Őszi levelek: Hetedik történet

Összes megtekintés: 80 

Sírnak a levelek. Meg kell halniuk. A világ összes levelét eltemeti az avar. Megkövülnek ,eltemeti őket a föld. Mint a postai levelek, idővel elenyésznek, elfeleddettek lesznek. Vannak olyan levelek is amelyeket a gondos kéz összegyűjti, egymásra rakosgatja és elteszi azokat az utókor számára. Ezek a levelek magánjellegűek és idegen kéz nem érintheti őket. Azután vannak gondolatban írt levelek is. Az ilyen levelek olyankor íródnak amikor nincs már mozgatható ujj, kéz amivel írni lehet. Ezek a levelek nem piros szalaggal vannak átkötve, ezek a levelek nap mint nap változtatják a tartalmukat. A feladójuk, képzeletbeli postára adja fel, mert nincs aki megírja az igazit, nincs aki feltegye azt a postára. Aki írja, mozdulatlanságban fekszik az ágyában. Egyedül az elméje mozog, fűzi gondolatait a remény, hátha a tél, a tavasz, a nyár az ősz megmozdítja a kezét ! Nyolcszáznyolcvanhét napig nem engedte el a remény a kezét. Könnyet nem ejtett, mert nem tudta megtörölni a szemét. Hangját könyörgésre fogni nem tudta,mert a lélegeztető gép mélyen tartotta, közben rügyeztek a fák, hulltak a levelek évről- évre : ez az amit láthatott a vízágyáról külvilágból az ablakon átl. Az Ő leveleire nem érkezett válasz, hiába várta, s nem értette, miért , miért volt hozzá íly kegyes a sors, talán a remény is reménykedett és ezért hosszabította meg az életét? Az utolsó gondolat és levél megérkezett, választ kapott, amit felfoghatott, a remény nem élteti tovább, s életében lehullott az utolsó levél.

“Őszi levelek: Hetedik történet” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Rita !
    A Tollforgató történetek anonimak a hónap leteltéig. Ezért nem válaszoltam eddig. Most megköszönöm a véleményedet és szeretettel várlak a verseimnél novelláimnál, bár tudom, korábban már megtetted. Igyekszem bepótolni a lemaradást.
    Szeretettel, Zsófi.

Szólj hozzá!