BÁDOGTEST

Összes megtekintés: 146 

Pontosan huszonkét óra van. Munkából hazafele jövet gondoltam betérek a szomszédom bisztrójába. Egy fárasztó nap után jól esik néha kikapcsolni az agyam itt. Leülök egy sarokba az italommal – mindig ide ülök- és senkivel sem kommunikálok. Jó így egyedül a semmi közepén. Kis idő után egy fiatal harmincas srácra leszek figyelmes, aki az est fénypontjaként lép be a helyiségbe. Sportos, jóképű, én pedig messziről látom, hogy tudja magáról igencsak figyelemre méltó. És ezt brutál jól kezeli. Beképzelt lehet, de én mindig is szerettem a magabiztos férfiakat…
Közelebb megyek a bár fele, majd ahogy ránézek, és felmérem tetőtől talpig egyszerre áll meg világ és a tér. Észrevesz. Elmosolyodok és megjegyzem magamban: tökéletes, az ízlésem csúcspontja. Nagyon férfias, ahogy egy sört kér, megfeszült izmain látom az erőt és a tomboló életet a vénáin át. A kezem a szememen keresztül elindul a láthatatlanba felfedezni a világát ennek az idegennek. Az ismeretlen világát. Tudom, hogy itt állok tőle öt méterre, de érzem nincs gravitációm. Lebegek. Először életemben úgy, hogy azt kívánom bár így maradnék mindörökre. Elmém lassan veszi fel a tempót a képzeletemmel, testemben elnyomott démonok küzdenek a vágyam angyalaival. Én is küzdök magammal, másra akarok koncentrálni, de késő már, a vizualitásom ösztönösen átvette a teljes irányítást felettem, s elveszek ezzel az idegennel a mindenségben. Próbálok nem szerelembe esni, és mikor már elképzeltem az elképzelhetetlent (is), a józan eszem receptora utolsó kapaszkodójaként eszembe juttatja: nekem van családom. Két gyerek is otthon. S hogy éjjel végig havazott, és holnap nekem kell ellapátolnom.

Hirtelen lelkifurdalásom lesz a családommal, a szüleimmel, a barátaimmal szemben. A világgal. S bár restellem magam előttük, magam előtt már nem. Többé nem. Szinte negyven év után egy belső energia vállon vereget, és én érzem ma nagyon boldog vagyok, hogy hagytam ezt a velem született, de elnyomott vágyamat, eluralkodni fölöttem pár percnyire.
Majd a srác képe elmosódik elmémben, és forró korpuszomból hirtelen újra az a bádogtest lesz, amiben élek negyven éve. Amit lelkemmel együtt magamnak kreáltam, hogy megfelelhessek a világnak. Negyven évnyi hűség a világgal szemben nem túl sok, magammal szembeni hűtlenségem viszont az. Többé nem hazudhatok, de ma még visszazuhanok a mindennapos megtévesztéseim frekvenciájába és kezdem magam visszaszoktatni ahhoz, amit valójában sohasem szerettem. És már nem is fogok. Keserűen fizetek, aztán tovább-állok.

Hazafele belátom, az évek során érzelem nélküli géppé nőttem ki magam. Mákonyos szívem van. Előnytelen mindkettő hozzám, mint az is, hogy a pajzán történetem előtt be sem mutatkoztam: Ákosnak hívnak.

2020-03.11.

“BÁDOGTEST” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Érdeklődéssel olvastam. Természetesen végig arra gondoltam, hogy a pasi után sóvárgó hölgy, de ma már trendi, hogy mégsem az. Mikor én fiatal voltam, akkor még a férfi a nőhöz és a nő a férfihez vonzódott. Nyilván akkor is voltak ritka kivételek, de nem ismertem közülük egyet sem. Lassan a heteró szerelem lesz a ritka.
    Mindentől függetlenül jó írás volt.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!