– Lisa! Hányszor mondjam el még neked, hogy ne csavarogj el mellőlem? – ragadta
meg Amy az unokahúga kezét, és húzta magához, mert nem tudta, mennyire ijedt meg attól,
hogy egyedül maradt.
– Jobban kéne vigyáznod a lányodra – közölte Logan elég gúnyosan az előtte álló
lánnyal. Soha nem értette azokat az embereket, akik mindenféle anyagi függetlenség nélkül
vállaltak gyereket, miközben még tanultak és munkájuk sem volt, hanem a szüleikkel
tartatták el azt a kis gyermeket is, aki az egészről semmit nem tehetett.
– Na ide figyelj te barom! Lehet, hogy te annyira ráérsz itt a manó fülek takarásában,
hogy első pillantásra elítéled az embereket, de semmiközöd ahhoz, hogy mit kezdek az
életemmel. Ahogy ahhoz sincs, hogy Lisa tényleg a lányom-e, vagy csak az unokahúgom.
De még ha a lányom is lenne, akkor se lenne semmi jogod elítélni érte! – Amy egyre jobban
felhúzta magát és csak azért nem rendezett ennél nagyobb jelenetet, mert Lisa is vele volt.
– Menjünk Amy, megígértem neked, hogy elmondom a Mikulásnak, mit szeretnék
karácsonyra – mosolygott a kislány, miközben megfogta az unokanővére kezét.
– Miért érzem úgy, hogy hátsó szándékod van ezzel az egésszel?
– Nem tudom, miről beszélsz – nézett oldalra mosolyogva Lisa.
– Valahogy sejtettem – sóhajtott az idősebb. – Na, menjünk.
– Hé, várj egy kicsit – nyúlt a keze után Logan, aki felébredt abból a kábulatból, amit
a vele szemben álló kissé manószerű vonásokkal rendelkező, világos barna hajú lány
temperamentuma okozott neki.
Tudta, hogy éppen most lett elküldve a fenébe, de ez kivételesen még tetszett is neki.
– Mit akarsz? – nézett hátra a válla fölött Amy.
– Bocsánatot kérni – sóhajtott Logan. – Tényleg igazad volt. Semmi közöm ahhoz,
hogyan cseszed el az életedet, de… – nem tudta végig mondani, mert a nővére tenyere nagyot
csattant a tarkóján.
– Ne is figyelj rá… Az utóbbi időben eléggé utálja a karácsonyt, mióta a barátnője
szakított vele a legjobb barátjáért. Hiába mondom neki, hogy fejezze be, nem túlzottan hajlik
rá… Mellesleg Amanda vagyok – nyújtotta előre a kezét a mosolygós manólány.
– És Amy vagyok, ő pedig Lisa – mutatott az unokahúgára.
– Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy az öcsém is boldog,
hogy találkozhatott egy ilyen szép lánnyal, mint te Amy. Pont azt esete vagy, ezért tűnik
most ilyen kis esetlennek. Rólad nem is beszélve hercegnő.
– Hát, kösz, azt hiszem… De nekünk most mennünk kell…
– Szeretnél velem odajönni a Mikuláshoz, Lisa? Akkor elmondhatnád neki, hogy mit
kérsz karácsonyra.
– Amy, Amy! Ugye mehetek? Légyszi, légyszi, kérlek…
– Legyen – dörzsölte meg a homlokát a barna hajú. – De ígérd meg, hogy utána
azonnal visszajössz. Addig veszek forrócsokit.
– Kérlek, előbb beszélj Logannal, hátha te jobb belátásra tudod őt bírni a
karácsonyról… Láttam ám, hogy néztél körbe a téren – kacsintott cinkosan Amanda a
fiatalabbra, majd a nyakába kapva a kislányt, elsietett a Mikulás kis háza felé.
– Merem remélni, hogy nem egy gyerekrablóra bíztam rá az unokahúgomat –
sóhajtott Amy, ahogy a távolodó, kacagó párosra nézett.
– Ha így is lenne, nem gondolod, hogy késő lenne ezen bánkódni? – szúrta oda
félvállról Logan a fiatalabbnak.
– Jaj de morcos valaki – gúnyolódott a lány. – Mi van ott hagyták a tövist a
seggedben? – fordult a fiú felé.
– He? – értetlenkedett az idősebb, mire Amy csak sóhajtott egyet és egész testével
felé fordult, hogy rá nézzen, amikor vele beszélget.
– Olyankor mondják ezt, mikor valaki olyan ellenszenves, mint te.
– Nem vagyok ellenszenves – kezdett el szinte azonnal tagadni Logan, és leült a háta
mögött lévő padra.
– Ha te mondod – tette karba a kezét a fiatalabb és mosolyogni kezdett a fiú morcos,
szinte mérges arckifejezésén. Közelebb lépett és óvatosan megbökte az összehúzott
izomcsomókat a homlokán. – Tiszta ránc lesz az arcod, ha sokszor csinálod ezt.
– Hát aztán…
– Ráncosan már nem leszel olyan jóképű, mint most, úgyhogy kérlek óvd meg az
esztétikai értékeidet, hogy az egyszerű halandók szemei kedvüket leljék a külső
borításodban.
– Most azt mondtad, hogy jól nézek ki?
– Nem, én ezt egy szóval se mondtam.
– De erre gondoltál – erősködött Logan.
– Vajon mire gondolt a költő? Ez irodalom órán is egy elég nehezen megválaszolható
kérdés – kacsintott az idősebbre Amy.
– Pont ezért utáltam azt is, ahogy a karácsonyt – a lány nem mondott semmit, csak
egy ideig némán nézte az idősebbet.
– Te nem is utálod a karácsonyt. Csak csalódott vagy.
– Nem mintha sokat változtatna a tényen.
– Pedig de.
– Mégis hogyan?
– Úgy, hogy most rosszul szemléled ezt az egészet – mutatott körbe egy kezével a
fiatal lány.
– Akkor mégis hogyan kéne?
– Előbb válaszolj. Mit látsz?
– Egy csomó idegbeteg szülőt, felesleges pénzköltést, párokat egymáshoz illő
pulóverekben, amiknek semmi értelme, mert úgyis szakítani fognak és undorítóan mosolygó
embereket, akik elhiszik, hogy ez az egész herce-hurca ér bármit is.
– Látod, erről beszéltem… Ne azt nézd, hogy idegesek a szülők, hanem azt, milyen
boldogok a gyerekek, mert találkoztak a Mikulással – mindketten odafordultak a kis házhoz,
ahol éppen Lisa ült az idős lappföldi ölében, majd egy papírt adott oda neki, mire Amy
furcsállva húzta össze a szemeit. – Jó, a pulóvereket én is túlzásnak tartom, de ők ezzel
mutatják ki, hogy párként egymáshoz tartoznak és annyira szeretik egymást, hogy a másik
kedvéért, még ezeket a nevetséges göncöket is felveszik és kimennek benne a nyilvánosság
elé.
Logan csak sóhajtott egyet, de valahol mélyen egyetértett a lánnyal, persze ezt nem
szívesen mondta volna ki.
– A pénzköltésre és a mosolygásra milyen magyarázatod van?
– Ez a kettő nagyon is összefügg. De mielőtt ezt elárulnám, hidd el, hogy megéri.
Mindenkinek máshogy, de a karácsony egy olyan értékes dolog, amiből a költekezés és a
gyorsuló világ hatására sem veszett ki a szeretet, ezért nem szabad azt mondanod, hogy nem
ér semmit.
– Oké, oké – tartotta fel védekezőleg a kezeit az idősebb.
– Nézd meg a szülőket, idegesek, mégis mosolyognak a gyermekeik boldogságán.
Ott van az a sok munka, amit az év ezen szakaszán el tudnak engedni annyira, hogy tényleg
a családra figyeljenek, és bár nem ez lenne a megoldás, de szinte mindent megvesznek
ajándékba, amit a kicsi szeretne, mert már nem tudja máshogyan kifejezni a szeretetét.
Mégis, amikor látják, hogyan bontogatják az ajándékokat a fa alatt, mennyire örülnek annak,
amit kaptak, úgy érzik, hogy megérte. Megérte a sok túlóra, a sok veszekedés, hogy ki mit
szeretne enni, és visszaáll az a megszokott rend, ami egy-egy veszekedés után uralkodott az
egész házban. És ez a karácsony igazi csodája… Hogy boldogok vagyunk attól, mert örömet
tudtunk okozni valakinek, és látjuk a mosolyt az arcán, amit mi varázsoltunk oda.
– Azt hiszem… már értem – alig mondta ki Logan a bűvös szavakat, amikre Amanda
már majdnem két éve várt, Lisa meg akarta gyorsítani a folyamatokat, hiába adta oda a
Mikulásnak az unokanővére telefonszámát, hogy adja át Logannek.
Csendben oda osont Amy mögé és akkorát lökött rajta, amekkorát csak tudott, így a
barna hajú lány, a manónak öltözött fiú ölében kötött ki, aki ilyen közelről tökéletesen meg
tudta vizsgálni a fiatalabb manószerű arcát és a kissé hegyes füleit, amit már nem takart a
sapka.
– Ne haragudj, nem direkt volt – mondta Amy, ahogy megkapaszkodott Logan
nyakában, hogy ne csússzon le az öléből. Amikor fel akart állni az idősebb átkarolta a
derekát, hogy maga mellett tartsa a lányt.
– Ne aggódj, ez egy olyan teher, amit nagyon szívesen magamra veszek – kacsintott
a fiatalabbra, akinek az arca egyre pirosabbra színeződött és ennek semmi köze nem volt a
hideghez. – Abban az esetben meg főleg, ha enyém lehet a karácsonyi csókod.
– Semmi akadálya, ha szerzel egy fagyöngyöt – vont vállat az elpirult lány.
– Szerintem vagyunk már olyan bizalmas viszonyban – utalt arra, hogy a barna hajú
még mindig az ölében ül. – Hogy eltekinthetünk ettől az aprócska részlettől.
– Legyen – sóhajtotta Amy, ahogy kezeivel átkulcsolta a fiú nyakát, aki csak erre
várt, és összeillesztette ajkait a lányéval.
Végig futott az egész testén valami furcsa, bizsergető melegség, amit még soha nem
érzett, de pontosan ezért mozgatta sokkal bátrabban a száját, a barna hajú kissé száraz, és
hideg ajkán.
Ami úgy érezte, hogy a kinti hideg ellenére, hogy melege van, mégis vágyta ezt az
érzést, ezért még közelebb húzódott a fiúhoz, aki vadabb csókja ellenére erősen fogta a
derekát, amitől teljesen biztonságban érezte magát.
– A szerelmem egy manó – mondták egyszerre, ahogy egymásra néztek és újfent
felfedezték a két manósapkát.
– Ha már itt tartunk, igazán lehetnél a karácsonyi ajándékom.
– Hát… Nem én vagyok a Mikulás, de azt hiszem, ezt a kívánságot még én is
teljesíteni tudom – nyomott egy apró puszit Logan ajkaira Amy.
