Éjszaka: Tizenötödik történet: Éjszaka volt, és hideg.

A kocsmáros türelmetlenül tekingetett a nagy faliórára, még öt perc és zárhatok, – mormogta a bajsza alatt. Sanyin kívül, aki az egyik sarki asztalnál egykedvűen üldögélt, már senki sem volt a kocsmában. Télen kilenc órakor bezárt, vendég híján feleslegesen nem akart fűteni, meg az áramot pazarolni. A tsz majorból etetés végeztével bejöttek az etetők egy fröccsre, vagy forralt borra, de nem sokáig maradtak, kivéve Sanyit. Ő mindig megvárta a zárórát. Nagyfröccse mellé még legurított egy-egy fél rumot, majd haza ballagott.
Otthon senki sem várta, anyja halála után egyedül élt. A rajongásig szeretett szülő elvesztése után, hatalmas űr támadt körülötte. Rokonaival ki tudja miért, nem tartotta a kapcsolatot, a szomszédaival is csak módjával. Nem főzött, nem mosott rá senki. Ilyenkor télen, mielőtt elindult a majorba etetni, jól befűtött a cserépkályhába így nem a hideg ház várta. Ha beszédesebb kedvében volt elbeszélgetett a kocsmárossal, de ma nem az a nap volt. Rumos pohara már másodszorra is kiürült, a fröccsösben még volt pár korty.
– Idd ki Sanyi a fröccsödet, aztán zárom a kocsmát! Ideje haza menned, reggel korán kell kelned – mondta a kocsmáros, aki már az asztal mellett állt az üres pohárra várva.  
Sanyi vissza morogta, hogy mi ennyire sietős, de azért kiitta a fröccs maradékát és egy kicsit imbolyogva felállt. Szék hátára terített pufajkáját, körülményesen, de sikerült felvennie. Fejébe nyomta kucsmáját és elindult az ajtó felé.
– Írd a többihez, fizetéskor majd megadom. Jó\’ccakát! – szólt a kocsmáros felé, majd kezével kicsit megemelte kucsmáját és kilépett a kocsmaajtón.A kocsmáros felírta a tartozást, nem aggódott, mert Sanyi bőséges borravalóval együtt, mindig pontosan fizetett. Kényelmesebb volt így neki, nem kellett esténként a pénzzel bajlódnia. Elmosta a fröccsös poharat, bezárta a kocsmát, és átballagott az utca túloldalán álló családi házába.
Kint sűrű apró pelyhekben esett a hó, melyet a süvítve fújó északi szél, kedve szerint pörgetett, forgatott. Az utca egyik oldalán az útszéli árokban kétméteresnél is magasabb hófúvást épített, míg a másik oldalon a fagyos füvet lapította az árokpartra. Senki sem járt már ilyenkor az utcán, sötétbe burkolóztak a házak ablakai, itt-ott még füstöltek a kémények, az emberek már nyugovóra tértek. Évek óta nem volt ilyen nagy hó és hideg, december közepén. Még a házőrző kutyák is lapítottak, megbújva házaikban, vagy éppen ahol találtak maguknak védett helyet a hideg szél ellen.
Sanyi zsebre dugott kézzel, a széllel szembe lassan botorkált haza felé. Pufajkája és a szemöldökéig lehúzott kucsmája elejére rátapadt a hó, meg sem próbálta leveregetni, mert semmi értelme sem lett volna. Az utcai lámpák halovány fénye csak egy kicsi kört világított be, a Hold meg kitudja merre csavargott.
A férfinak nem hiányzott a világosság. Becsukott szemmel is haza talál, életének közel hatvan éve alatt számtalanszor megjárta már a hazafelé vezető utat. Most néha-néha megingatta az erősen fújó északi szél, ha lassan is, de elért a házáig.
A bejáratnál azonban váratlan akadályba ütközött. Hatalmas hófúvás takarta el a hidat, és a kiskaput. Sanyi megállt a hófúvás előtt, tanácstalan volt, nem tudta merre induljon. Az ő oldalukon minden ház előtt hatalmas hófúvás magasodott, így a szomszédokhoz sem tudott volna bezörgetni. A szemközti oldalon nem voltak házak, ott alakították ki a falu foci pályáját.
Sanyi egy kis ideig egy helyben toporgott, de a hideg szél gyorsan áthatolt a havas pufajkáján és csizmáján. Egyre jobban fázott, a kocsmában megivott rum és a fröccs már kevésbé  melegítette. A sötétben és a sűrű hóesésben próbálta kitalálni, hol is lehet hídja és a bejárati kiskapuja. Jobb híján, hatalmas léptekkel elindult a hófúvás felé.
Már a második lépésnél tudta, hogy célt tévesztett. Az árokba lépett, mert derékig belesüppedt a hóba. Minden erejével megpróbált kimászni belőle, két kezével szórta el maga körül a havat, de a hidegtől teljesen megmerevedtek az ujjai. Az északi szél, mintha csak játszott volna vele, azonnal visszafújta a kiszórt havat.
Sanyi kétségbeesetten segítségért kiabált, de a viharos téli éjszakában senki sem hallotta meg segélykiáltásait. A hideg lassan kúszott fel a testén, a lábait már nem érezte, fagyott kezeivel még próbálta a havat kotorászni, de feladta.
Már segítségért sem kiabált, teljesen átölelte a hideg. Az északi szél, mintha csak jóvá akarta volna tenni vad tombolását, puha hótakaróval takarta be Sanyi kihűlt testét.
Éjfél után elcsendesedett a szél, elállt a havazás. A  telihold is előkerült, szinte nappali fényességgel borította el a hófödte tájat. 
Nagyon hideg reggelre ébredtek a falubeliek. A felkelő Nap sugarai szikrát szórtak a fagyos hóra. Az emberek fázósan bújtak elő házaikból, hogy hosszas lapátolással kiszabaduljanak a hó fogságából.
Szomszédai találtak rá a megfagyott Sanyira. A szomorú hír futótűzként terjedt házról-házra. Orvos nem lakott a faluban, ezért a postamester értesítette telefonon a rendőrséget…
Annak ellenére, hogy rokonaival semmiféle kapcsolatot nem tartott, ők tisztességgel eltemettették Sanyit. Mint utólag kiderült, a szinte spártai körülmények között élő ember, tekintélyes örökséget hagyott maga után.

Szólj hozzá!