Egy antik ruhabolt mélyén, a poros ablakokon túl, régi, különleges próbababák álltak. A tulajdonos maga csináltatta őket porcelánból. Az arcuknak megtévesztően emberi kifejezése volt, emiatt sok vásárló megrémült tőlük. Mindegyik parókát viselt, a szájukat és az orcájukat megfestették, egyeseknek pedig üvegszeme is volt.
A tulajdonos néhai felesége varrónőként dolgozott és mindig csodaszép ruhákat varrt, amelyeket utána a babákra tett. Néhányat annyira megkedvelt, hogy később alig akarta eladni őket. Amíg élt, a bolt ragyogott a tisztaságtól.
A babákat ma már por fedte, a ruháik lassan foszladoztak. A tulajdonos, a felesége halála után, félretette őket a bolt hátsó részébe és új, műanyag próbababákat vett. Rajtuk mindig a divatnak megfelelő, olcsó, tömeggyártott pólók, nadrágok és szoknyák voltak. A régi, gyönyörű porcelánbabákra szinte senki rá se nézett többé, egyetlen kivétellel.
Egy próbababa kitűnt a tömegből. A parókája vörös, fonott hajból készült. A szemeit lesütötte és az arcán örökös bánat ült. Földig érő, gyönyörű, piros ruhát viselt, amelyet minden nap meg akart venni valaki, de a tulajdonos rövid habozás után mindig nemet mondott. Ez volt a felesége kedvence, akárcsak a baba, amelyet a nő Vörös Hölgynek nevezett el.
A Vörös Hölgy minden nyitáskor máshol állt. Egyszer az asztalnál ült, a kezeit az ölében nyugtatva. Máskor a hátsó ablakon nézett kifelé, bánatosan szemlélve a világot. Bár minden vevő gyönyörködött benne, a visszatérő vásárlók gyakran megjegyezték, milyen különlegesnek találták, hogy a baba sosem volt kétszer ugyanott. A tulajdonos a dicséretekre csak bólintott és elhallgatta, hogy sosem nyúlt a próbababához.
Egy nap különleges vásárló érkezett a boltba. Hallott a szépséges ruháról, amelyet a Vörös Hölgy viselt, így eljött megnézni személyesen. Megérintette a baba hideg porcelán bőrét, végigsimított a haján, majd az ujjai a ruhára tévedtek. A szabás, a csipke, a szín, mind lenyűgözték, mint mindenkit. Mindenképpen meg akarta venni. Tudta, milyen nehezen tartotta magát a bolt és olyan árat ajánlott, amelyre a tulajdonos már nem tudott nemet mondani.
Este, zárás után, sötét függönyök takarták el a világ elől a bolt belsejét. Miután az utolsó villanyt is lekapcsolták, csend telepedett a babákra. A kintről beszűrődő zajok elnyomták a halk suttogásokat és nyikorgásokat.
Amikor a közeli harangtorony éjfélt ütött, a Vörös Hölgy oldalra fordította a fejét és lassú, elegáns mozgással lépdelt előre, mintha láthatatlan kezek mozgatták volna. Az antik keretes tükörhöz ment és zöld üvegszemeivel bánatosan nézte magát benne, mielőtt az ajtóhoz sétált.
Reggel, amikor a tulajdonos benyitott, riadtan lépett hátrébb.
A Vörös Hölgy az ablaknál állt, egy régi asztal mellett, zöld szemeit lesütve. Az arcán egy alig látható kis mosoly ült. Elegáns, fehér porcelánkezeit és festett orcáját vér borította.
Rajta volt a szépséges ruha, mintha sosem vették volna le róla.
