez legyen az ország neve innentől kezdve, inkább legyen Csodaföld! Hol a rosszból is lehet valami jó, s hol immár a vidámság és az üdvösség honol! – kérte a királylány.
– Legyen hát! Legyen Csodaföld ezen ország neve! Éljen Rozmaring hercegnő!- örvendezett a sárkány.
Másnap a hétfejű sárkány rárakta Rozmaring hercegnő fejére a királyság jelképéül szolgáló koronát, melyet az erdei állatok fontak koszorúba és belevéstek négy alakot. A medvét, kiről mindenki azt hitte zsémbes, most pedig a kedvességéről híres. A magányos varázslót, kinek mostanra megannyi barátja lett. A gonosz sárkányt, kit eddig mindenki félreismert, igazából kedves és segítőkész, csak eddig őt nem értették. A félős varjú, ki átvágta a nagy rengeteget, hogy Rozmaringnak nyújthasson segítő kezet. És a mi drága hősünk, a legtisztább, legbátrabb, legerősebb teremtés kerek e vidéken, Rozmaring hercegnő. Majd a mágus varázsolt a koronára egy tündöklő Napot, hogy emlékezzünk, a fény sosem tűnik el sehonnan igazán, ha hiszünk benne, hogy jön majd egy jobb világ! Zotmund király és napsugár királynő nem lehetett volna büszkébb egyetlen gyermekükre, ki elhozta e két földre a békét és a nyugalmat örökre.
Vidámság és béke honol Varázsföld és Csodaföld vidékén, hol a fű még ragyogóbban zöldell, mint máshol, a virágok élénkebben pompáznak, mint valaha varázslatos színükben. És a csörgedező patak égszínkék vízében jókedvűen játszadoznak a szivárványos halak, a madarak meg angyali melódiát zengnek újra az aranyerdő ragyogó, derült lombjain. A szépséges hercegnő szeretett Aranyerdeje csodásabban nem is pompázhatna, a közepén lévő tisztásnál mindennap találkozik az állatbarátaival, kikkel együtt dalolászva járja az erőket és gyönyörködik az Aranytó vizében, hol úszkálnak a játékos halak. Nem szükséges már, hogy az aranyrubint ott legyen a közepén. A rubint ereje az aranyfába helyezve még erősebb, oly annyira, hogy nemcsak a két királyságot, hanem az egész világot ellátja erejével és életet fakaszt mindenbe. Táplálja az erdőket, mezőket, és virágokat.
Így történt hát, hogy Rozmaring hercegnő megmentette a világot a pusztulástól a három barátjával. Ez csak azért sikerülhetett Neki, mert tiszta a lelke, őszinte, és bármi szörnyűt is hall másokról, nem gondol rosszat senkiről. Szerinte mindenkiben lakozik valami jó, csak segítség kell néha, annak a lelkünkben lapuló kincs feltárására. Ugyanis még az Aranyrubintnál is létezik még, egy nagyobb kincs. Ugyanis, ha másokban a rosszat elfeledjük, mindig csak a jót keressük, meg is leljük azt! Fogadjuk hát meg Rozmaring hercegnő szavait!