Reggel, mikor kilépek az ajtón, már javában gyülekeznek a madarak az égen. Lassan szállnak a reggeli napsütésben. Hangjuk messzire hangzik a csendben. Árnyékokként vonulnak át az égen, apró fekete foltokként vetülnek a földre. Itt vannak velem minden nap, az első pillanattól kezdve. Minden pillanatot betöltenek. Este, a baglyok vannak fent velem, reggel pedig az apró énekes madarak is felébrednek. Rengeteg időt töltök el velük, minden pillanatomban velem vannak.
A kezembe veszem a seprűt, és lassan elkezdem a feladataimat. Közben a fákon megtelepednek a fekete varjak. Az ág hegyéről figyelnek engem, ahogy a felverem a port. Nagy fekete szemükkel figyelnek végig. Már megszokták, hogy itt vagyok. Megszoktuk egymást az évek alatt. A többi énekesmadár a szárító kötelen pihen, és csipognak egymásnak. Apró kis hangjuk lassan elveszik, ahogy a többiek is ébredezni kezdenek a házban. Felhangzanak a kisebb gyerekek hangjai a házban. Az úr és az úrnő reggeli veszekedésének hangjai átütnek a falakon. Persze, az állatkák ezt már mind megszokták, nem is zavartatják magukat.
A benti hangok jelzik nekem, hogy lassan reggeli idő van. Lerakom a seprűt, majd a kosárért nyúlok, hogy pár friss zöldséget vigyek be. Paradicsomot, egy pár paprikát és friss zöld uborkát. Ahogy arrébb megyek, a frissen felkavart részre madarak szállnak. Magokat, valami ennivalót keresnek a földön. Nekik is itt van a reggeli ideje.
A kertben sem vagyok egyedül. Az apró kis szárnyas állatok itt is megjelentek. A reggeli nedves levegő által előbújt bogarakat és hernyókat vadásszák. Nekik köszönhetően kevesebb bajom van a termény megvédésében, pár az éles csőrük gyakran felsebzi a növények héját így már nem lesznek olyan tökéletesek. Bár az a pár hiba engem kicsit sem zavar. Lassan elkezdem szedni az érett paradicsomokat. A madarak pedig végzik a dolgukat. Olyan csendesek. Talán ha tudnának beszélni, nem lenne ilyen kínos ez a reggeli találkozás.
Elvesztem a saját gondolataimban, mikor hirtelen kivágódott az ajtó. Erősen, mérgesen, ahogy az úr szokott járni mindig. Sok állat hirtelen felreppent, és még az eddiginél és nagyobb csend keletkezett. Az a pár, aki ott maradt velem, feszülten kezdett figyelni. Ez tényleg szokatlan volt, mindenkinek. Nagy, döngő léptek rezgették a földet. Annyi biztos, hogy a rovarok eltűntek ezekre, többet nem tudnak enni a madarak.
Az úr, mikor közel ért hozzánk, elkezdett hangosan kiabálni, és heves kézmozdulatokat tett. A madarak és én is megijedtünk. Mindenki elszállt, aki még ott maradt, csak én nem. Nekem nincsenek szárnyaim, hogy elrepülhessek. Pedig mennyivel könnyebb lenne.
Az úr hevesen szitkozódott. Szidta az összes lényt, aki a kertjébe jött. Hangosan, úgy hogy minden állat hallotta. Szidta őket, hogy megeszik a termést. Káromkodott, hogy mindent elpusztítanak. Átkozott engem, hogy nem zavartam el őket. Pedig, ha tudná mennyi mindent köszönhetünk nekik. Mennyivel kevesebb itt a bogár, mert ők segítenek nekem. Ha tudná mennyire is hasznosak ezek a lények. De nem tudja, mert nincs aki elmondja neki. Ha a madarak tudnának beszélni, most mindent megmagyarázhatnának. Nem szidná őket oktalanul. De nem tudnak beszélni, csak menekülni.
Vajon, ezt adták a madarak, hogy repülhessenek? Nincsenek szavaik, amivel megvédjék magukat, csak szárnyaik, amivel el tudnak menni, hogy ne kelljen véletlenül sem szóba állniuk senkivel. Miért nem tudtam én is szárnyakat kapni? Én sem tudok beszélni az úrral, nem tudok magyarázatot adni semmire sem. Csak állok, és hallgatom ami szidást csak kapok. Mennyivel könnyebb lenne most a fán ücsörögve hallgatni amit mond, mint sem személyesen. Szívesen lennék ténylegesen néma, ha szárnyaim lennének.
Aztán a férfi elment. Erősen csukta be maga után az ajtót, ahogy mindig is szokása volt. Most minden madár megijedt, és elszállt. Egyedül maradtam az udvaron. Fogtam a kosarat, majd elindult be, hogy előkészítsem a reggelit. Ha azzal elkések, még a szárnyak sem tudnak megmenteni engem.
Reggeli után megint ki lettem küldve, amit kicsit sem bántam. Mindent ki kell gazolnom. A ház tövét, a járda közeit, mindent ki kell szednem, ami csak nem fű. A kinti levegő nehéz volt és meleg. Eső fog majd jönni. Már a munka elején elkezdett csöpögni rólam az izzadság. Nem győztem törölgetni a poros arcom.
A munka és az izzadság annyira elterelte a figyelmem, hogy észre sem vettem mikor egy kis madár a nyomomba szegődött. Ott volt mögöttem és a földet kapirgálta, ahonnan kihúztam a gazt. Egy pillanatra megálltam és figyelni kezdtem.
Ők is mindig dolgoznak valamit. Minden pillanatban valamit csinálnak. Keresnek a földön magokat, az égben rovarokra vadásznak. Soha sem pihennek igazán meg. Furcsán ismerős volt az érzés. Minden pillanat arra megy el, hogy dolgozzanak, nem is tudják élvezni az életet igazán. Milyen furcsán hasonló az életem egy madáréval.
Talán ezt adták azért, hogy repülhessenek az égben? Nem beszélnek, csak dolgoznak. Egésznap gürcölnek, majd estére elalszanak, reggel, az első fénysugárral pedig minden kezdődik elölről. Bárcsak madárnak születtem volna. Adott volna az ég nekem is szárnyat lábak és karok helyett. Dolgozok mindennap reggeltől estig, csendben viselem az összes szidást. Olyan vagyok lélekben, mint egy madár, csak a testem emberi.
Lassan felállok a földről. Figyelem a kis állatot. Az rám pillant fekete szemeivel, majd kitárja a két kis szárnyát és felröppen. Én is felröppenek vele. Kitárom a karjaim, és elindulok utána. Az ég alján száll, közel a földhöz. Látom, ahogy a szárnyai mozognak. Érzem a szelet, amit ő is érez.
Bárcsak a föld fölött szállhatnék. Bárcsak a bőrömön érezném a levegő minden kis változását. Bárcsak közelebb lehetnék az éghez, a naphoz. A lépteim hosszúak, a kezem a levegőben van. Lehunyom a szemem, és elképzelem ahogy szállok, mint egy madár.
A talaj a lábaim alatt eltűnik. A szám teljesen haszontalan lesz, még ha akarnék sem tudnék megszólalni. Az elmém csak annyit kántál, hogy dolgozz. Dolgozz reggeltől estig, akár csak egy madár. Mit adtak a madarak, hogy repülhessenek? Mindent megadok én is érte amit ők, csak engedj szállni, ó ég!
Aztán, valami eldörrent. Amint kinyitottam a szemem, leestem a földre. Lesett a földre a madár is. Ezt adta, hogy repülhessen. Mindent.
