Egyszer egy lány felrakott a pulóverére. Még kora reggel volt, a nap sugarai még csak alig pislákoltak az ablakban. Aztán a pulcsijára rávette a zöldes kabátját, és elindult a buszmegálló felé a szokásos úton.
Sajnos nem úgy voltam összerakva, mint a többi kokárda, amit biztostűvel rögzítenek. Engem szépen megvarrtak, kicsi, fodros volt a fejem, és kicsi lábaim voltak. Nagyon örültem nekik, ám amikor a gyártó biztostű helyett gombostűt rakott belém, nagyon megijedtem. A lehető legrosszabbra számítottam. A lány amikor a kabátját leveszi lesek a földre, és saras lesz a szép tiszta szalag. De nem ez történt.
Amikor a lány nekidőlt az ablaknak a buszon, már éreztem, hogy a tű a kabát miatt elkezd felfelé csúszni. Aztán miután leszállt a buszról és a barátnőjével sétálni kezdett az iskola felé, tudtam, hogy már nem a biztostű, hanem a zöld dzseki tart a lány mellkasánál. Végül amikor áthaladtunk a várost jelző nagy felirat előtt, elkezdtem lecsúszni a lány derekához. Pár lépéssel arrébb lezuhantam a mélybe.
Kimondhatatlanul pocsék érzés volt. Nagyon megalázottnak éreztem magam a sár és a vízfoltok miatt. Elképesztő sokáig feküdtem még ott. Olyan estig. Akkor felszedett egy utcaseprő, és belelapátolt a kukába.
