Talán kellene egy szemüveg

Falun élek. A szülőfalumban. Tulajdonképpen már régóta nem is falu, nagyközség! Város is akart már lenni, de akkor valami miatt nem kapta meg ezt a rangot. Vannak boltok, piac, kocsmák, iskolák. Általános, meg közép is. Közművek, meg ami kell az élethez. A szerény, kis lábon való élethez.
A középpontban egy régivágású művelődési ház. Közel hozzám. Ez egyre inkább hasznosnak mondható, mert a közlekedés mostanság elég sok gondot okoz nekem. Nincs autóm, de még egy nyomorult bicajom se. Jobb is, nem kell kerülgetni a garázsban! A kocsivezetéshez most már gyáva vagyok, pedig harmadikos gimnazistaként már megkaptam a jogsimat. Vakmerő bátorsággal vezettem egészen odáig, míg egy beláthatatlan kis utcából gyanútlanul kikanyarodva majdnem összecsókolóztam kicsi kocsimmal, az én Hófehérkémmel egy IFA (régi teherautó) elejével. Bicaj meg a megvasalt lábam, de főleg a rozoga gerincem miatt nem hasznos.
Bezzeg a Művelődési Ház! Így írják a népek, nagy kezdőbetűvel. Szóval a Ház haszna szavakban kifejezhetetlen!
Van ott könyvtár, nyelvtanfolyam szombatonként, horgászgyűlés, természetvédelmi találkozó, iskolásoknak ünnepségek, versenyek. Meg aztán kirakodó vásár, ahol sok hasznos és haszontalan, de főleg olcsó és gyorsan elromló ruházati, háztartási dolgot lehet venni.
Ez az a hely, ahol a népek egészségéről is gondoskodnak. Véradás, tüdőszűrés, ingyenes látásvizsgálat.
Néhány napja akadt a kezembe egy aprócska szórólap a szemüvegesektől. A Művelődési Házban, csütörtökön 9-től 15 óráig ingyenes szemvizsgálat lesz. Van kandallóm, a papírkát nem dobtam ki, de nem különösebben foglalkoztam vele.
Most viszont már azt mondom, hogy szerintem nekem meg kellene vizsgáltatni a látásomat.
Messzire kiválóan látok én, mint a sasok! A múltkor is csak a legalsó sort nem tudtam elolvasni a szemészek tábláján. De hát azt a vadászpilótákon kívül más földi halandó sem látja!
Hogy miből gondolom, hogy most már baj lehet a szememmel? Egy-két aprócska jel azért utal rá. Elsorolom az elsőt.
Tavasszal ugye vírusilag itthon kellett maradni. Home office dolgoztam én is. Laptop jó, internet hasít. Dolgozok éjjel- nappal. Délután pedig kis mozgásként az ezer éve műveletlen kertem egy darabját felturkáltam, elgereblyéztem, s ültettem bele, amit itthon találtam. Hagyma, fokhagyma, krumpli, csípőspaprika. Na, nem ipari mennyiségben. Csak 6 szem krumplit, hogy azért néhány maradjon a levesbe is, meg pár darab hagymát, egy fej fokhagymát gerezdekre szedve. Valami állat megette a fokhagymákat, mert eltűntek. De előtte meg kiugrottak a földből! Többé-kevésbé egyenes sorban belegyömöszöltem a fokhagymagerezdeket az ágyásba. Néhány nap után némelyik kiugrált belőle. De tényleg! Kivetette magából a föld, vagy a vakondokok, hangyák, lótetűk nem bírták a szagát és kidobálták nekem, vagy talán az volt a gond, hogy nem megfelelő végével lefelé nyomkodtam lefelé. A Google szerint ez lehetett az ok. Hát tényleg megnézhettem volna jobban.
Aztán jött egy újabb jel.
Esténként természetesen kertészeti oldalakat lestem. Rendelek! Házhoz szállíttatok! Boltba nem megyek, nehogymá valamit összeszedjek! Egy hét válogatás után rendeltem. Holland fekete tulipánhagymákat. Dögdrága, de olyan szép! Olyan, hogy szinte megszólal. A fotón. De biztosan nálam is! Küldték, átvettem, teraszon tartottam. Hadd pusztuljon belőle az a fránya vírus! Csak akkoriban még fagyott. Féltettem. Egy nap után kesztyűben leszedtem róla a zacskót, bevittem a spejzba. Stelázsipolcon jó helye lesz, amíg a talaj kicsit melegszik, megázik.
Időjárás melegedett, csapadékosodott. Ám egyik délután olyan vihar, égzengés, dörgés, csattogás támadt, hogy a kutyáim szoros emberfogásba kezdtek a vihartól való félelmükben. Az én német juhászom testmérete ugyanis fordított arányban van a bátorságával. A kicsi meg megy a nagy után. Jó. Dolgozni nem lehet, ültetni pláne nem! Olvasni, tévézni sem, mert áramszünet van, meg kutyázni is kell. Jó. Akkor vasalok. Van egy hegynyi vasalnivalóm. Most ráérek. Vagyis nem. Ahhoz se ártana áram. Mit is, mit is csináljak? Főzök. Lecsós alap, gombapörkölt. Kutyuknak csirke far-hát leves. Jól kigondoltuk ezeket a két fiúval, a hozzávalókat a spejzban összeszeszedtem, amit kellett megmostam, felnyitottam, kockára vágtam. Szép akkurátusan minden ott sorakozott a gyertyavilágban a konyhaasztalon. Akkor még annyira nem tűnt föl, hogy a szagokkal bajom van. Illetve éppen azzal, hogy nincsenek szagok. Hagyma szag meg egy csepp se. Koronavírus? Csak tán nem!
Alkossunk inkább! Egy idő után azért furcsa volt, hogy másként üvegesedett, szokatlan módon pirult a szépen felkockázott hagyma. Sokat nem agyaltam rajta, mert nem szeretek főzni. Mondhatni rühellek. Másként pirul? Hát, édes Istenem! Lehet, hogy mostanában baj van a gázzal, a tűzhellyel, a gyertyafénnyel, vagy mit tudom én. Vagy így az igazi és én csináltam eddig rosszul. Nem vagyok én sztárchef, vagy mi? Piros paprika, tavalyról maradt üveges lecsó. Háromféle egyenfűszer. Ennyi van a kezem ügyében és én mindenbe ezeket rakom. Csak a sorrenden szoktam változtatni. Só, bors, paprika. Hoppá! Van nekem még régről valahol szójaszószom. Na, abból kellene még beleborítani. Majd az megadja az ízét! Ha már egyszer alkotunk.
Irány a spejz! Elől lassan kicsi kutya, utána én, hozzám tapadva német juhász. Automatikusan villany fel. És láss csodát! Van áram! Visszakapcsolták! Hurrá! Civilizáció! De hol a szójaszósz? Sehol. És ekkor esik a pillantásom a stelázsipolcra. Holland fekete tulipán is sehol! Eltűnt!
Atyavilág!
MEGFŐZTEM!
Ezek a szépek, az ilyen felismerések. Az agyba hasító váratlan gondolatok, amikor minden megvilágosodik, kitisztul, és az összes rejtély megoldódik. Na, ezek a szépek!
Egy tanulmányt is megérne, hogy melyik ember, hogy reagál az ilyen katartikus felismerésekre. Én is levontam a konzekvenciákat.
Másik esetem a látással nemrégen történt.
A rongyaimat válogattam, hajtogattam a szekrényben. Mert reggelente csak kihúzok egy felsőt, jön vele minimum kettő. Egyiket megtartom, azt fogom felvenni, többit visszagyömöszölöm. 99 százalékban fekete. Maximum a szabásában van egy kis eltérés. Tehát nagyon nem tudok melléfogni. Jé, hogy elfelejtettem! Fekete alapon fehér pöttyös is van. Jó pár éve vettem. Téged, de régen láttalak! Ha jó kedvem lesz, nem sima feketét veszek fel, hanem valami vidám merészet, a pöttyöset.
Ma reggel felkelés, torna, hírek, levelek olvasása. Ezzel néha el tud szaladni az idő. Olvasószemüvegem az orromon maradt, amikor nagyobb fokozatra kellett kapcsolni. Vágta a szekrényhez, hacukák elő. Na, most a pöttyös felső! Nahát!
DE HISZEN EZEK NEM IS PÖTTYÖK! APRÓ FEHÉR VIRÁGOK!
És ha ma nem olvasok sokáig híreket, lehet, hogy soha az életben nem tudom meg, hogy:
LÁTÁSVIZSGÁLATRA KELL MENNEM.