Napkelte

Anikó forgolódott egy kicsit, aztán kinyitotta a szemét. Kint már világosodik. Hát persze, azért ébredt fel, mert az este nem eresztette le a redőnyt és világosban nem tud aludni.
Mellette férje, Péter még javában szuszogott. Őt semmi nem zavarja alvásközben, akár ágyút is elsüthetnének a füle mellett, arra sem ébredne fel.
Felkelt hát, hogy besötétítsen. A hálószoba ablaka keletre néz és meglátta, ahogy éppen kel a nap: – De rég láttam ilyet – gondolta és kilépett az erkélyre úgy, ahogy volt, egy szál hálóingben.
A látvány lenyűgöző volt. Az erkély korlátjai között pókháló feszült, tele harmatcseppekkel. Oldalt a tuják ágain szintén harmatgyöngyök, melyek visszatükrözték a kelő nap vöröses fényét.
– Hát ezért megérte felébredni. Ezt Péternek is látnia kell, készítek róla egy fotót. –
Visszament a telefonjáért, amit éjszaka az ágya mellett tartott, mert azon van beállítva az ébresztő. Az éjjeli szekrényről felkapta hajcsatját, hosszú haját egy pillanat alatt kontyba tekerte és rögzítette, hogy ne zavarja fényképezés közben.
– Gyorsan, mert minden másodperc számít – és máris vadul kattogtatott. Miután a nap már feljebb hágott, megnézte a fényképeket. Kiábrándítóak voltak. Fehér foltok, elmosódó formák.
A gyönyörű harmatcseppekből semmi sem látszott.
Akkor, megszületett a remek gondolat: – Majd szavakkal ;festem le; a látványt. Tán még a hangulatot is visszaadja, jobb, mint a fotó. –
Igaz, még sohasem csinált ilyet, de nem akar ő rímfaragó lenni, csak most az egyszer. Elvégre szereti a szavakat, imád olvasni, csak több ideje lenne rá, egy próbát megér.
Amúgy meg férje bizonyára értékelni fogja, hiszen nagy irodalmár.

Péterrel huszonöt éve házasok.
Olyan gyorsan eltelt, sokszor úgy érzi az ujjai közt elfolyt az idő.
Még mindig közös a hálószobájuk, nem zavarják egymást, ami nem csekélység.
Ismerősei közül nagyon sokan már külön helyiségben alszanak. Azt mondják, mert annyira horkol a férj, hogy nem lehet kibírni. Mások, nem tudnak a TV csatornán megegyezni.
Talán egyszerűen egymás idegeire mennek. Na, mindegy is, ez az ő problémájuk.
Viszont igaz, hogy náluk is megváltoztak a dolgok.
A legfeltűnőbb, hogy már nem beszélgetnek annyit.
A múltkor kocsival mentek valahova, egy órás út volt és egyszer csak feltűnt a csend.
Azóta már többször megfigyelte, hogy tényleg így van.
Lányuk felnőtt, egyre kevesebbet van itthon. Az ő dolgai folyamatosan biztosítottak témát számukra.
De, most már önálló, végzett az egyetemen, dolgozik. Már nem folyhatnak bele a mindennapjaiba.
Valami hiányzik.
Évek óta győzködi férjét, hogy menjenek el nyaralni, de nem hajlandó. Csak a kifogásokat sorolja: – Nem tud máshol aludni, nem szereti az ismeretleneket, nem szereti, ha sokan vannak, sokba kerül és így tovább.
Még szerencse, hogy van barátnője, akivel eljárhat otthonról.
Néha javasolja Péternek, hogy menjenek el moziba, de évek telnek el, mire egyszer összejön.
Színházat már nem is említi, mert azonnal azt a választ kapja:- szólj a barátnődnek.

Anikó fogta a telefonját és egy jegyzetbe írni kezdett. Nem is tudta mennyi idő telt el, egyszerre csak készen volt. Kicsit javítgatott rajta. Itt átírt egy sort, amott kitörölt egy szót, szinonimát keresett.
Azután elégedetten olvasta el: – Tökéletes.
Olyan izgatott lett, nem értette miért. Csak könnyűnek érezte magát. Nagyon jó kedve kerekedett és alig várta, hogy Péternek felolvashassa. Nem írt még soha verset, ezután sem fog. Ez egyszeri, férjének szánt ajándék. Talán ezért olyan fontos.
Hétvége volt, ilyenkor mindig együtt étkeztek. Anikó elkészítette a reggelit, mire Péter felkelt.
Megkérdezte, mit főzzön ebédre, aztán előhozakodott a farbával.
– Reggel korán felébredtem, nem tudtam visszaaludni és véletlenül elcsíptem a napkeltét.
Olyan gyönyörű volt, hogy le akartam fényképezni neked, de nem lettek jók a fotók.
Aztán… szóképeket festettem. Ha érdekel, felolvasom neked. –
Péter arcán meglepetés látszott és valami gúnyos félmosoly, ami Anikót elbizonytalanította. De, annyira akarta, hogy férje valami kedveset mondjon neki, annyira szerette volna, ha valahogy visszatalálnak régi életükhöz, hogy belekezdett:

Napkelte

Fák ágain harmatcseppek tükrében
Kelő napnak izzó vörös fényében
Mennyi szikra-gyöngyfűzér
Pókhálónak fogságában
Meglibben, ha rá lehel a szél.

Csókot hint arcodra a pirkadat
Langyos szellő érintése borzongat
Rőt csipkéjű felhőágyból kibújva
Melengető sugarával
Átölel, az ébredő tűz csillaga.

Péter szemlátomást megdöbbent, majd kis szünet után azt mondta:- Én remekírókon nőttem fel. Ez nem vers. Sarkon fordult és szinte teátrálisan kivonult.
Anikó újra olvasta a sorokat. Nézte az első versszak hogyan rímel: AA; B,C,B.
Aztán hirtelen dühbe gurult:- Már megint elérte, hogy magamban keressem a hibát.
Meg sem értette a lényeget.
-Minek töröm itt magam?!
Aztán, gondolt egyet és a következő pillanatban elküldte barátnőjének a verset. Csak annyit írt hozzá:- Jó reggelt kívánok, eme pár sorral!
Nemsokára megjött a válasz:- Nagyon szép vers. Ezt ki írta?
Na, most mit mondjon?
Aztán felelt.- ÉN
Hamarosan csengett a telefon. Barátnője kereste: – Szia. Most megleptél.
Hát az a szókép a szikra-gyöngyfüzérrel, gyönyörű.
Szinte látom magam előtt. Gratulálok.
… és akkor Anikó elmondta az egész sztorit.
Barátnője rövid hallgatás után szólalt meg:- Nézd, Te ennél többet nem tehetsz. Ha Péter tapló, nem a Te hibád.
Különböző lelkialkatok vagytok. Ha ő nem hajlandó tenni semmit a kapcsolatotokért, akkor nem érdemes több energiát beleölni neked sem. Neki jó úgy, ahogy van.
A vers pedig, mint már mondtam, nagyon szép, és ne hagyd, hogy elvegye a kedved mindentől, ami neked örömet okoz!
Majd még beszélünk. És elköszöntek egymástól.

Anikó hozzálátott a főzéshez, ha ketten vannak, mindig azt készít, amit Péter szeret.
Most sincs ez másképp.
Közben azon morfondíroz, mi baja van tulajdonképpen?
Eszébe jutott hány ismerősük van, ahol iszik a férj és minősíthetetlenül viselkedik. Vagy mikor, meglátogatta kolléganőjét, akinek eltörött a keze és kiderült, hogy a férje rendszeresen verte és senki sem tudott róla. Na, ezek a bajok.
Péter absztinens, mióta ismeri, nem ivott egyetlen korty alkoholt sem. Kezet pedig még soha nem emelt, sem rá, sem a lányukra.
Tulajdonképpen lehetne ennél sokkal rosszabb is. Bizonyára, csak felfújta ezt a dolgot és igaza lehet Péternek; ez nem neki való.
– De mégis, olyan csodás érzés volt, amikor megírta azt a verset!