Éjszaka: Huszonegyedik történet: Május éjszakáján

Összes megtekintés: 61 

Éjszaka volt, május éjszakája, akácfa- meg bodzavirágos. Játszott velünk a szél, hozta-vitte az illatokat. Mi csak álltunk a parton rendíthetetlenül, mint a mesebeli ólomkatonák. Odacövekezett minket a víz fodros locsogása meg az első szerelem félszeg sutasága.
Én törtem meg a csendet:
– Kész a matek házid?
– Hány példa volt? – kérdezte Ő, mintha nem tudta volna.
Az ujjaimmal mutattam:
– 4.
Megfogta a négy ujjamat, bátortalanul, félt, hogy túl korai még és én elrántom majd a kezem. Nem rántottam el, sőt, alig érezhetően megszorítottam a kezét. Erre gyorsan megkérdezte:
– Töriből mikor írjuk a dogát?
– Jaj, a töri! Képtelen vagyok az évszámokat bebiflázni. Segíthetnél! Ugye segítesz? – fordultam végre szembe vele.
– Hát persze – mondta a leendő férfi fensőbbségtudatával, aki természetes, hogy segít egy gyenge nőnek, és bátorítólag a vállamra tette a kezét. Nem vette észre a praktikát, pedig tudhatta volna, hogy az egyik legjobb voltam történelemből az osztályban.
De mindegy is volt már, hogy mikről beszéltünk, egymás közelségétől futkározni kezdett bennünk valami borzongatós érzés, valami jóleső csiklandás.
– Nem fázol? – kérdezte atyáskodóan.
– Egy kicsit – mondtam, pedig még soha nem volt olyan melegem.
Még szorosabban átöleltük egymást, és valószínűleg megcsókolt volna, de megszólalt egy jól ismert hang a rézsű tetejéről.
– Elment az eszed, Zsuzsi? Tudod, hogy hány óra van? Anya biztos kiveri a balhét otthon.
A nővérem volt, a Nagy Testvér, aki mindig mindent lát. Azért jöhetett volna egy kicsit később is.

“Éjszaka: Huszonegyedik történet: Május éjszakáján” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!