Éjszaka: Tizenhetedik történet: Andalúziai éjszaka

Összes megtekintés: 179 

Esteledik, készülődünk: Ramonnal színes szőnyegeket és takarókat terítünk a földre félkör alakban, arra nagy díszpárnákat, a középső részt szabadon hagyjuk a táncosoknak. Javier szája szegletében mosoly bujkál, egy nagy kosárból tálcákat vesz elő, amikre majd a tapast szervírozza. Magamban reménykedem, hogy készített sonkásat is – a Serrano a gyengém. Kerül elő jóféle mediterrán vörösbor is, pár palack finom Palacios Remondo La Vendimia Rioja – nem fog senki éhen, vagy szomjan maradni. Meleg szél fúj a tenger felől, már szállingóznak a vendégek, leülnek a párnákra beszélgetnek. A zenészek is megjöttek, elfoglalják a helyüket, előkerülnek a gitárok a tokból, hangolnak, isznak pár pohárral. Juanita is előkerül, kacéran évődik a Manolóval, feljönnek a csillagok és az éjszaka kezdetét veszi…
Ay, Ay! – csendül fel a panaszos andalúziai lélekből felszakadó sóhaj. Enrique lehunyja a szemét kezét ökölbe szorítja – a szegény halászról énekel, akit otthon vár a kedvese… A gitárok ezüstös akkordokat játszanak. Hirtelen felgyorsul a ritmus, Juanita lép középre, egyik karja a feje fölött a másikkal fodros piros fekete szoknyáját tartja. Mozgása élénk, tartása büszke, lába villámgyorsan kopog a bulerías ritmusára. Virtuóz, szenvedélyes, de mégis nagyon fegyelmezett az egész, a vendégek a refrént együtt éneklik Enrique-ével… Aki nem énekel az tapsol vagy üti a ritmust. Egy sodró ritmusú tangó után egy gyors allegrias következik, majd egy lassú panaszos soleá. Eszembe jut a kultúrák nagy olvasztótégelye: a cigány, spanyol, mór, szefárd-zsidó életérzés keveredik, és ölt ma itt testet előttünk. Mindenki a sajátjának érzi, mert egy az örömünk és egy a bánatunk. A második pohár testes vörösbortól kicsit berúgtam, lüktet körülöttem a zene, egy hullámhosszon vagyunk, egyek vagyunk… Nekem is kedvem támad táncolni, bár nem tudok. Mások is hasonlóan érezhetik magukat, mert felállnak és táncolni kezdenek – beleolvadunk ebbe a hatalmas színes kaotikus orgiába. Enrique hangjától és a flamenco rumba sodrásától libabőrös lesz a karom. A duende rabul ejtette a zenészeket és a táncosokat, mindenki átszellemült. Flamenco puro.
Az idő gyorsan telik, észre sem vesszük, már hajnalodik, igaz ez a zenészeket és a táncosokat nem zavarja, a jókedv a tetőfokán, a fiesta folytatódik. A bortól elálmosodom, hanyatt fekszem, és lehunyom a szemem. A tenger sós illatát hozza a szél – szeretem. Azt hiszem alszom egy picit. – ;Ay lulle lulle; – hallom még félálomban Enrique hangját…

Szólj hozzá!