Csend és vihar: Nyolcadik történet: Csend és vihar a szívekben

A húszas éveinek végén járó csinos szőkésbarna magas, izmos Andor mélabúsan sétál a parkban. A máskor csinos és szexi pasi, most inkább egy megtört férfi benyomását kelti. Felejteni szeretne, de nem tud. Ez most lehetetlen. Nagyon szomorú. Szívében hatalmas űr van, köré rémséges csend telepedett. Nem csivitel mellette szépséges szerelme, Szintia. Olyan egyedül van, hogy még a levegőt is üresnek érzi maga körül. Nem élteti a belőle kiszippantott oxigén. Ez a csend csak még jobban kihangsúlyozza kedvese hiányát. Ez az a park, ahol többször is sétáltak együtt, még a bontakozó szerelmük kezdetén. Annyi emlék fűzi őt a gyönyörű szép szőke lányhoz, és konkrétan ehhez a parkhoz. És ez most mind csak emlék, a tüneményes kincs már nincs vele. Pedig erről a bokorról szedett tavasszal virágot, és tűzte az elbűvölő lány hosszú hullámos aranyszínű hajába. A következő virágágyáshoz érve a liliom jut eszébe, mit letépett, és a boldogságtól sugárzó szerelme kezébe nyomta. Mennyire örült neki. A legdrágább bolti csokor nem adta volna azt a boldogságot. Ballagása, vagy inkább vánszorgása közben eléri azt a padot, ahol először ültek le, és először csattant el a csókjuk. Milyen édes és boldogsággal fűszererezett csók volt az. Még az emlékére is elmosolyodik, annyira éltető és bódító volt. De mámorosan gyönyörű volt ott akkor az a pillanat. Sajnos most ez mind csak emlék. Leül a padra. Egy rövid időre lehunyja a szemhéját, előcsalja az emlékképeit. Majd mikor kinyitja a szemét, rá kell jönnie, ez csak álmodozás. Itt most csak ő van egyedül, és a körülötte mélyen ülő csönd. Egészen a lelkéig hatol, mély fájdalomba burkolva a szívét, és vele egész lényét. Még szellő sem mozdul, hogy halkan suhogtatná meg a fák lombját. A nap se világít át a leveleken. Félhomály van, akár abban a magányos szívében. Csak ez a néma csend. De milyen csend ez? Egy vihar előtti csend? A szíve és a lelke felháborodik. Tennie kell ez ellen. Nem képes megülni a padon. Felugrik, és sebes gyaloglásba kezd. Zaklatott állapota minden mozdulatában vissza tükröződik. Belerúg minden apró kavicsba, ami a cipője elé kerül, és letép minden levelet, mely az arcát érinti. Pedig ezek annak idején még simogatták mindkettőjüket. De most hol ez a szépséges lány? Egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné vált. Nem veszi fel a telefont, nem jelentkezik, és a munkahelyén se adnak róla felvilágosítást. Erős akarat tombol Andorban. Haza kell mennem, és valami támpontot keresni! Meg kell őt találnom! Nem érdekel ki vette el tőlem, és az sem, vétett e a szerelmünk ellen! Vissza fogom őt szerezni! Mindegy kivel kell megküzdenem érte! Szeretem őt, és most csak ez számít! Nem szeretnék vele is úgy járni, mint Vanesszával. Ő attól sokkal fontosabb nekem!
Este van. Egy sötét szoba csendjébe Szintia egyedül üldögél. Nem kell neki még fény se. Olyan minden mindegy állapotban van. Egy bizonyos nap óta nem képes az ésszerű viselkedésre. Nem tudja, mit tegyen. Minden esetre Andor egyetlen hívását se fogadja. Nem tud vele beszélni. Azt próbálja megemészteni, amit az édesapja egy hete mondott neki. Azaz dehogy mondott. Észveszejtve üvöltött, mert akkor tudta meg, ki a lánya barátja immár bő három hónapja. Még mindig élénken élnek benne a mondatok. \”Azt a senkiházit el kell felejtened! Megtiltom, hogy még egyszer találkozz vele! Az a szemét rohadék hagyta ott a főnököm lányát, mikor kiderült, a lány állapotos! Ez nem férfi! Még csak nem is ember! Sokkal inkább egy gazember! A cégnél mindenki ezt beszéli! El kell őt felejtened!\” Ezek kemény szavak voltak. Nem tud másra gondolni. Hogy tehette ezt vele Andor? Mindjárt édesapa lesz, és nem szólt róla semmit! Mit gondolt? Sosem derül ki? A videót is kívülről ismeri már, amit édesapja bizonyítékként szerzett neki a céges farsangi bálról. Andor ott még Vanesszával van. Még egy kicsit táncoltak is. Valószínű akkor vesztek össze. De hiába tudja édesapjától az egész történetet, mégis megint a felvételt nézi a mobilján, és a könnyei potyognak. Nem tudja elfelejteni a srácot. Egyszerűen lehetetlen, hiszen még mindig szereti. Olyan boldog még sosem volt, mint mikor Andor ölelte át. Már napok óta csendesen sír, és egyre mélyebbre süllyed a szomorúság csendjébe. Ekkor jelenik meg a bátyja a szülői házba.
-Sziasztok! Jó, hogy itthon vagytok! Beszélni szeretnék veletek! -Köszönti szüleit, és örül, mert mostanában keveset látogatta őket. Nem igen jutott rájuk ideje. Majd körbe néz.
-A hugicám hol van?
-A szobájában. Már napok óta. Vigasztalhatatlan. -Válaszol az édesanya röviden.
-Mert? Mi történt? -Érdeklődik a báty kikerekedett szemekkel. A húgát nem ilyennek ismeri.
-Összejött egy szemétládával! Miatta búslakodik. De én figyelmeztettem, még mielőtt nagyobb hülyeséget tett volna. Inkább ő legyen szomorú, mint az a rohadék a családba kerüljön!
Húzza ki magát az édesapa. Úgy érzi erre büszkének kell lennie.
-Megnézem! Hátha meg tudom vigasztalni. Meg rá is tartozik, amit mondani szeretnék nektek.
A szülők kérdően néznek utána, de Géza elindul a húga szobája felé. Halkan kopog, és már be is lép. Szintia nem is figyel, Talán észre se vette. Hason fekve, a videót nézegetve sírdogál megint. Szemmel láthatóan mély szomorúság kínozza. A testvére leül mellé, és átfogja a vállát.
-Te miért itatod az egereket? Mi az a film? Megnézhetem?
-Ő volt a barátom. -Mutatja a felvételen szomorúan, és részletesen elmeséli Gézának, mit mondott a férfiról az édesapjuk.
-Hugi! Ne higgy a mendemondáknak! Nézd csak meg még egyszer azt a felvételt! Andor ölelgetni szeretné Vanesszát, de Vanessza nem hagyja. Táncolni viszi, de a lány azt sem akarja. Nézd meg! Ellép mellőle tánc közben. Szó szerint ott hagyja. Vanessza akart szakítani a sráccal. Ebben teljesen biztos vagyok! Nézd meg a végén, amikor kifelé mennek. Vanessza akkor is ott hagyja Andort, és a srác csak áll, mint aki nem érti az egészet. Még tétován utána is indul.
-Te ezt honnan tudod? -Nem akar hinni Szintia a testvérének. Ő ezt úgy értelmezte, ahogy édesapja mesélte neki.
-Tudom és kész!
-Jó. Ezt is bele lehet magyarázni, mert nem hallani a beszélgetésüket. Nem tudni igazán, mi zajlott közöttük. De apa küldött egy másik fotót is. Nézd! Itt már látszik a lányon, hogy állapotos! Apa nem hazudott!
Géza átveszi a húga telefonját, és hosszasan nézi Vanesszát a fotón. Tényleg jó kép Vanesszáról. Majd hüvelykujja külső felével végig simítja a fotón a lány még épp csak látható pocakját, és mosolyra húzza a száját. Visszaadja a mobilt, és annyit mond.
-Számolj hugi! Számolj! Ez a kép a múlthéten készült. A farsangi bál pedig február elején volt. Most szeptember van! Ha akkor már állapotos lett volna Vanessza, már lassan szülni menne. De épp csak van pocija.
-De te honnan tudod, hogy ez a kép mikor készült?
-Mert ezt a fölsőt én vettem neki két hete! Csak azóta készülhetett!
-Mi van? Miért vettél neki te ruhát? …Te és az a lány? Ti jártok?
-Igen. A baba is az enyém. És csak a negyedik hónapban van. A bálon azért vesztek össze Andorral, mert akkor én már képbe kerültem Vanesszánál. Engem választott, mert nagyon szeretjük egymást. Most akarom közölni muterékkal, feleségül veszem Vanesszát!
-Na ne szórakozz! Ez komoly?
-Persze. Azért jöttem, hogy te is halljad. Esküvő lesz a családban, hugicám! És ne szomorkodj! Ha szereted, keresd meg Andort! Hidd el, nem tett semmi rosszat.
-Köszönöm!!! -Szintia Géza nyakába ugrik, megpuszilja, és kirohan a szobából.
-Apa! Semmiben nem volt igazad! Majd Géza elmagyarázza! Én elmentem!
Olyan sebesen húz el otthonról, mint mikor a vihar hirtelen érkezik, és csap le valahol. Senkinek sem jut ideje a védekezésre. Meg sem áll Andor ajtajáig. De nem tud bejutni rajta, hiába csönget, és kopog. Az ajtó nem nyílik meg előtte. Szörnyű érzés keríti hatalmába. A csendes magányból tíz perc alatt hatalmas vihar dúl a szívében. És ez még tovább erősödik. Mi van, ha már másé lett? Ha nem várt rá, mert ő magyarázat nélkül szakított meg vele minden kapcsolatot. Az ajtóban toporogva hívni próbálja, és már megint könnyes a szeme. Ha bent szól a mobil, akkor itthon van, és tényleg nem akarja őt beengedni. Rányom a zöld kagylóra, de ijedtében ugrik egy nagyot. Andor telefonja pont a lány háta mögött kezd csörögni. Megfordul. A férfi már tárja a karjait. Szorosan öleli át Szintiát, és ajkát úgy a lányéhoz tapasztja, mint aki soha nem akarja ezt a csókot megszakítani. Nem kell magyarázat, vagy talán majd később. Most csak a visszatérő boldogságot kell élvezni.
Mindezt rímekbe szedve is leírtam. Kinek melyik tetszik jobban?

Madarak csitulnak, jő a napnyugta,
Nem riadok már fel csicsergő hangjukra.
Csend borul a parkra, telve fájdalommal
Nem számolhatok már tervezett álmommal.

Nincs itt a szerelmem, mert magamra hagyott,
Ezért oly bánatos és magányos vagyok.
Vihar támad bennem, ott mélyen legbelül,
Vissza kell szereznem, ne legyek egyedül.

Csendes lányszobából halk sírás hallatszik,
Nem az volt a párja, akinek az látszik.
Vagy talán mégis jó? A többi csak látszat?
És a sok szóbeszéd a szívével játszhat?

Mi is a valóság? Jó lenne megtudni!
Az érzések elől nem kéne elfutni.
És jő a nagytestvér, tud nyújtani vigaszt,
Mert ez a szóbeszéd biztosan nem igaz.

Fut a lány a sráchoz, de kétségek között,
Mert most a szívébe nagy vihar költözött.
Szereti még vajon? Vagy ezzel másnak adta?
Hiszen már egy hete kétségek közt tartja.

Az igaz szerelem így nem érhet véget,
Meg kell még élniük, mit nekik szánt az élet.
Csendes szünet után egymásra találnak,
Teret engednek szerelem viharának.