A látogatás

Összes megtekintés: 430 

Az idős asszony csak ült a kanapén, kezét az ölében pihentette és nem igazán tudta, mit is mondhatna még.
Kínálta a frissen sütött sajtos pogácsát, meg az omlós, meggyes rétest, amit a kedvükért készített. Beszélt nekik a fájós lábáról. Elpanaszolta, hogy hiába minden kence, amit az orvos felírt, nem ér az fabakát sem. Most kipróbálja, amit Piri adott, – a szomszédasszony – , neki bevált, hátha enyhíti az ő fájdalmait is. Elmesélte, hogy tegnap volt a temetőn, vitt friss virágot a sírra, akkor vette észre, van egy repedés a sírkőn, valamit csinálni kellene vele. Bármit is mondott, akármit is kérdezett, alig jött rá felelet.
Így tehát csak nézte őket.
Az járt a fejében, milyen kár, hogy az ő drága Tónija ezt nem érhette meg.
Idejekorán elment, alig múlt harmincöt, amikor elvitte a szíve. Egyedül nevelte a fiát, sok lemondás árán, de lám, megérte, milyen szép, derék, jóravaló ember lett belőle! A diploma után megházasodott és most mérnökként dolgozik egy nagyvállalatnál. A felesége orvos, amolyan városi menyecske, a tyúkudvarba be nem tenné a lábát a világ kincséért sem. Eléggé fenn hordja az orrát, meg éles is a nyelve, de ő nem szól vissza neki. Ha megbántódik a szavain,eszébe sem jutna, hogy fiának elpanaszolja. Inkább kisírja magát otthonának csendes magányában és ezzel máris könnyebb a lelkének.
Két kamasz gyereket nevelnek: a lány tizennégy, a fiú tizenhat éves. Szépek és aranyosak. A lány tiszta apja, még a nevetése is teljesen az övé. A fiú inkább az anyjára ütött. Amolyan nyegle,nagyszájú, de majd változik még.
Az asszony szeme hirtelen megtelt könnyel, gyorsan meg is törölte az otthonkája zsebéből kihúzott gyűrött zsebkendőjével. Csak nézte őket, ahogy körülötte ülnek és szívében határtalan boldogságot érzett.
Nem jönnek gyakran. Havonta egyszer, ha idejük engedi.De most itt vannak. Még nézni is olyan jó őket!
Nem szólnak hozzá, nem beszélnek vele, de nem baj. Eljöttek és vele vannak….és ez nagyon jó.
Bizonyára most is elfoglaltak, azért nézi mindegyik a telefonját. Nyomkodják megállás nélkül, szinte azóta, amióta megjöttek. Néha mutatnak egymásnak valamit rajta, ilyenkor hangosan nevetnek. Róla szinte tudomást sem vesznek.De nem baj. Ő annak is örül, hogy nem magányosan üldögél a szobájában. Boldog, hogy nincs egyedül.
Aztán a fia hirtelen az órájára néz.
– Ideje indulnunk- mondja és már szedelőzködnek is.
Az útra bőségesen pakol nekik mindenből.A sajtos pogácsa és meggyes rétes mellé pár doboz friss, házi tojás is kerül, meg befőtt és savanyúság, de még egy jókora szalonnát is kanyarít, mert tudja, a fia mennyire szereti..
Amikor a kapuban hosszan integet a távolodó kocsi után, szemét ismét ellepik a könnyek.
Alig mentek el és máris hiányoznak.
De majd jönnek megint.
…és akkor újra együtt lesznek.

“A látogatás” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. A mai magyar valóság fogalmazódik meg írásodban. A kötelezettség nélküli felületes látogatások, akár egy idegennel való kapcsolat. Bár még az is jobb, mert egy idegennel szemben azért legalább a látszata megvan a figyelemnek.
    A felelősségtudat és őszinte szeretet hiánya kiált ki a szavak mögül.
    Gratulálok a novelládhoz és a nyereményhez is! (f)

  2. Kedves Judit!

    Ez a mai valóvilág, nem csak a nagyszülőkkel nem beszélgetnek, hanem egymással sem. Persze azért itt ott van még kivetel.
    Sok szeretettel gratolálok
    Magdi

  3. Köszönöm a kedves szavaitokat! 🙂 Sajnos, nagyon is valós probléma, szomorú és elkeserítő…ezért is írtam róla…
    Barátsággal üdvözöllek Titeket!
    Judit

  4. Az az igazi döbbenet, hogy ez sajnos a mai valóság. A fiatalok pedig nem is igazán érzik, it is veszítenek, mikor elfelejtenek beszélgetni a nagyszülőkke. Sajnos majd évek múlva éreznek rá, de akkor már késő. Szeretettel olvastam soraidat.
    Rozika

Szólj hozzá!