Plüssmackónak lenni talán olyan lehet, mint gyereknek. Érezni a szeretet, ami körülölel, felhőtlenül kacagni, játszani, őszintén, igazán játszani, és bele se gondolni abba, hogy mit gondolnak mások.
Hogy gondolnak-e valamit.
Hol űrhajóssá, hol lelkes diákká, hol háromgyerekes apává válni, néha üldözni a gonoszokat, máskor meg a plüss kutyussal csókolózni, amíg anyu be nem nyit a szobába.
Csodás napok állnak előtted, megkapod játszótársad kinőtt pólóját és zokniját, már ruhád is van, visznek mindenhová, még az asztalnál is külön székben ülsz, és alváskor is te vagy az, akit ölelnek, szorítanak, és akinek jó-éjt kívánnak lámpaoltás után.
Aranyélet, s te azt hiszed örökké tart.
Plüssmackónak lenni. Talán olyan lehet, mint gyereknek. Annyira elveszve lenni a saját világod mámorában, hogy fel sem fogni, hogy melletted történnek dolgok, és mások világa is halad előre, nem csak a tied. Észre sem veszed, de ahogy a te tortádon is egyre több gyertya sorakozik, úgy nőnek fel a szüleid is szépen-lassan. Sorra fújják a számgyertyákat, mert annyi szülinapi már nem fért volna ki,
átesnek kríziseken, munkahelyet váltanak, sírnak, félnek, őszülnek, vitáznak és ordibálnak, magányosak, és néha bizony zokogva hívják az anyukájukat, mert már 4-sel kezdődik az életkoruk és az már tulajdonképpen a halál előtti utolsó állomás. 30-sokból 40-sekké, majd 50-sekké válnak, és hiába marad meg a pezsgő lendület, az öregedés unalomig ismételt tüneteit sajnos senki nem tudja elkerülni.
És ebből te persze semmit nem érzékelsz, hisz oly sok év alatt már tökélyre fejlesztették a rejtegetés művészetét. Te csak játszol és kacagsz, űrhajós vagy és tanár és nem érdekel, hogy vajon mit gondolnak mások.
Hogy gondolnak-e valamit.
És közben akarva-akaratlanul te is ugyanezt teszed, hisz a macid is csak annyit lát az egészből, hogy a mai ebédhez már nem vitted oda, nem pusziltad, nem ölelted, már az alvásnál se bújsz, a jó-éjtek is el-elmaradgatnak…
Majd egy szép, áprilisi napon lerakod a polcra, mint bármely más napon raknád, de már nem veszed fel újra.
Kedves Luca!
Nagy örömmel olvastam a macis történeted. Nekem száznál is több plüssmackóm van, felnőttként kezdtem őket gyűjteni. Vannak emlék-macik, a gyerekek mackói (néha egy nem mackó, pl. a Makka) , kaptam macikat a barátaimtól…
A mackók nem öregszenek, a használattól kissé elkopnak, de a lelkük, a nézésük fiatalos marad.
Jó barátok egy életen át.
Öleléssel: Erzsi
Nem semmi ez az írás Luca! Egy család élete egy plüss maci szemével. Gondolom a maci is öregszik, elkopik közben, mint mi halandó emberek. Szeretettel olvastalak.