Borilovics filozofisz

Összes megtekintés: 50 

Tegnap felkeresett egy régi kedves cimborám, aki jelenleg egy neves egyetem – had ne mondjam meg melyik – filozófia professzora, ezért úgy döntöttem, rövid időre felfüggesztem az absztinenciámat, és a kellemes beszélgetést elősegítendő, felbontok egy üveg bort.
Meleg nyár végi délután volt, egyedül üldögéltünk a nappaliban a fekete bőr kanapén – Emma még a gyerekekkel a Balatonon nyaralt -, szóval nyugodtan beszélgethettünk.
– István! Vöröset vagy fehéret iszol? – kacsintottam cinkosan.
– Milyen van?
– Mindenféle.
– Akkor vöröset, csak jófajta legyen. Rád bízom.
– Rendicsek.
Elsőként a Vígan Élünk pincészet 2018-as "Fekete Kandúr" Portugieser-ére esett a választásom, mert ez egy tényleg jó villányi vörös. Friss, tiszta, fajtajellege tele meggyes, szilvás gyümölcsösséggel, finom fanyarsággal és fahéjas lecsengéssel. A borhűtőből kivéve, 17-18 Celsius fokon, talpas borospohárban szervíroztam – mert így tökéletes. Mellé – hogy fokozzam hangulatot -, feltettem egyik féltve őrzött bakelitemet, egy B. B. King válogatást, aztán a hangfalakból felcsendült a régi nagy sláger "The thrill is gone".
– Egészségedre kedves István!
– Egészségedre Péter!
Bevallom büszke voltam, mert szeretem megadni mindennek a módját. Így kell kulturáltan szórakozni. Most aztán jöhetnek a szép gondolatok és a kellemes csevegés.
– István mi a véleményed K. A. mostanában megjelent könyvéről?
– Melyikről? Arról a…?
– Igen arról, az "Apám és a basszuskulcs"-ról.
– Szerintem az a könyv felvet néhány érdekes filozófiai kérdést. Ab ovo vitatott, hogy a közösségi média devalválja-e az erkölcsi normákat.
– Igen, ez valóban vitatott. Mondjuk nekem erős kognitív disszonanciám volt, amikor olvastam, jobbra számítottam, szerintem eléggé alpári a nyelvezete. Olyan deprimáló.
– Hát… Ez erősen szubjektív – mert kinek mi – de ha te mindenáron keresed a konjunktúrát.
– Talán paradigmaváltásra lenne szükségem.
– Talán. – Proszit!
– Proszit!
Gyorsan telt az idő – ezer éve nem találkoztunk, és mindketten nagyon élveztük ezt a tartalmas beszélgetést.
Időközben elfogyott a macska, ezért kinyitottam egy másik palackkal. A következő pályázó egy 17-es kadarka az "Egyszer Élünk" lett.
– Ezt kóstold meg barátom! Ez egy fűszer bomba, érett cseresznyés, málnaszörpös életöröm. Egészs!
– Egészs! Hmm… valóban! Finoman arányos, ez most tényleg egy testes, összeérett bor.
– Az már igaz, bestiális transzformáció!
– Akkor szopogassuk!
– Hoppácska! Én érzek egy enyhe csokoládés utóízt. Te is érzed?
– Nem figyeltem, de most megfigyelem, ha töltesz még egy pohárral.
– Így ni! Na most?
– Igen, most, hogy mondod, egész határozottan van.
– A manóba, ez is elfogyott. Nincs esetleg egy kis rozéd? – tudod, hogy gyengém a rozé.
– Momentán talán! Megnézem.
Szerencsénkre akadt még a borhűtőben egy fiatal rozé – nevezett "Tűzrőlpattant menyecske" -, akit gyorsan megszentségtelenítettünk, és feláldoztunk a barátság oltárán. Innen a beszélgetésünk már sokkal mélyebb, és bensőségesebb szintre került.
– Testvérkém…
– Igen, Pistukám?
– Neked tényleg tetszik ez a basz… basszuskulacs vagy mi?
– Eh, aljas dehonesztáció, ne abuzálj kérlek! Toleránsak kell magunkkal szemben lenni mert… Inni vagy mindent meginni – ez most itt a kérdés.
– Te egy borilovics filozofisz vagy. Tudod?
– Nem tudtam. Miért, mi az?
– Igazából én sem tudom, csak úgy mondtam. Mert jól hangzott.
– Aha. Hülye vagy. Hát akkor… Nazdarovje!
– Proszit-cskije!
– Ne az jóféle! Kerek, telt, minden ami kell – hukk bocsánat -, zamatában kevés tannin és vanília sejlik, de…
– De?
– Van egy kis hordós utóíze.
– Aha, nem számít! Na gyerünk már, ne dumálj, csak töltsél, ne sajnáld. Fenékig cimborám, mer tudod: "a határozza meg a tudatot".
– Jaj, jaj, jaj, már kezdek mindent kettőnek látni.
– Ez már tautológia barátom, mert legalább háromszor elmondtad. De ez most ire, ireve… irreleváns. Ez egy fontos beszélgetés, és itt nincs mese, inni kell, de ide ne hányjál vaze, mert azonnal persona non grata leszel!
Az idő repült, mi egzaktul devalválódtunk, és újra egy szintet léptünk. Már olyan szellemi síkon mozogtunk, hogy apró jelekből, mondat foszlányokból megértettük egymást. Egyébként mindig ez van, amikor nagy koponyák találkoznak, szinte vibrál körülöttük a levegő.
– Mi a f…
– Bocs!
– Ja?
– Ja, ja.
– Töltsé\’ má\’! Vazze ne mellé!
– Hukk!
– Jobb kint, mint bent.
– Izé?
– Jah hátul.
– Jó, akkor tehát.
– Ja, simán.
– Némileg meg mindegy is. Ugye?
– …
– Hé, mi van! Már alszol?
– Hmm?
– Alszol?
Ahogy nézem kidőlt. Az oldalán fekszik rézsút a kanapén, magzati pozícióban, lábait maga alá húzta. Szája résnyire nyitva, és hortyog, arcáról nem evilági boldogság sugárzik. Tényleg borilovics filozofisz – illik rá.
Ez a baj az entellektüelekkel – nem bírják a gyűrődést. Mondjuk én fura mód bírom, de hát ugye a kivétel erősíti a szabályt.
– Na isten, isten! Fenékig!

*
– Hova tettem azt a rohadt telefont? Ki az az állat, aki ilyenkor hív? – szétmegy a fejem, még nem vagyok magamnál.
– Halló. Persze hogy én vagyok. Szia István! Mit mondasz? Hogy hívtál már korábban? Most keltem fel. Igen, minden rendben. Tényleg nagyon jó volt az a tegnapi beszélgetés. Micsoda, mit mondasz?
Ledöbbenek. István szerint az még tegnapelőtt volt.

“Borilovics filozofisz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Hú, nekem is azonnal Kazal ugrott be, nagyon szeretem a borkostolásos előadását. Már ezerszer láttam és mindig gurulok a nevetéstől, pedig – állítólag – nincs humorérzékem. Egyetértek Vicussal, ügye színfolt vagy az oldalon.

    Szeretettel: Rita:]

  2. Látom beérett a történet..:D
    …s ugyan Kazal Lászlót nehéz überelni, igazán üde friss színfolt a Holnap Magazin oldalán…jó kis bohózat fílingje van, tetszene Szombati Gyulával v Szilágyi Tiborral és Balázs Péterrel
    😀
    Gratulálok (f)

Szólj hozzá!