Anna örök?!

Összes megtekintés: 56 

Mottó: “Merj szeretni. A szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent – egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud.” (Müller Péter)

Úgy jelent meg az életemben, ahogyan a nap kel föl a tengerparton ragyogó sugaraival. Utat tört magának mondanivalójával, kíváncsiságával a többi több száz nő között az interneten.
– Helló! – köszönt rám, mintegy kopogtatva tudatom ajtaján. Éppenhogy nem kiabálta: – Itt vagyok, megérkeztem, vegyél már észre!
Miért pont engem választott a többi több száz férfi közül? Barátot keresett magának. Semmi egyébre nem volt szüksége. Csak egy Barátra. Akivel elbeszélgethet erről-arról. Hétköznapi dolgokról. Rendkívüliekről. Látatlanban.
Nemcsak én tetszettem meg neki. Hanem ő is nagyon megtetszett nekem. A karakterével. A stílusával. A mondanivalójával. A kíváncsiságával. Új fényt hozott az életembe. Új erőt, új energiát. Frisset, színeset. Szivárványszerűet. Újra felébresztette bennem a reményt. Egy új kapcsolat, egy új társ reményét.
Ő még nincs fölkészülve egy kapcsolatra, közölte. Nem baj, válaszoltam. Addig várok rá, amíg fölkészül. Ezzel ennyiben maradtunk.
Szinte naponta találkozgattunk az interneten. Írogattunk egymásnak. Egyik nap ő, másik nap én. Arról, hogy mivel töltjük az időnket. Na, meg mindkettőnknek ismerős helyekről, közös ismerősökről. Múltunkról, jelenünkről. Én már a közös jövőnkről is ábrándoztam. Ő nem. Félt talán. Azt hiszem, ma sem tudom igazán: miért, mitől. Talán a múltjától.
Aztán egy alkalommal szinte elvesztettem Annát. Csak annyit írt, hogy nem találunk egymáshoz. Erre megdermedtem. Nehezen, de visszahoztam. Nem számít, hogyan. A lényeg: visszatért hozzám. Virtuálisan. Úgy örvendtem neki, akár egy gyermek. Akár egy nagy gyermek. Végül vasárnap csak bekövetkezett, amitől féltem. A válás pillanata. Ezúttal véglegesen. Ő így érzi jól magát, ahogy van. Egyedül. Így van megelégedve az életével, adta tudomásomra.
Sokadszorra, de újra be kellett látnom: senki és semmi nem örök. Anna sem…
Kedd este váratlan meglepetés ért. És hatalmas öröm. Anna máris visszatért! Újra. Énhozzám. Azóta is találkozgatunk. Az interneten. Rendszeresen visszajár. Az esti meséért. Amit én írok neki.
A sok csalódás ellenére be kell látnom: Anna az egyetlen. Aki örök. Örök rejtély…

Dávid László,
2012. szeptember 19.,
Marosvásárhely

Szólj hozzá!