Rohantam.
A fekete, hosszú esőkabátom súrolta a földet, de akkor nem nagyon érdekelt mert késésben voltam. A háti táskám csúszott le a vállamról, a párás levegő miatt a vékony szálú hajam rátapadt a homlokomra.
Sportcipő volt rajtam, pedig anyu tegnap mondta is, hogy vihar lesz reggel. Utálom a gumicsizmát, senki sem hord már ilyet, főleg nem egy rózsaszín darabot, amit a nagyszüleimtől kaptam.
Nagyon ritkán látogattam őket, talán évente egyszer, és akkor is csak 1-2 óráig maradtunk náluk. Amióta messzebb költöztünk, kevésbé tartottuk velük a kapcsolatot. Én nagyon nem bántam, mert Erzsi néni fánkja mindig nagyon olajosra sikerült.
Anyu sokat veszekedett régebben Erzsi nénivel, így ő neki is jobb, hogy messzebb élünk tőlük.
Egyedül Feri papa hiányzik a jóízű humorával és a forró kakaójával. Esténként mindig sokat olvasott nekem, és volt, hogy a mama pogácsáját sunyiban a párna alá dugtuk, hogy amikor leszáll az éj akkor is tudjunk majszolgatni.
Véletlen beleléptem egy pocsolyába, és éreztem, ahogy a víz beleloccsant a cipőmbe, eláztatva a zoknimat.
Nem volt időm megállni szitkozódni, mert a busz nem várt meg, muszáj volt tovább futnom.
A megállóban már vártak néhányan, így amikor meglátták a távolból, hogy érkezem, viszonylag gyorsan, elálltak az utamból, helyet engedve a koszos tetőfedél alatt. Kifulladva álltam meg, levegőért kapkodva miközben minden ember engem nézett. Mintha nem láttak volna még egy gimnazistát, aki elkésik.
A busz épp akkor érkezett meg, így megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Lehet mégsem kések el az angol óráról. Hogy mekkorát tévedtem.
Előreengedtem egy idős hölgyet, aki lassan felszállt a buszra, majd én is felléptem.
A jármű szokásosan koszos volt, és zsúfoltan tele volt emberekkel, így körülbelül két lépést tettem a busz belseje felé, majd megtorpantam mert már nem tudtam tovább menni az ember tömegtől.
A busz ajtaja bezárult, így a kis csoport lélegzését lehetett hallani pár pillanatig. Lassan elindultunk, és én majdnem elestem.
Szerencsére egy fiú megtartott, így sűrű bocsánatkérések közepette megköszöntem neki, majd egy millimétert arrébb álltam, hogy elférjen ő is.
A fiú rám mosolygott, majd visszanézett a telefonjára, így a sűrű sötét haja leomlott a homlokára.
Pár percig a fiún pihentettem a tekintetem, és kissé el is kalandoztam.
A busz nyikorogva megállt, és az embertömeg nagyobb része levonult a buszról.
Az eső még mindig esett, így kénytelen voltam a kapucnit a fejemen hagynom, hogy amikor majd leszállok, ne kapjak a nyakamba egy nagy adag vizet. Kissé arrébb álltam, majd halkan odaszóltam a fiúnak, hogy én a következőnél szállok, de lehet nem hallotta, mert zenét hallgatott. Megkocogtattam a vállát, erre a fél fülesét felemelte, és rám nézett, hogy mit szeretnék. A tekintetétől elvarázsolódtam, de aztán kinyögtem neki valahogy, hogy le akarok szállni.
Megértve biccentett egyet, majd odébb állt. Én kikerültem és megnyomtam a leszállás jelzőt.
A busz ajtaja lassan kinyílt, én leszálltam és megcsapott az ottani lángosos illata. Az eső még mindig esett, de nem zavart már annyira.
Visszafordultam a busz felé, majd meglepődve vettem észre, hogy a fiú az ajtóban áll, és felmutat valamit a zárt ajtón keresztül.
Természetesen az én telefonom volt.
A busz elindult, és én meg teljesen lesokkolódva néztem utána.
