Pillangó

Egy unalmas hétköznapon, csikorogva fékező autó állt meg a csendes, kertvárosi környéken. Mikor Mrs. Moon kiszállt belőle, olyan erővel vágta be maga után a kocsi ajtaját, hogy a labdázó gyerekek összerezzentek. Határozott, már-már férfias léptekkel elindult a ház bejárati ajtaja felé. Felnézett egy pillanatra a környék legjellegtelenebb házára, és az előtte álló megfakult “Eladó” táblára. Megállt a bejárati ajtó előtt, vett egy nagy levegőt és teljes testsúlyával rátenyerelt a csengőre. Legalább egy percig nyomta, de odabentről semmi reakció. Megpróbált benézni a legközelebbi ablakon, de a házban semmi mozgást nem érzékelt.
Ezt követően elkezdett fel-alá mászkálni egy kis ideig a verandán lehajtott fejjel, mint akit súlyos gondok gyötörnek. Végül úgy döntött stratégiát vált, így most teljes erővel, ököllel kezdi ütni az ajtót. Olyan robajt csinálva ezzel, hogy most már néhány felnőtt is kíváncsian nézett ki az ablakokon.
– John, Becky vagyok! Nyisd ki ezt a rohadt ajtót, különben szétrúgom a hátsódat! – üvöltötte Mrs. Moon teli torokból.
Néhányszor még belerúgott az ajtóba, de lassan ráébredt, hogy minden hiába. Előre lebeszélte ezt a találkozót, ennek ellenére úgy látszik, John még sincs itthon. Pedig fontos lett volna ez a találkozó. Gyűlölte a megbízhatatlan embereket.
Dühösen, magában morogva ment vissza az autójához. Beült, idegesen, remegő kézzel cigarettára gyújtott, majd hátra dőlve kifújta a füstöt. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, a slusszkulcs után nyúlt, mert minél előbb el akart innen tűnni. Főleg azok után, hogy ilyen nagy feltűnést keltett az iménti viselkedésével. Meg aztán lett volna még más, halaszthatatlan ügye is.
A slusszkulcs azonban nem volt a helyén, hiába is szeretett volna minél előbb indulni. Megnézte kabátja összes zsebét, de nem találta. Kiborította az anyósülésre táskája tartalmát, a kulcsnak azonban nyoma sem volt. Ekkorra érte el azt az idegállapotot, amikor már többé nem tudott uralkodni magán. Két kézzel ütötte a kormányt, közben válogatott szitkokat szórt mindenkire, aki a napokban egy kicsit is felbosszantotta.
Mikor kitombolta magát és kiadta dühe nagy részét, megpróbált újra a feladatra összpontosítani. Hogyan is tanították a stresszkezelő tanfolyamon? Meg kell próbálnom ellazítanom magamat és valahogy elérnem a megfelelő nyugalmi állapotot. Na, akkor jöjjön a belső képalkotás. Egy apró, kerekre kopott kis kavics vagyok, a hűs vizű erdei patak medrében. Felettem csobogó víz, én mozdulatlanul fekszem, a megszűrt napfény kellemesen simogat.
Idáig jutott, amikor egy hang váratlanul kizökkentette nyugalmi állapotából.
– Ha gondolja, én tudnék segíteni – szólt az ismeretlen hang.
– Ki az, ki beszél? – kérdezte kicsit bódult hangon, de hiába nézett körül, senkit sem látott az autóban önmagán kívül.
– Én vagyok az, itt az ablaktörlő lapáton.
– Hogy hol? – kérdezte Mrs. Moon döbbenten, de akkorra már meg is pillantotta a pillangót.
– Szóval észrevettél.
– Tiszta őrület, egy bogárhoz beszélek.
– Én egy pillangó vagyok, ha szabadna kérnem.
– Pillangó, lepke vagy legyél akármi, nem mindegy? És mit akarhat tőlem egy beszélő pillangó?
– Semmit. Én csak egy apró része vagyok, a nagy egésznek. Te viszont nem tulajdonítasz túl nagy jelentőséget, az élet apró csodái iránt. Erre szeretném felhívni a figyelmedet.
– Az én napom már így is el van cseszve.
– Nézz be a kesztyűtartóba, és akkor talán hinni fogsz nekem.
– Nekem erre igazán nincs időm – válaszolta közönyösen Mrs. Moon, de azért benyúlt a kesztyűtartóba.
Legnagyobb meglepetésére, meg is találta benne a slusszkulcsot. Gázt adott, csikorgó gumikkal kilőtt az autó, majd egy lekicsinylő mosoly kíséretében beindította az ablaktörlőt, elsodorva vele a pillangót.
Rágyújtott egy újabb cigarettára és bekapcsolta a rádiót. Milyen furcsa, hogy éppen a Butterfly című számot játsszák, fordult meg a fejében. Észre sem vette, amikor cigarettája parazsa kiesett, rá egyenesen a nadrágjára. A vékony anyag hamar átégett, ő pedig önkéntelenül is odacsapott, mert először azt hitte megcsípte valami. Ezzel azonban csak még nagyobb fájdalmat okozott magának. Fejét lehajtotta, hogy megnézze mi történt pontosan, így nem vehette észre azt, amikor áttért a szemközti sávba. Mire újra felegyenesedett, már késő volt, nem tudta elkerülni az ütközést.
A hatalmas csattanásra többen is kiszaladtak az utcára. Persze nem mindenki azért, hogy segítsen, hiszen ilyenkor mindig összesereglenek az emberek. Megtöri a szürke hétköznapok eseménytelen ingerszegénységét, ha akad egy kis látnivaló.
Csak a törékeny kis pillangóval nem törődött senki. Néhányat még verdesett a szárnyaival, de nem kerülhette el a sorsát. Az emberek észre sem vették, az úttesten heverő parányi testet.