Egy nyári nap: Tizedik történet

A hatvanas években egy barátságos kis faluban csodaszép nyári napra várt a lány, akinek a szívébe a szerelem már beköltözött

Arra a napra, amelyre kitűzték az esküvőt, amikor szíve választottjával mindörökre összeköti az életét. Amikortól már soha többé nem kell elválniuk, átadhatják magukat a szerelem édes mámorának. Egyek lehetnek jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gondban, bánatban, de leginkább örömben és boldogságban, hiszen fiatalon mi mást is remélhet az ember.

Édesanyja megvette a szükséges anyagokat, amelyekből gyönyörű, derékban karcsúsított, földig érő, álomszép menyasszonyi ruha, és könnyű, lenge, hosszú fátyol készült. Olyan lesz benne, mint egy mesebeli királykisasszony. Gyöngyökkel ékesített hajdísze, koronaként ékesíti fiatal, szép arcát. A leomló, lágy, áttetsző fátylát majd koszorús kislányok fogják, akik ugyancsak talpig fehérben követik őt. Ilyenkor az utca apraja-nagyja kiáll a kapuba, hogy lássa és tekintetével kövesse az esküvői menetet. Jaj, csak szép idő legyen!

Éjjel frissítő zápor itatta meg a szomjas földet, fürdette meg a fákat, növényeket. A felkelő napsugár beragyogta a tájat. A virágok édes illata könnyű parfűmként árasztotta el a kristálytiszta, friss levegőt. Ennél szebb időt el se lehetett volna képzelni.

A templom előtt már sokan várakoztak, mindenki látni akarta az ifjú párt, tanúja akart lenni boldogságuknak. Az odasereglett gyerekek pedig arra vártak, hogy a vendégek kijőve a templomból, aprópénzt dobjanak, mivel faluhelyen akkortájt ez volt a szokás. Versengtek, hogy ki tud többet összegyűjteni. Jó lesz fagyira, mozira, de talán jut belőle színes üveggolyókra is.

Nagyon szép pár, hallatszott innen is, onnan is az őszinte elismerés. A lány szíve boldogságtól dalolt, szinte lebegett. Könnyed lépteivel épp hogy csak érintette a földet, hiszen az étteremig, ahol az ebéd és a zenés mulatság várta őket, szintén gyalogosan mentek. Amerre csak elhaladtak, minden kapuban ismerősök integettek, mosolygós, kedves arcok tekintete kísérte a menetet.

A finom és bőséges ebéd után széles jó kedvükben ropták a táncot. A vőlegény arcát el nem hagyta a mosoly. Felkapta, pörgette, repítette menyecskéjét. Nem tudtak betelni egymással, talán nem is láttak mást, mint egymást.

Későre járt. A Nap búcsút intett. Az égre csillagsereg költözött, ragyogó fénye az ifjú párt éltette. A lány, illetve hivatalosan már ifjú asszony, örömmel nyugtázta, hogy minden úgy történt, mint egy tündérmesében. Hitte, hogy soha nem ér véget a boldogsága, hiszen mellette a szerelme, a párja. Ha kell követi őt bárhová és bármi áron, mert ők mostantól örökké egy párt alkotnak. Soha nem engedik el egymás kezét, hűségesküjük sírig kíséri frigyük.

Eltelt hét év és az álom mindörökké véget ért.

“Egy nyári nap: Tizedik történet” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Megleptél a látogatásoddal. Régen jártál nálam, örülök, hogy most mégis eljöttél, hiszen tudom, hogy mennyire elfoglalt vagy. Sajnos a házasságok nem alakultak jól, de azért volt öröm az életben. Rendes szülők, gyerekek, unokák, jóravaló testvér, stb.

    Szeretettel: Rita🍁☘️🌷

  2. Kedves Rita!
    Bizony, minden lány álma már már gyerekkorától kezdve egy emlékezetes esküvő… Én is felkutattam a gyerekkorom kedvenc papját, és őt kértem fel az esküvő megtartására. Az álmok fontosak, mert ha azokat feladjuk, akkor nem vagyunk többek, mint szél sodorta falevél. Remélem az a leány a házassága felbomlásával talált magának másik álmot, másik célt, amiért tudott élni.
    Szeretettel gratulálok, nagyon szépen megírtad!
    Kata

  3. Kedves Tollforgató! Ismerős történet, akár én is írhattam volna, bár nem kellett volna véget érnie, hiszen az ember sírig tartó szerelmet szeretne…. Szépen írtad meg a történetet! Szeretettel: Éva

Szólj hozzá!