Hógömb

Rosszkedvűen, céltalanul, átfagyva bolyongtam a városban, amikor egy ismeretlen kis utcába tévedtem, mely alig volt hosszabb egy gondolatnál. Ennek ellenére három üzlettel is büszkélkedett. Egyiknek az ablakából halvány fények szűrődtek ki. A hidegtől elgémberedtek az ujjaim, az arcom fagyos volt, a szél a szemembe fújta a havat, az olvadt latyakos hóban félig elázott a cipőm. Minden porcikám a melegbe vágyott. Pár lépésnyire voltam az üzlettől, melynek bejárata fölött a következő feliratot olvastam: Régiségbúvár. Megörültem amikor megláttam, mert szerettem elidőzni a régmúlt tárgyai között, és mert reméltem, hogy átfagyott testem hamarosan felmelegszik majd. Amikor beléptem, egy alacsony termetű, kedves, szemüveges öregúr fogadott.
– Jó napot kishölgy! Elnézve Önt, cudar hideg lehet odakint. Jöjjön be gyorsan majd nézzen körbe nálam. Minden eladó – tette hozzá mosolyogva.
Fagyos kezem dörzsölgetve, rögvest belevetettem magam a régmúlt tárgyainak felfedezésébe. Lassan kezdtem újra érezni testem minden részecskéjét. Kellemes meleg áradt az üzlet összes szegletéből. A szépen, ízlésesen elrendezett tárgyak kizökkentettek megszokott világomból. Alaposan szemügyre vettem mindent, megcsodáltam az ékszereket, a múltszázad eleji ruhákat, a kanapét és a díszes fotelokat. Épp indulni készültem, amikor az egyik szekrény polcán legbelül, megláttam egy, az átlagosnál nagyobb hógömböt, melyet félig eltakart egy díszes váza. Benyúltam érte. Óvatosan kiemeltem. Első ránézésre semmi különös, csak egy fenyőerdő pár állatkával. Vidáman megráztam, minden csupa fehér lett. Majd amikor a mesterséges hópelyhek a gömb alján újra megpihentek, fura dolog történt.
Egy csodálatos, hófödte táj képe kezdett kirajzolódni a gömbben. Nem akartam hinni a szememnek, ezért még közelebb hajoltam és már nem műanyag kis fenyőket láttam benne, hanem varázslatos, havas hegycsúcsokat. Fehér ruhába öltözött erdőt. Fákat, melyek ágain békésen pihentek a lágyan egymásba fonódó hópelyhek. A folyót, mely gyengéden ringatta jégdarabkáit és egy fahidat, ahogy kis ívben hajolt fölé, mintha mondani szeretne a folyónak valamit. A nap sugarait, amint különleges árnyképet rajzolnak a fák közé. A hófehér fátylat, mely betakarta az érintetlen tájat. A távolban szarvasok tűntek fel, megtörve a vakító fehérséget. A vastag hótakaró alatt élelem után kutattak. Magával ragadt ez a varázslatos világ. Csak hallgattam a csendet, miközben mélyen megérintette lelkem a természet szépsége, tisztasága. A hideg levegő gyengéden simogatta arcomat. Lágy szellő fújdogált. A fák ágai lassú táncba kezdtek. A hópelyhek egy darabig hintáztak az ágakon, majd kecses mozdulattal a mélybe szálltak. Millió hópehely hullott a földre. A közeli domboldalon a fák között egy erdészház bújt meg. A távoli havas hegycsúcsok egybeolvadtak a felhőkkel. Minden nyugodt és békés volt. Csak a csend beszélt. Álomba merült a természet, édes, mély álomba, mely hamarosan újra ébred.
Az öreg kereskedő hangja törte meg e varázslatos világot.
– Lassan zárok, kisasszony!
– Elnézést, Uram! Épp indulni készültem, amikor rátaláltam erre a különleges hógömbre.
– Ó, hát itt bujkált? Évek óta keresem. A dédnagyapámtól kaptam még gyerekkoromban.
– Akkor biztosan nem eladó. – állapítottam meg kicsit csalódottan.
– Nem bizony! De rendkívül hálás vagyok, amiért megtalálta. Tudja, ez nem mindennapi hógömb. Talán nincs is még egy ilyen a világon.
– Azt hiszem, tényleg nincs – válaszoltam elgondolkodva, majd kedvesen elköszöntem.
Felhajtottam a kapucnimat, felkészülve a süvítő szélre, a hideg, reménytelenül szürke téli időre. Amint kiléptem az üzlet ajtaján, meglepődve láttam, hogy gyönyörű fehér hótakaró borította az utcát. A szél továbbra is fújt, de már minden egyes hópehelynek, mely arcomhoz ért örültem. Lassan sétáltam a macskaköves utcában lefelé, miközben megcsodáltam a hófödte fákat. A közeli parkban gyerekzsivajra lettem figyelmes. A lurkók önfeledten hógolyóztak és szaladgáltak a hóban. A hold fénye halványan megvilágította a város fehér utcáit. Hazafelé menet csupa vidám és mosolygós emberrel találkoztam. De az is lehet, hogy már én láttam más szemmel a világot…

“Hógömb” bejegyzéshez 12 hozzászólás

Szólj hozzá!