Egy nyári nap: Kilencedik történet

Összes megtekintés: 161 

Nyár volt. Széna illatú, perzselő sugarú nyár. Emma akkor végezte el a 8. osztályt. Gyűlölte az általános iskolát. Társai sokat csúfolták alakja miatt. Mi tagadás volt rajta súlyfelesleg, ám ez nem lehetne ok a gúnyolódásra. Ám a gyerekek már csak ilyenek. Ha valaki kilógott a sorból ilyen, vagy olyan ok miatt, azt egyből célba vették.
Nagyon fájtak a gúnyolódó szavak. Mégsem mert visszaszólni akkor sem, mikor malacnak, disznónak nevezték. Szerencsére véget ért a szenvedése, befejeződött az iskola. Ez egyrészt megnyugvással töltötte el, más részt aggódással. Mi lesz, ha a középiskolában folytatódik ez a kínzás.
– Á, ez még messze van! – nyugtatta meg magát.
Egyedüli mentsvárként a könyvekbe menekült. Imádta a szerelmes könyveket. Ezekben olyanok voltak a hősnők, amilyen ő sosem lehet. Mégis jó volt olyanná válni, még ha csak az álmaiban is. Nagymamájához készült. Általában minden nyáron ott töltötte az egész szünidőt. Ott még sosem érte semmilyen atrocitás külseje miatt. A környékbeli gyerekeket ismerte kisgyermek kora óta. Ők elfogadták olyannak, amilyen volt.
Mikor megérkezett, nagymamája szeretettel üdvözölte.
– A kedvencedet sütöm.
– Érzem! – válaszolta a lány.
Már messziről megcsapta orrát kedvenc almás pitéje ínycsiklandozó illata.
– Nagyon meleg van kicsim! – simogatta meg fejét a nagyija. – Nyugodtan menj le addig a tópartra. Úgy is hűlni is kell neki, ha kisül.
A tópart tele volt gyerekekkel. Felfedezett néhány ismeretlen arcot is, de nem volt benne emiatt semmilyen félelem. Egészen addig, amíg közelebb érve az egyik új fiúnak fel nem harsant a hangja.
– Nézzétek már! A víziló jön fürdeni!
Emma szemét ellepték a könnyek. Úgy érezte megfosztották a menedékétől. Már itt is elkezdődött a gúnyolása. Könnyes szemmel megfordult, és elindult haza.
Ám akkor egy másik fiú az ujjak közül kivált a tömegből.
– Gyere vissza nyugodtan! – fogta meg a lány kezét.
– Nem, inkább haza megyek.
– Ne törődj vele, majd én elintézem.
Ezzel oda ment a hangadó fiúhoz és megszorította a karját.
– Kérj bocsánatot!
– Ettől? – mondta lenézően Emmára pillantva. – Mi lesz, ha nem?
Ekkor Emma megrémülve tapasztalta, hogy nekitámadt megmentőjének, az a fiú, aki kicsúfolta őt.
Ám az gyakorlott mozdulattal elhajolt az ütés elől, és hátra csavarta a másik fiú kezét.
– Bocsánat! – sziszegte az fogai között alig hallhatóan.
– Ezt senki sem hallotta!
– Bocsánat! – mondta most már hangosan, mire elengedte a karját.
Ezután megszégyenülve eloldalgott a tópartról a barátaival együtt.
– Egyébként Dani vagyok. – nyújtotta kezét a lánynak.
– Emma. – mosolygott az vissza hálásan. – Miért védtél meg? Hiszen nem is ismersz!
– Valóban nem, de én is átmentem már ezen.
A lány végig tekintett Dani kisportolt, izmos testén. Az látva a lány csodálkozó arckifejezését, elnevette magát.
– Nem mindig néztem így ki. Régebben én is túlsúllyal küzdöttem, engem is sokat bántottak emiatt. Azóta nem tudom elviselni, ha valakibe belekötnek a súlya miatt.
Emma most nézte meg jobban lovagját. 3-4 évvel lehetett idősebb nála. Jó, ha a válláig ért. Szőkésbarna haja alól mosolygott rá, meleg, barna szeme.
Időközben haza értek. Nagymamája érdeklődve nézte a párost.
Mikor a fiú elment Emma elmesélte a történteket.
– Még szerencse, hogy ő megvédett. Nem értem miért kell bántani a másikat.! – tördelte kezét nagymamája.
Emma többször találkozott Danival. Rájöttek, hogy sok közös van bennük. Szívesen töltötték együtt idejüket. A lány el sem hitte, hogy a fiú érdeklődik iránta, még ha csak barátként is.
Egy alkalommal az egyik romos ház udvarán megláttak egy cseresznyefát. Roskadozott a gyümölcstől. Dani belógott, és csent maguknak egy kicsit az édes csemegéből.
A magot ujjai közül lövöldözte szét, mikor az egyik eltalálta a lány mellét.
Emmának egyből lángba borult az arca.
– Eltaláltam! – mondta nevetve a fiú.
– Nem is! – ellenkezett vérvörös arccal a lány.
– De, láttam!
– Na és mi van benne?
– Semmi! – vigyorgott kaján mosollyal az arcán a fiú.
Időközben eljött a lány névnapja. Dani két puszit akart nyomni a lány arcára, miközben átadta az ajándékát.
Ám az valahogy elrántotta arcát, és az egyik puszi a lány ajkát érte. Az egyből vörös arccal szabadkozott.
– Ne haragudj, véletlen volt! Tudom, hogy csak barátok vagyunk..Eszembe sem jutna, hogy valaha is több lehetne köztünk ennél.
– Igen sajnos, ezzel tisztában vagyok! – felelte a fiú lehangoltan.
Emma felkapta fejét a szokatlan hangsúlyra. Látta, hogy Dani szokatlanul komoly.
– Tényleg nem vetted észre Emma?
– Mit? – kérdezte az félénken.
Csak reménykedett a válaszban, de nem hitte, hogy mégis az lesz, amire annyira várt.
– Többet jelentesz nekem, mint egy barát. Bár csak 2 hónapja ismerlek, de ezt még nem éreztem senki iránt. Szeretlek!
– Én is szeretlek! – válaszolta a lány. – Ám nem is mertem remélni, hogy te ezt viszonozod!

Emma megsimogatta kislánya arcát.
– Ez volt az a nyári nap, amikor rájöttünk apáddal, hogy nekünk csak együtt folytatódhat az életünk.
Ezzel szeretettel nézett Danira, aki már 20 éve volt a férje. Aki még most is ugyanúgy szerette feleségét, mint az első napon.

“Egy nyári nap: Kilencedik történet” bejegyzéshez 12 hozzászólás

Szólj hozzá!