Térkép

Ödön és Vilmos, a vidéki testvérpár egy alkalommal úgy döntött, nyaralásukat Budapesten töltik. Vonattal utaztak a Nyugati pályaudvarra, majd onnan egy busszal egyenesen szállásukig mehettek. Nem vacakoltak a dolgokkal, gyorsan elfoglalták a szobájukat, majd indultak is felfedezni a fővárost.
Sajnos nem voltak elég figyelmesek és az ismeretlen épületek között hamar eltévedtek. Ekkor felidézték a tanácsokat, amiket otthon kaptak és egy utcanévnél állva elővették térképüket. Ödön némi keresgélés után meg is találta az utcájukat, ám egy hirtelen jött széllöket elfújta a papírlapot. Vilmos rögtön utána kapott, ám elkésett. A térkép, mintha csak szárnyra kelt volna, elszállt a messzeségben. A fiúk szomorúan néztek utána, de eszükbe jutott, hogy betettek egy másikat is. Ödön a táska mélyéről ügyesen kihalászta a régi, megviselt könyvecskét és lapozgatni kezdte. Idővel rá kellett jönniük, hogy mióta az megjelent, rengeteg mindenben változott Budapest.
Ezek tudatában járókelőktől próbáltak segítséget kérni. Sokan azt hitték, valami reklám miatt akarják megállítani őket, így gyorsan elfordultak, mások ügyet sem vetve rájuk mentek tovább, megint mások pedig sehogy sem értették a problémát. Fél óra próbálkozás után végül egy fiatal lányka állt meg és hallgatta őket, majd kuncogott magában egy kicsit. Vilmos már épp sértődötten kezdett volna magyarázni arról, milyen nehéz egy ismeretlen városban tájékozódni, mikor a lány egy hirtelen mozdulattal megfordította őket, ezzel megmagyarázva a sok ember értetlenségét.
Mögöttük egy tábla állt, rajta Budapest részletes térképével és egy felületes menetrenddel. A fiúk legszívesebben elsüllyedtek volna szégyenükben. Vörös fülekkel mondtak köszönetet a lánynak, majd visszasiettek a szállásra, hiszen aznapra pont elég volt a városból.
Többé soha nem fordult elő egyik testvérrel sem, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljön. Mindig volt náluk aktuális térkép, és ha esetleg elvesztették volna, akkor alaposan körülnéztek, hátha találnak egy irányjelző táblát, vagy hasonlót.

“Térkép” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!