Bent ülök és gépelem a novellám. Ragyogóan süt kint a nap, bent is túl meleg van. Anya főz. Öcséim kint játszanak. De én írni akarok. No, belevágok a tényleges novellaírásba!
A nap csendesen tűzött az erdőre, csönd honolt, túlzottan is túl nagy csönd. Valami feszültség feszítette a levegőt, amikor…
– Anyaaa! Baba elásta a homokozóba… a… a… a mérőszalagot! – lihegi Öcsi.
– Mi van?! – kiált anya, miközben félrehúzza a rántottát.
Ezt nekem is meg kell néznem! Felpattanok és kirohanok velük együtt. Baba megszeppenve áll, Öcskös fulladozik a röhögéstől. Baba már nem is annyira baba, két éves múlt. Öcsi mutogatja, hogy eltűnt, Baba mondta, elásta.
– Hol van? Hova ástad? – kérdezi anya.
– Ogya – mutat Baba oda, ahol nincs is ásásnyom. Ásunk, ásunk, kaparunk, az egész homokozót feltúrjuk: én, Anya, Baba, Öcsi és Öcskös is, aki befejezte a hahotázást. Nem találjuk. Eltelik egy félóra, amikor felnézek:
– De hisz ott van a játékdömperben!
– Ó! – kiáltja mindenki.
Magamban mosolyogva sétáltam vissza folytatni a novellát.
…amikor villám hasítja szét a bárányfelhős eget, ami alatt nem sietett egy szarvas sem lábával recsegtetve a leveleket, egy madár sem fújt trillát, egy kiránduló sem kacagott fel és egy patak sem furulyázott a vízcseppekkel. Ekkor…
Csengetnek. A többiek a kertben vannak, így nem hallhatják. Kimegyek. A postás az, levelet hozott. Átveszem, visszamegyek. Még le sem ülök, amikor anya belép, megnézi, hogy kihűlt-e már eléggé az ebéd.
– Kajaaa! – kiáltja el magát. Mindenki szalad enni. Csészegombás-rántottás bulgur kínai öntettel, vadhagymával és vadmurokkal. Nagyon finom. Ebéd után én visszamegyek írni, anya elviszi aludni Babát.
…Ekkor az eső is eleredt és ezzel felszabadult az élet. Hatalmas kiáltás rázta meg az eget. Remeg a sötét, eltorlaszolt barlangban az állotok apraja-nagyja használt ruhák és…
– Születik a kiskecske! – ordít eszeveszetten Öcskös. Felpattanok, majdnem leesik a laptop a kanapéról, amire rávágom. Futásnak eredek, szinte egyszerre érünk oda Anyával, Apával és Öcsivel. A nagy kiabálásra Baba is felsír, Anya már hozza is. Valóban! Éppen most pislog fel elsőnek a barna kisgida. Milyen édes! Ott állunk fél délután. Lenyalogatta már az anyukája! De ott még ragacsos egy kicsit! Most már nem! Felállt! Tesz egy lépést! Ni, most szopik! Ó, de mellé harap! Most sikerül! Hogy pislog! Ám a kisgida, miután ezeket tette, elfáradt és hozzábújt anyukájához s rögvest álomba szenderült. Egy ideig figyeltük még csendes szuszogását, majd mindenki visszatért a dolgához. Néha-néha azért visszaszaladtunk, megcsodáljuk ismét aranybarna szőrét, picurka lábait, mélyfekete szemét, hosszú fülét.
Visszamegyek írni.
…és dióhéjak közt. A kiáltástól mind megrettentek. Nem értették, mi történik már megint?! Félelmükben a madarak fiókáikra ültek, de nem túlzottan figyeltek arra, amit tettek, mert…
– Öcsi! Nem látsz az orrodtól?! Ráléptél a lábamra! – kiáltom dühösen.
– Hihihi! – szalad el. Ezt nem hagyhatom annyiban! Usdi, utána, hopp, meg is van. Egy fülrántás, s mehet dolgára. Visszakullogok gépelni.
… mert valaki közeledett. A szarvasok összebújtak, de ők is remegtek. A vaddisznók a sarokba húzódtak. Az egész barlangban feszültség honolt, sőt…
Kicsi fázok. Rájövök, hogy a sparheltben a tűz kezd kialudni. Felállok, tenni akarok rá, de nincs bent fa. Kimegyek érte a tornácra. Felveszek egy marokkal, megrakom a parazsat. Ekkor jön be Anya karján egy nyaláb tüzelővel! Nem is kellett volna felállnom…
…s őt egy fura alak közeledett, ami igen bűzös szagot árasztott. Mindenki ismerte már ezt a szagot élő valóságában, teljesen. Az alak fura alak volt. Olyan… Igen, olyan volt, mint ő, mivel ő volt…
– Vacsoraaa! – kiáltja Anya a konyhából. Így elszaladt volna az idő? – Sajtkrém, házikenyér, újhagyma, saláta, piskóta, mogyoróvaj! – folytatja a csalogatást.
Már pattanok is fel. Nyam, hogy ez milyen finom! Mind kedvenceim! Szerintem legalább egy órán át falatozunk. Beszélgetünk, nevetünk. Vége van lassan a napnak, de a közös bibliaolvasás után, még lefekvés előtt folytathatom egy kicsit a novellám.
Lassan megyek a laptophoz, még fülembe cseng Öcskös vicce, Baba csacsogása, látom Öcsi huncut vonásait. Leülök, felveszem a gépet, mint egy lassított felvételben. Hol is tartottam? Ja, hogy ki is volt az a rettegett alak? Jaj, ki is akart lenni? Fú, fogalmam sincs, már teljesen kiment a fejemből!…
– A csudába! – mormolom és inkább lecsukom a gépet és nemsokára a szemeimet is.
