A házvezetőnő

Összes megtekintés: 26 

Márton boldog ember volt, ami a mostani világunkban egészen ritka jelenség. Udvarias figyelmesség és jóindulatosság jellemezte. Mindig készen állt baráti szolgálatra, és elég jómódú volt ahhoz, hogy a másokon való segítés boldogságában részesülhessen. Szép kis közvagyonnal rendelkezett, és a pénzügyminisztériumban betöltött munkája is kedvezően jövedelmezett. Munkáját szerette, módszeres volt, tisztelettúdó és felelősségteljes. Hivatal után elment bridzselni néhány órát, hétvégén pedig teniszezett. Külföldön töltötte szabadságát, jónevű hotelekben szállt meg, és múzeumokat, képtárakat, templomokat látogatott. Gyakorta járt színházba is. Gyakran hívták meg estélyekre. A barátai kedvelték. Jó beszélő képessége volt, felvilágosult volt, tudott mulatni, és mulatattni, és rengeteget olvasott. Mindezek mellett jóképű, szenzációsan mutatós volt, magas, kecses, jó alkatú, vékony, okos ábrázattal. Zöld szeme nevetett, és fogai épen fehérlettek a szájában. Higiénikus volt, és vigyázott az egészségére. Megvolt rá minden oka, hogy boldog ember legyen, és egy cseppet úgy is gondolta, hogy mindezt méltán megérdemelte. Húszéves korában szerelemből házasodott, majd húsz évnyi szinte kifogástalan boldogság után lassacskán eltávolodtak egymástól. Újabb házasságra egyikük se vágyott, ezért a válás szóba se került. A különválásukat úgy oldották meg, hogy mindketten szabadon és kedvükre élhettek, anélkül, hogy a másiknak beleszólása lenne. Kölcsönös megbecsülés és jóakarat jegyében váltak szét. A házat eladták, és ő egy kisebb házat vett, nem messze a munkahelyétől. Szobája falát könyvekkel zsúfolta tele, és széles, egyszemélyes hálószobában aludt. Most házvezetőnőt keresett. Szilárdan tudta, hogy mire van szüksége, ezért az újságban lelkiismeretes gondossággal közölte követelményeit. Azt kívánta, hogy a nő ne legyen túl ifjú, mert az ifjak néha ostobák és zavartak, s mivel Márton az elvek embere, már középkorú volt, nem szerette volna, ha szemrehányásokkal illetnék, így mindkettőjük érdekében, azt szerette volna, hogy a jelentkező érett nő legyen. Azonfelül azt is óhajtotta, hogy jól tudjon főzni. Hiszen barátságos, vendégszerető vérmérseklete volt, örömmel hív vacsoravendégeket egy héten minimálisan egyszer, hatnál nem kevesebbet, de tíznél nem többet. Kétségtelenül megbízhat a nőben, hogy majd olyannyira ízletes vacsorát szolgál fel, melyet vendégei örömmel, elégedetten fogyasztanak el, és olyan házvezetőnőt kíván felfogadni, aki fennakadás nélkül ügyesen szolgál fel. Mindezek mellett kifogástalan szobalányra is szüksége van. Márton jól öltözött, társadalmi rangjának megfelelően, és szerette ha ruházatát, tökéletesen rendbe tartják. Olyan házvezetőnőt keresett aki nadrágot és nyakkendőt is tud vasalni, és különlegesen érzékeny volt a gyönyörűen kitisztított, kifényesített cipőre. Végezetül pedig a lakást is makulátlanul tisztán kell tartania. Magától értetődik, hogy a jelentkező szeplőtelen jellemmel rendelkezzék, legyen tisztánlátó, értelmes, tisztességes, jóhiszemű, és kellemes külsejű. Szolgáltatásképpen jelentős fizetést hajlandó adni, alkalmas szabadidőt, és gazdag szabadságot szavatol. Ezután egy sor jelentkező jött, mind olyanok, akik a kérés egyetlen szavát sem vették figyelembe. Márton mindannyiukkal személyesen beszélgetett. Némelyeken rögtön látszott, hogy silány munkabírók, míg mások könnyelműek, meggondolatlanok voltak. Volt közöttük túl idős és túlságosan ifjú, egyesekből hiányzott a kívánt részvétel, nem akadt egy sem akit csupán csak gyakorlóidőre felvett volna. Márton kedves, udvarias ember volt, és szánakozva utasította vissza ajánlataikat. Béketűrő ember lévén úgy döntött, hogy addig keresi a házvezetőnőt, míg alkalmasat nem talál.
Egy szép napon a kertész szólította meg Mártont.
– Hallom uram, hogy házvezetőnőt keres. Tudok valakit, aki talán alkalmas lenne Önnek. Garantálom, hogy tisztességes.
– Öt órára ha az időpont megfelel az illetőnek, fogadom.
– Rendben van uram. Üzenek neki.
Még tíz perce sem volt otthon, amikor csengettek.
A nő belépett, és tiszteletteljesen köszönt.
– Jó estét! – szólt Márton. – Hogy hívják?
– Laurának, uram.
– Hány éves?
– Negyvenéves vagyok, uram.
– Nagyon jó. A kora megfelelő.
Elmélkedve nézett a nőre, majd rágyújtott egy cigarettára.
Meglepően magas volt, szinte annyira mint Márton, de lehet csupán azért, mert magassarkú cipőt viselt. Tartása tökéletes volt, kedves arckifejezését piros arca tette frissé.
– Kérem, üljön le!
A nőnek sötétbarna, gondozott haja volt, és kellemes hajviselete.
Higiénikusnak és deréknek látszott. Alkalmas házvezetőnői ruhában igen jól fog kinézni.
Nem volt hétszépség, ám vitathatatlanul üde volt és tiszta.
Márton számtalan kérdést tett fel. A nő válaszai pedig kielégítőnek bizonyultak.
Kissé óvatos volt a jelleme, de nem volt sem bizonytalan, sem gyáva.
Márton a kérdéseket a megszokott szeretetteljes jó modorával tette fel. Érdeklődött az oklevelei felől, és mindegyik kielégítőnek tetszett.
– Nagyon szívesen felvenném – szólt végezetül Márton. – Ha Ön tehetségesnek bizonyul, és megfelel, hogy itt is lakjon nálam, bízom benne, itt is marad. Ám nem szeretném, ha egy pár hónap múlva bejelentené, hogy kilép a szolgálatomból mert férjhez megy.
– Nos, uram ettől nem kell tartania. Elvált nő vagyok, és a férjem házasságunk ideje alatt csak ivott és kártyázott. A pénzét a kocsmákban hagyta, nekem kellett eltartanom. Ma nem vágyom semmire, csupán egy meleg, békés otthonra.
– Rendben, akkor megegyeztünk. – mondta Márton mosolyogva. – A házasélet nagyon jó, ám végzetes tévedés ha megszokottá válik. A nő nagyon helyénvalóan nem felelt vissza, hanem Márton határozatára várt. Nem látszott rajta, hogy zavarban lenne. Márton megmondta, hogy mennyi lesz a bére, s amikor a nő rábólintott, úgy látta, hogy a nő elegendőnek találja az összeget. Tájékoztatta a tennivalóiról, majd megkérdezte, hogy mikor tudna munkába állni.
– Ha Önnek megfelel, akkor akár holnap is kezdhetnék. Holnap nyolc óra megfelelő lesz az Ön számára ?
– Természetesen . Megfelel. Nekem akármilyen időpont megfelel.
Márton udvariasan elmosolyodott, majd megkérte maradjon még egy annyit, hogy megmutathassa a lakását, és hogy hol fog lakni.
Előrement egy keskeny kis úton, amit akácfák öveztek és a háza végébe volt. Hamarosan megérkeztek a házhoz, amely kicsiny, tornácos épület volt. Tartozott hozzá egy hatalmas kert is, ami eléggé elhanyagolt állapotban volt most, és egészen leért egy folyóig.
– Igyekeztünk otthonossá és kényelmessé tenni. Természetesen, már évek óta nem lakott itt senki.
A házban volt egy hosszú társalgó szoba, ez nyílott a terjedelmes tornácra. Hátul volt egy fürdőszoba és egy konyha, egy kis kamarával és egy hálószobával.
– Megfelel Önnek ?
– Igen . Nagyszerű.
A nő eltávozása után Márton úgy gondolta, hogy megtalálta akit keresett. És valóban megtalálta a jó házvezetőnőt.
A cipőit bámulatosan kitisztította, kifényesítette, ruháit nagy gonddal ápolta. Anélkül, hogy egy kérdést is feltett volna urának, mindig tudta, hogy meghatározott alkalmakkor mit kell hordania, vagy pedig az öltönyei mellé fehér vagy fekete nyakkendőt készítsen elő.
Olyan hibátlanul voltak kikészítve mindennap az öltözékei, akár egy királynak. Amikor felöltözött minden hibátlan volt rajta , az ingmelle , a gallérja, zoknija és lakkcipője egyaránt.
Kifogástalan ízlése volt, mindig tudta gazdája kívánságait, akár egy jósnő aki belelát mások gondolatába.
A lakás pedig csillogott a keze alatt.
Az asztalnál is kiválóan tudott pincérkedni. Az asztalon virágok vidámkodtak, az ezüst tündöklően csillogott. A szalvétákat sokoldalú formákba hajtogatta. Ezüst gyertyatartókban gyertyák ragyogtak . Halk volt, udvarias és gyors. A vendég éppen, hogy igényelt valamit, Laura azonnal ott termett, és kínálta vele.
Mindenhez értett. Nemsokára Márton mindent Laurára hagyott, mert belátta, hogy a nő teljesen tisztában van mindennel.
Lauráról lassacskán úgy beszéltek a vendégek, mint egy alapítványról. A nő aranyat ért. Jelentős fontossággal bírt, olyan volt Márton számára akár egy becses nemesfém. Mártonnak szinte sugárzott az arca elégedettségben, akárhányszor megdicsérték Laurát.
Egy este vacsoravendégeivel újból Laurára terelődött a szó.
– Óriási megprobáltatás lesz számodra, ha elmegy.
– Miért menne el? Valóban próbálkoztak már jónéhányan hogy elcsábítsák tőlem, de ő visszautasította a javaslatukat. Szereti ő itt nálam.
– Meglásd, férjhez megy hamarosan, hiszen szép nő.
– Csakugyan szép nő.
– Hogy szép? Az nem kifejezés. Mutatos alkat.
Ebben a percben lépett be Laura a kávéval. Márton ránézett, és fürkészően végignézett rajta. Laura letette a kávékat és kiment.
– Hidd el nekem barátom, ez a nő egy modell.
– Tudom. – felelte Márton. – Maga a tökéletesség mintapéldánya. Nem is tudom mihez kezdenék nélküle.
Ebben maradtak.
Hétvégén Mártonnak nem akadt esti munkaterve, ezért megkérte Laurát kísérje el őt a színházba.
– Szívesen, uram.
– Jól van. Igyekezzen.
– Rögtön jövök.
A nő a szobájába sietett, Márton pedig bement a szobájába és elgondolkodva rágyújtott. Tetszett neki ez a nő. És két éve amióta nála szolgál, nem vett ki szabadságot. Tökéletesen végezte a rábízott háztartást, és őt boldoggá tette. Az érzelmeit mélyen elrejtette mások szemei elől.Aki ezt az elegáns , jó megjelenésű férfit megpillantotta, simára borotvált arcával, őszesedő hajával, az nem is sejtette, hogy heves érzéseket melenget a szíve mélyén.
Öt perc múlva Laura már várt rá. Teljesen átöltözött. Zöld selyemruhát viselt, kis fekete kalappal, zöld melltűvel, és nyaksálat.
Márton boldogan konstatálta, hogy Laura ruházata nem elnyűtt, és nem is túlságosan cicomás.
– Sajnálom, hogy megvárakoztattam uram.
– Nem tesz semmit – mondta Márton kedvesen.
A színházig vidáman beszélgettek, nevetgéltek. Mártonnak tetszett, hogy Laura jól mulat.
A színdarab igen jó volt, mindketten jókat nevettek rajta.
– Tetszett? – kérdezte Márton.
– Igen. Rég nem nevettem ennyit, uram.
– Volna kedve megvacsorázni velem valahol?
– Ha ön is ezt akarja uram.
– Akkor menjünk.
Egy étteremhez mentek. Jókedvű, és csendes hely volt. Zenekar játszott, és sokan táncoltak.
– Nos nézzünk bele az étlapba. Mit inna? Egy kis vörösbort talán?
– Jobb szeretnék egy pohár fehér bort. – felelte Laura.
Márton whiskyt kért magának. A nő jóízűen fogyasztotta el a vacsorát, és a közösen megtekintett színdarab elégséges témával szolgált a beszélgetéshez.
– Szeret táncolni? – kérdezte Márton.
– Igen. Szeretek táncolni, de már rég nem táncoltam. Nem tudom, hogy menne – e még.
– Akkor itt az ideje kipróbálni.
Kimentek a táncparkettre. És Márton úgy vélte, hogy Laura ezt sem felejtette el.
– De Laura, ön kifogástalanul táncol.
– Úgy látszik, ezt sem lehet elfelejteni, akár a biciklizést. – nevetett fel jóízűen
Laura kecsesen, hajlékonyan mozgott, nagyon kellemes volt vele táncolni. Még táncoltak egy keveset, majd Márton fizetett és hazamentek.
– Nos, uram, jó éjszakát. És nagyon szépen köszönöm. Remekül éreztem magam.
A levegő a filagória bejáratánál álló fa illatos virágaitól volt fűszeresen zamatos, s a halványan csillogó jánosbogárkák lassan ezüstös fénnyel röpködtek. Márton lelkébe szerelem lopózott.
– Én köszönöm Laura. Jó éjt Önnek. – átkarolta a nőt és szájon csókolta.
Az ajka lágy volt és bársonyos, Laura egy pillanatra elidőzött a férfi száján, majd viszonozta a csókot. Miklós érezte Laura meleg, szívből jövő ölelését, és egy kicsit szorosabban magához vonta.
Reggel amikor felébredt, két párna volt az ágyon. Pedig ő mindig úgy alszik, hogy két párnát tesz a feje alá. A párnán most nem nyugodott senki. Bizonyos, hogy Laura feküdt mellette.
Kopogtak. Mártonnak izgatottságában felkavarodott a gyomra.
– Tessék.
Laura lépett be az ajtón. Szokásos szobalányruháját viselte.
– Jó reggelt, uram.
– Jó reggelt.
Átnyújtotta a leveleit és az újságot. Arca kifejezéstelen maradt. Mozdulatai ugyanazt a határozottságot tükrözték, mint eddig.
– A fekete öltönyét kívánja, uram?
– Igen.
Márton úgy tett, akárha a leveleit olvasná, de a szeme sarkából Laurát figyelte. A nő háttal állt neki, és ruháit készítette ki.
– Kíván reggelizni, uram?
– Igen.
Csendes, meggondolt léptekkel hagyta el a szobát. Arcán a szokásos öszinteség, udvarias és személytelen kifejezés. Ami megtörtént , álom is lehetett volna. Laura viselkedésében nyoma sem volt az előző este történteknek. Márton megenyhülve felsóhajtott. Laura kifogástalan házvezetőnő és Márton nagyon boldog volt mellette.
Elhatározta, hogy szabadságra küldi, de megkéri, hogy a szabadságát töltse vele. És így is tett.

Szólj hozzá!