Nyáridő: Nyolcadik történet: (A természet ölén kissé csalódottan)

Nyáridő
(A természet ölén kissé csalódottan)

A közeli ismerősök körében szinte minden férfitag a horgászás szerelmese volt, így nem is lehetett kérdés, hogy mi legyen az év nyaralásának a célpontja. A fókusz a legidillibb, legnyugodtabb környezet kiválasztására irányult: a fogási élményre áhítozó erősebbik nem és a pihenésre vágyakozó női és gyermek tagok kívánságának a maximális teljesítését szem előtt tartva. Természetesen az előnyök között szerepelt a horgászhely vízterületének nagysága és a hal bőséges kínálata.
A legmegfelelőbbnek tűnt az internet információs rendszerét igénybe véve meghozni a legjobb döntést. Az ember a mai modern világban úgy gondolkodik, hogy amit képekben a szeme elé tárnak az hiteles, az a való, s eszébe sem jut, hogy a látszat mögött is lehet valami, ami esetleg a rejtett valóság igazsága. A fényképezés tudománya és egy kitűnő honlapszerkesztő csodákra képes. Így teremtődik meg a marketing mesteri munkájának az eredménye: a varázsló és az elvarázsolt egymásra találása.
Bepötyögve az internet keresőjébe a „horgászhelyek szállással” címszót, már tárult is a tekintetünk elé a bőséges kínálat. Az egyik ajánlatra rákattintva, a gyönyörű fotók láttán, szinte egyszerre megszólalt a csapat.
– Ez az! Nézzétek! Nagy területű víz, s hatalmas a halak fogási lehetősége. Van szállás a vízparton. Igaz, hogy lakókocsik, de mindennel ellátottak, így biztosan szuper és kalandos élményben lesz részünk. Ez kell nekünk! Van bográcsozási lehetőség, szuper a környék, mindenki meg fogja találni a neki legkedvezőbb pihenési lehetőséget.
A döntés gyorsan megszületett, s rövid időn belül a szállás lefoglalása is megvalósult.
Gyorsan teltek a hetek, s eljött az indulás ideje az álomhely felé. Előző nap mindent bevásároltunk. Hús, felvágott, zöldségek, kenyér töménytelen mennyiségben, tekintettel arra, hogy több család indult el együtt víkendezni. Az út kicsit több mint két órás volt, néha röpke pihenőkkel megszakítva. Egy hosszú út a nyári melegben mindig kicsit megterheli a szervezetet. Azaz idő, ami egy átlagos nap folyamán gyorsan elszalad, egy autóban, csomagok közé betuszkolva végtelen hosszúnak tűnik. De hát a kikapcsolódás első napja erre volt szánva. Utazás, elhelyezkedés, a tereppel való megismerkedés.
Megérkezve leparkoltunk. Elindultunk a sorompóval lezárt portásfülke felé. Embert még nem láttunk, de egy felnőtt macska termetű patkány a lábunk előtt futott át egyik irányból a másikba.
– Szuper! Jól indul a nyugalom! – gondoltam magamban nem kis undorral, legfőképpen attól az érzéstől irányítva, hogy minden rágcsálótól irtózom.
A portán a szívélyes vendéglátás kedvessége nélküli, merev telepőr hidegen közölte, hogy várnunk kell.
– A maguk szállásából még nem költöztek ki. Várniuk kell. Arra is, hogy a lakókocsikat az önök bérelt helyeire vontassák.
– Rendben. Mennyi idő?
– Honnan tudjam? Amikor szabad lesz a hely, szólni fogok. Várjanak.
– Nem olyan nagy gond. – nyugtattuk egymást.
– Bármi hátráltathatta, hogy időben megkapjuk a szállást. – nyugtáztuk a megállapítást, hiszen mi a megadott időpontot betartva érkeztünk.
– Akkor legalább együnk. A gyerekek is éhesek. – hoztuk meg az elhatározást a várakozási időnk hasznos eltöltéséről.
Gyors ütemben kipakoltuk az elemózsiát az autók csomagtartójára, szendvicseket kentünk, s más lehetőség híján, állva elfogyasztottuk a mesés utunk első puritán ebédjét.
Volt ugyan a portán túl egy büfé asztalokkal, de oda nem kapott bebocsátást csak az, aki jogszerűen tartózkodott a vízpart területén. Nekünk még nem volt hivatalos elismerésünk arról, hogy vendégként létezünk.
Az étkezést befejezve, felmerült bennünk a gondolat, hogy a maradék, romlandó, több napra bevásárolt elemózsiánkat hűtőbe kellene helyezni. Így a legudvariasabb szándékkal ismételten odamentünk a zord portáshoz.
– Megértjük, hogy várnunk kell, de megkérhetnénk, hogy legalább a hűtőbe betehessük a romlandó ételeket?
– Itt nincs hűtő! – közölte közönyösen.
Döbbenten fogadtuk az információt.
– Mi lesz ennyi élelmiszerrel? – kérdeztük egymástól kétségbeesetten.
– A húst holnap megfőzzük bográcsban. Addig meg hűvösre tesszük.– szögezték le a férfiak, a megoldásra és az érlelődő feszültség oldására törekvően.
Hosszas várakozás után elénk jött a kimért, szálláshelyet képviselő ember.
– Mehetnek! A helyükre vannak vontatva a lakókocsik. Itt vannak a parcellák jegyei. Ezeket ne veszítsék el! Ha halat fognak, azt nem vihetik el! Vissza kell dobni! Ha elhagyják a területet, addig nem nyitom fel a sorompót, amíg át nem vizsgálom az autót, hogy nincs-e maguknál hal. – közölte egy szuszra, ugyanazzal a szenvtelen arccal, amivel fogadott bennünket az érkezéskor.
Minden mindegy alapon, kissé lelombozódva beszálltunk az autóinkba, s egy keskeny ösvényszerű úton elindultunk a kijelölt helyeink felé. Fákra helyezett nyilak segítették a tájékozódást, így legalább volt egy kis sikerélményünk abban a tekintetben, hogy gyorsan rátaláltunk a lakókocsikra és találkozhattunk az újabb meglepetéssel.
A lakókocsikba belépve olyan kosz fogadott bennünket, amit el sem képzeltünk akkor, amikor elfogadtuk a tényt, hogy kicsit egyszerűbb lesz a szállás, mint mondjuk egy panzió. De arra egyikünk sem gondolt, hogy a lakókocsi minden szeglete tele lesz egér- vagy patkányürülékkel. Ágynemű, de akár egy takaró nem volt sehol. A hirdetésben, mely alapján a szállást kiválasztottuk, „jól felszerelt lakókocsi” szerepelt. Az, hogy ebben a meghatározásban csak annyi realitás van, hogy nem a padlón kell aludni, egy rövid említés sem tájékoztatott bennünket. A hűtő, az ágynemű hiányáról sem. Arról meg végképp nem írtak egy sort sem, hogy villany sincs. Ha beköszönt az este, ugrás a lakókocsiba és alvás! Ez a férfitársainknak továbbra sem jelentett gondot, hiszen ők el voltak ragadtatva a víz látványától, a horgászási lehetőségtől.
– Mi a probléma? – kérdezték ártatlan arccal, bár pontosan tudták, hogy van gond bőven. Főleg az apró gyerekek miatt.
– Mi úgyis horgászunk egész éjjel és nap. A tietek az egész lakókocsi kényelme! Rendezkedjetek be kedvetekre. – igyekeztek türelemmel javítani a helyzeten.
– Mi itt nem maradunk! Kimegyünk a faluba szállást keresni. Majd napközben meglátogatunk benneteket. – zártuk rövidre a döntésünket, mi feleségek.
– Menjetek, talán jobb is. Nézzetek szét. – egyeztek bele a párjaink.
Sebtében kipakolták az autókból a horgászfelszereléseket, vödröket, székeket, s mi nők elindultunk a gyerekekkel a falu felé. A faluban nagyon segítőkészek és kedvesek voltak az emberek, de egyetlen szabad szállás sem volt.
– A szomszéd faluban hatalmas lakodalom van. Már hónapokkal ezelőtt le volt foglalva a környék összes szálláslehetősége. – mondta az egyik vendégház tulajdonosa.
Nem volt más választásunk, reményt vesztve visszatértünk a saját, komfort nélküli, az egyszerűbbnél is egyszerűbb lakókocsinkhoz. Kezdődhetett a takarítás, hogy legalább legyen valami jó érzetünk, bár nagy volt bennünk a kérdőjel, hogy sikerül-e valamicskét javítani a helyzeten. Az már világossá vált számunkra, hogy minden ruhát magunkra kell ölteni, hogy ne fázzunk meg takarók nélkül. A takarítási munkálatok után, úgy gondoltuk, hogy ideje lenne fürödni. Egyébként is már kezdett sötétedni, igyekezni kellett, hogy a megvilágítás nélküli terepen el tudjunk jutni a zuhanyzóig és baleset nélkül vissza is találjunk a helyünkre. Gyors ütemben felgyalogoltunk a portáig, hogy bezsebelhessük az újabb meglepetést. A zuhanyzási lehetőség adott volt egy saját, öntisztítóval rendelkező víztárolóból vizet biztosítva. Víz ki, víz megtisztítva be. Igaz, volt egy előnye, hogy legalább meleg volt.
Meggyötörten, csalódottan feküdtünk le, fázósan összekuporodva az est hűvösében, arra gondolva, hogy azt a pár napot, amit a csodálatos, élménnyel teli nyaralásra szántunk, valahogy majdcsak túléljük. Nehezen aludtunk el.
Másnap reggel morcosan keltünk. Kávéimádók lévén az első volt, hogy felfedezzük a büfé kínálatát. Siker koronázta a keresést. Volt kávé. Meg kis patkány az asztalon, aki sértődötten állt odébb, helyet adva a fizetővendégnek. Már meg sem rázott bennünket a látvány.
Nap közben megfőztük a húst bográcsban. Igazából nem lett megmentve a hús csak átalakult. Pörkölt formájában várta a hűtés nélküli megromlást, miután az elkészült ipari mennyiséget képtelen volt a társaság egyszerre elfogyasztani.
– Haza akarok menni! – gondoltam fásultan, de elnyeltem a szavakat.
Maradtunk. Mi nők beletörődve a megváltozhatatlanba, a férfiak meg az örömtől feltöltődve. Dehogyis érdekelte őket a szállás kényelmetlensége, mikor egymás után fogták a szebbnél szebb és nagyobb halakat! Készültek a fotók az értékes zsákmányokról, s utána dobták is vissza vízbe őket. A szabály, az szabály.
Nekünk, asszonyoknak nehezen teltek a napok. Ki sem mentünk a horgászterületről. Nem volt kirándulás, nevezetességek híján nem jártuk be a környéket. Passzívan léteztünk az időben, bár igyekeztünk valami szépet is találni az adott helyzet szűkös kínálatával gazdálkodva.
Számomra nyereménynap volt, amikor eljött a búcsú napja és kigurultunk az autóval, a sorompót magunk mögött hagyva, a hazafelé vezető útra. Hogy mekkora csalódás volt az extrák nélküli nyaralás? Nézve a horgászpárjaink örömteli arcát, megérte. Feltöltődtek a nagy fogások sikerétől. Lelkessé váltak. Nekik megadatott az élmény teljessége. Az egész éves hétköznapi terhek után megérdemelték az örömérzetet, hiszen a vérbeli szenvedély erről szól: teljesen azonosulni az adott hobby minden velejárójával. Még, ha kényelmetlenséggel jár is. Úgy természetes, hogy az ő örömük a mi örömünk is kell, hogy legyen. Még, ha nem is olyan intenzitású, mint az övék. Még, ha nem is ismerjük azt az érzést, ami a szabadidős tevékenységük iránti elkötelezettségük által vezérli őket. Az őszinte szeretet tarisznyájába rengeteg dolog belefér, s válik az érzés tisztaságától szép emlékké, felejthetetlen élménnyé.