– Nagyon érdekes milyen tervei és céljai vannak a jövőre nézve. Öröm hallani, hogy léteznek még ilyen eltökélt fiatalok. Lenyűgöző, mennyi mindent elért eddig, és az évek során szerzett ismeretei is ígéretesek.
– Köszönöm. – feleltem egy bájos mosoly kíséretében.
– Azonban még volna itt egy kérdés. Hogy érzi Ön magát? Fiatal felnőttként a modern, csúcstechnológiás, rohanó világban? – szegezte nekem a kérdést, kezeit lazán összekulcsolta az asztal felett.
– Elnézést, nem egészen értem a kérdését. –feleltem, a magamra öltött rendíthetetlenség látszatának megingásával.
– Csak egy egyszerű kérdés, ne érezzen nyomást miatta. Csak őszintén, szóljon pár szót arról, hogy érzi magát. – arckifejezése barátságos volt ugyan, de nézése egy zsákmányra leső ragadozómadáré.
Hogy érzem magam? Ugyan, erre mit felelhetnék? Nap, mint nap küzdök a természet és a szervezetem ellen. Alig alszom, mert a nap huszonnégy órája valósággal elröpül felettem. Az étkezésekre megszállottan figyelek, mert minden kalória számít. A tápérték sem mindegy, hisz kell az energia azonban nem ehetek túlzottan sok szénhidrátot, mert a hasam hordó méretűre puffad tőle. Ingerültté vállok, hogyha nem marad időm edzeni, mert formában kell tartanom a testem. Ugyan kinek volna gyönyörködtető egy méretes huszonéves nő látványa? Gyalog és biciklivel járok mindenfelé, ezzel is ledolgozva a felesleges kilókat. Szedem a vitaminjaim rendszeresen, a C-től kezdve a Cinken át a zabkorpáig mindent. Hatásukat ugyan nem észlelem, de mások is ezeket szedik, így gondoltam, nekem sem árthat.
Önelfogadás! Ezt hangoztatják, azonban mégis sokan törekednek a népszerű ideálokra. Arról a megannyi beszólásról nem is beszélve, amit egymásnak mondanak. Magam miatt sosem kezdtem volna el szőrteleníteni minden végtagom, de még a szemöldököm sem szedtem volna. Így is épp elég csípős megjegyzést kapok annak köszönhetően, hogy nem húzok vakolatot a fejemre, nincs sólyom karom az ujjaim végén, de még a hajam sem vágatom lépcsőzetesen és szőkíttetem ki.
Bosszant a párkeresés, a fennhéjázó üzletembereken túl a már rég felnőtt korú éretlen fiúkig minden akad a nagyvilágban, és ezek felfedezéséhez még társkereső alkalmazás sem szükséges. Érezzem rosszul magam csupán azért, mert nem állapodok meg egy éppenséggel tűrhetőnek mondott kapcsolatban. Ne legyek válogatós, de legyenek igényeim és elveim, amikből ne adjak lentebb. Viszont, ha nem leszek családanya, főállású házvezetőnő és dolgozó asszony néhány éven belül, akkor már csak egy mogorva macskás néni válhat belőlem. Mert persze, ebben a haladó korban a nemek közti egyenlőség érdekes módon nem valósult még meg. Ne is számítsak olyan szintű megbecsülésre, mint egy férfi. Egy nő nem tud összetetten gondolkodni és sikeres karriert építeni, csak és kizárólag egy férfi érheti el mindezt önerőből.
A szorongáscsökkentőnek hála tudok csak emberi közösségbe menni. Barátaim hol vannak, hol nincsenek. A karrierem építése fontosabb volt, mint a társaság megtartása. A péntek estéim egy lábszagú sajtos popcorn és egy klisés romantikus komédia társaságában töltöm. A hétvégéken, hogy ne érezzem magam teljesen magányosnak, önkéntes munkákat vállalok, mert ez emellett még jól is mutat a portfóliómban. Igyekszem tenni másokért, de összetör az emberi szenvedés látványa.
A mindennapok teljes bizonytalansága folyton folyvást pusztítja az agysejtjeim. Lesz-e állandó állásom? El fogom tudni tartani magam? Találni fogok egy megfizethető és élhető albérletet? A családom hogyan fog boldogulni hosszútávon? Vajon hozzánk is elérkezik a háború? Lesz még valaha igazi tél? A túlnépesedés okozta éhínség mikor érkezik el hazánkba is? Az ivóvízkészlet még kibírja az elkövetkezendő évtizedeket?
– Az igazat megvallva, nagyszerűen érzem magam. – a korábbi álarcom újra magamra öltöttem egy széles mosoly kíséretében – Hálás vagyok mindazért, amit az élet nyújtott számomra, és azért is, amit még tartogat a jövő.
