Őszi levelek: Ötödik történet

Szomorú ősz következett a boldog télútó és tavasz, valamint a félig vidám nyár után. Hűvös októberi szellő sodorta, fújta, kavarta a fákról lehullott sárga, vörös, barna leveleket. Zizegett az avar a talpam alatt, amint egykedvűen sétáltam a városi parkban. Szelíd hullámok forgatták az őszi leveleket a már nem működő szökőkút vízének a felszínén. Bánatos voltam, nagyon bánatos.
Otthon a nemrég megjelent Ifjúmunkás* legfrissebb száma várt. Édesanyám vásárolta meg nekem, hátha segíthet vele rajtam. Sok új társkereső van benne – mondta, amikor rosszkedvűen hazaértem. Lehúztam a cipőmet, majd beballagtam a szobámba. Lerogytam az ágy szélére. Kezembe vettem az asztalon várakozó újságot. Egyből az utolsó előtti oldalra nyitottam ki. Valóban sok új név szerepelt a társkereső rovatban. Főleg lányoké… Elsőre kiszúrtam a már féléve imerős nevet: Zsuzska. Igen, ő az. Az első szerelmemnek a legjobb barátnője. Nosza, hirtelen megjött a jókedvem egy váratlan ötletnek köszönhetően.
Az asztalhoz ültem, amelynél tanulni és a házi feladatokat szoktam megírni. Elővettem a fiókból egy ív tiszta lapot a hozzá való borítékkal együtt. Megragadtam a töltőtollamat, és nekiláttam írni. Levelemben előbb bemutatkoztam, röviden megírtam a szenvedélyeimet, hobbimat, a végére pedig odakanyarítottam egy gonosz megjegyzést. Így hangzott: “A tavasszal ismertem meg egy városodbeli, velünk egykorú csajt, aki a nyáron eldobott magától. Talán te is ismered?” Majd aláírtam, négybe tűrtem, és beleraktam az előre megcímzett és fölbélyegzett borítékba. Végül felöltöztem, kiléptem a közeli postára, és föladtam a levelemet.
Izgatottan vártam a választ. Egy héttel később hozta a postás. A levelesládában találtam rá, ahogyan a korábbi, nekem címzett leveleket is. Zsuzska nagyon föl volt háborodva. A legjobb barátnője még jobban. Ilyen rosszmájú alakkal, mint én nem hajlandó ismerkedni, válaszolta levele végén a lány. Elégedetten mosolyogtam a jól bevált bosszún.
Két hét elteltével újabb levelet kaptam. A tél óta olyan jól ismert apró, világoskék borítékban. A szerelmem írta. Tele volt fájdalommal. Mire végigolvastam, máris zokogtam.
Elsősorban szemrehányást kaptam a Zsuzskának írt levelemért. Úgy fájt minden egyes szó, mint kést forgattak volna a szívemben. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hibát követtem el, amikor a bosszúvágy elvette az eszemet három héttel korábban. Ez volt az első szerelmem utolsó levele hozzám. Végleg elszállt a remény, hogy két évre a nyári szakításunk után újra találkozzunk, hogy ott folytassuk a kapcsolatunkat, ahol kénytelenek voltunk abbahagyni…
A levél második felében szomorúan értesített arról a szerelmem, hogy ezen az ősszel váratlanul meghaltak kedvenc nagyszülei. Akik a szülővárosában laktak, közel az otthonához. Előbb a nagytatája hunyt el, majd három nappal később a nagymamája is. Utóbbinak valósággal megszakadt a szíve bánatában, amikor mozdulatlanul találta társát egyik reggelen. Ezt mondták az orvosok, akik a boncolást végezték, és meglepetten álltak a szokatlan eset előtt. Több mint negyven éven keresztül olyan nagyon szerették és tisztelték egymást a nagyszülők, hogy szinte egyszerre haltak meg, írta bánatosan a szerelmem. Ettől a hírtől még szomorúbb lettem, és még jobban zokogtam. Azt kívántam, bárcsak szakadna meg az én szívem is, mert nem leszek képes túlélni ezt a hatalmas bánatot és szégyent!
Egy héttel ezután újra a városi parkban sétáltam. Hideg novemberi szél kavarta, fújta, sodorta a fákról lehullott barna, vörös, sárga leveleket. Egykedvűen lépegettem a zizegő avarban. Visszagondoltam az eltelt csodálatos télútóra és tavaszra, amikor előbb levélben, majd személyesen is megismertem első szerelmemet. Visszagondoltam a félig vidám nyárra, amikor egy kimaradt találka után el kellett válnunk azzal az ígérettel, hogy két év elteltével újra találkozhatunk.
Könnyezve indultam hazafelé. Sehogyan sem tudtam belenyugodni abba, hogy türelmetlenségemben tetéztem szerelmem lelki fájdalmát. Talán majd egyszer, életem alkonyán megnyugszom, amikor sikerül felszínre hoznom lelkem mélyéről és kibeszélnem magamból a történteket. Addig viszont évről évre szomorúan fogok visszaemlékezni életem három legkeserűbb levelére. Az őszi levelekre, amelyeket nem sodor a szél, hanem ott lapulnak íróasztalaink fiókjának mélyén…

*Ifjúmunkás = 1922-1989 között Romániában kiadott magyar nyelvű hetilap.