Őszi levelek: Tizenkettedik történet

Laura vidáman lépett ki a házból. Az idei tanévben ez az első alkalom, hogy szüksége van pulcsira. Dúdolva sétált az iskola felé. Táskája az általánosnál is könnyebb volt, utolsó két órája ma elmarad.
A tanteremben szokás szerint nagy volt a nyüzsgés. Szünet nélkül mentek a kisebb-nagyobb eszmecserék, míg meg nem érkezett Rita néni. Akkor ugyanis mindenki a helyére ment és elkezdődött az óra.
Néhány perc elteltével kopogás hallatszódott, majd sűrű elnézést kérések közepette jött be Petra. Maszatos arccal Laurára vigyorgott, miközben a helyére ment, ezzel mintegy jelezve neki, hogy szünet után beszéljenek.
Ez el is következett, ugyanis óra után egy üres padnál leültek. Petra táskájából előhúzott egy megviselt mappát. Felnyitotta és a tetején meleg színekben pompázó rajz foglalt helyet.
– Nahát, ez gyönyörű! – ismerte el Laura. – Hol készült?
– A házunktól nem messze. Idefele láttam és egyszerűen muszáj volt megállnom lerajzolni! – mesélte Petra.
A továbbiakban megegyeztek, hogy tanítás után tesznek egy kis kitérőt, még mielőtt balettra mennének. Délután mindketten izgatottan haladtak. Egész nap erre vártak, így teljesen természetes, mennyire örültek, mikor megpillantották a házak között megbújó kicsi érintetlen területet. Sok fa állt ott, mégsem érezte az ember túlzsúfoltnak. A sárguló lombkoronák csak úgy árasztották magukból a nyugalmat a járókelőkre.
– Élőben még szebb! – ámult Laura. – Már bocsi.
– Nem, teljesen igazad van – mosolygott Petra. – Olyan gyönyörűek az őszi levelek!
Letelepedtek a földre és amíg idejük engedte, csak élvezték a természet nyújtotta élményt. Közben beszélgettek, dúdoltak néhány dalt, vagy csak csöndben pihentek.
Később kötelességük miatt fájó szívvel hagyták ott a fákat. Olyan jó volt egy kicsit megállni az élet forgatagában! Azonban némán mindketten megállapodtak: máskor is meglátogatják ezt a színes foltot a szürke város közepén.

“Őszi levelek: Tizenkettedik történet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!