Éjszaka: Tizenhatodik történet

Összes megtekintés: 137 

Az Éj Királynőjének monológja

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.
S a világot szültem gyermekül.
/Vörösmarty Mihály/

Nehéz lenne elmondanom úgy, hogy megértsétek, mit jelent az igazi sötét. Milyen az, amikor csak éjszaka van és semmi más. Át kell élnetek, mondhatnám, de hiába. Tudom, hogy ti ezt nem éltétek át és nem is fogjátok átélni, legfeljebb csak valami nagyon szelídített hasonlót. De azt sem kívánom.
A végtelen sötét és a végtelen egyedüllét nagyon nyomasztó. Mondhatnám, emberek, gondoljatok erre, mikor úgy érzitek, hogy nem bírjátok elviselni egymást, a házastársatok, a főnökötök vagy a szomszédotok, mindegy. Az igazi egyedüllét sokkal-sokkal nehezebb. Talán érthetetlenebb, hogy miért volt nyomasztó a sötétség is. Hogyan hiányozhat a fény, a nap, a világosság olyannak, aki még sohasem látott olyat?
Nem hiszem, hogy csak én vagyok ilyen, de sokszor hiányoltam már olyat is, amiben még nem volt részem. Csak elképzeltem. Egy nagy-nagy fényességet, mely világosságot és meleget áraszt szét és a sugarai nyomán élő lényekkel népesül be az addig csak kósza árnyaktól időnként megzavart fagyos tér. Élő lények! Akik maguk is szaporák, és mit együtt teremtenek, az egy gyönyörű világ!
Csodálatos képek voltak, erőt és hitet adó remények. Nem hagytak nyugodni, úgy éreztem, tennem kell. Te leszel számukra a fényhozó! – súgta a bensőmben egy aprócska hang, miközben a Napot alkottam.
Vannak, akik nem hiszik, hogy sok milliárdnyi évet előre lehet látni: tényleg jöttek korok, akik a Fényhozónak neveztek.1
Máskor pesszimistább hangok szólaltak meg: Mennyi bajod lesz még a lényekkel, akiket rászabadítasz a világra! Óvatosabb lehetnél, ha már meglesznek, nem tudod majd eltüntetni őket!
Biztosan igazuk volt ezeknek a hangoknak is, de nem tudtak feltartóztatni. Nem láthatunk minden problémát előre, mondtam magamnak. Bízzunk abban, hogy az eljövendőek ugyanúgy meg akarják találni majd a legjobb megoldásokat, mint én akarom.
Más hangoknak még ennyit sem tudtam mondani. Bolond vagy, mondták nekem, korlátozni akarod a saját hatalmad, és önként átengedni a teret és az időt valaki másnak? Olyannak, aki egészen másmilyen, mint te? Nagy fényesség! Mit csinálsz majd, ha az általad teremtett lények azt a nagy fényességet fogják imádni és tisztelni azután? Mit csinálsz, ha rossznak bélyegzik majd az éjszakát, kerülendőnek és csapdába ejtőnek a sötétséget?
Mit felelhettem volna nekik? Hogy nem azért teremtek, hogy imádjanak? Nem azért adok, mert kapni akarok valamit.
Nem szóltam semmit, csak munkához láttam.
Legyen fény! Könnyű ezt kimondani, de tudjátok, mennyi fáradságomba került, míg lett? Aztán sok minden más is megszületett: csillagok és bolygók, hegyek és vizek, növények, állatok és emberek. Mindegyik kapott valamennyit belőlem, ki többet, ki kevesebbet. Kevesebb lettem ettől én? Azáltal, hogy szétosztogattam önmagam? Nem, én úgy gondolom, nem. Több lettem, mert benne vagyok mindenben. Része vagyok mindannak, amit megteremtettem. A megszületett világos tud rávilágítani a sötétre. Mindarra, ami addig talán nem is volt tudatos a számomra. A sötétnek és a világosnak csak együtt van értelme. Ha nem lenne sötét, akkor azt sem tudnánk, hogy mi az, hogy világos. És fordítva: amíg nincs világos, sokkal kevesebbet tudunk a sötétről.
Az emberek pihenésre használják az éjszakát, és a nappali világosságban alkotnak, tesznek-vesznek, cselekednek. Nem az éjszaka gyermekeinek érzik magukat, hanem a fény gyermekének.
De megfoganni általában éjszaka szoktak. Olyankor, amikor nem a gondolkodó, a világos részük uralkodik a szüleiken, hanem mindaz, ami az emberben a homályban van, és ily módon az éjszaka gyermeke. Az ember teremtése olyan, mint az éjszakáé: nem tudja, hogy mi lesz abból, amit létrehoz, milyen lesz, az majd csak akkor derül ki, mikor megszületik a gyermek, világra jön, és felnőve próbára tétetik.
Nem tudom én sem, hogy milyen lesz, amit teremtek, csak reménykedni tudok, hogy jó. De teremtenem kell, mert anélkül nincs élet.

1 Fényhozó = Lucifer

“Éjszaka: Tizenhatodik történet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!