Peti: Éjfélig?
R: nem
P: Miért kerülsz Magaddal ellentmondásba, amikor azt írod, h szenvedtél az éjfélig tartó chatek miatt? Hiszen folyamatosan azt mondod, h minden pillanatban a szépet, a jót lássuk, azt éljük át, ne a rosszat, erre csak az maradt meg Benned, h görcsöltél a beszélgetéseknél.
R: Rita, valószínűleg elkerülte a figyelmed, h azt írtam, akkor képtelen voltam kiállni magamért. Lehet, h most sokkal rövidebben csetelünk, de attól még lehet tartalmas – már csak azért is, mert nem görcsölök ezen, és azzal, h kiálltam magamért, most jobban tudom élvezni, és igen, most megtalálom benne a szépet, a békét, mely csakis a végtelen csendben található.
P: Ha nem érzed jól Magad valahol, valamikor, tán közölni kéne, nem pedig utólag megfeddni.
R: egyébként persze, kerül ellentmondásba magával az ember – bár ebben a helyzetben nem érzem így. nem szemrehányás, félreérted! pont azt írtam, h az én saram volt, h benne maradtam – igaz, szóltam akkor is, utánanézhetsz – de mégis hagytam magam a játszmában
P: A chat egymás gondolatainak megosztása a másikkal, és a benne rejlő segítőszándék a másik iránt való kiaknázása.
R: attól mert röviden csetelünk, még megoszt6juk 1mással a gondolatainkat
P: valóban
R: hidd el, jobb ez így, mert nem vagyok totál ideg, h azt érzem, húzni akarod az időt, h ne búcsúzzunk el időben.
P: Hogy?
R: régen néha frusztrált ez az érzés, amikor nem akartad elfogadni, h menni xetnék
P: Nagyon régen? Különben is, ha menni kell, menjél ki, nehogy bent menjél ki.
R: amikor próbáltál tartóztatni
P: Fel vagy Meg?
R: mind2
P: Úgyis önmegtartoztatóan élsz, és még mindig jobb, mintha letartóztatnak.
R: most hirtelen nem tudok mit írni, de sebaj, majd legközelebb
P: ???
R: majd legközelebb biztos nem így lesz – napközben is voltál eszemben
P: Most elpirultam… de csak ezért mert napoztam egy picinykét.
R: na ja… ma nem bírtam kint lenni a napon, inkább elaludtam az árnyékban
P: Az órádon?
R: dehogy, közte. Lassan lelépek, vigyázz magadra!
P: Ha most kigyúlnak a csillagok, fáj, hogy Te ott, s én itt vagyok.
R: talán lesz, h nem így lesz
P: Reggelre kihunynak a csillagok…
R: de kisüt a nap
P: Rád biztosan, de elém fellegek vonulnak.
R: Rajtad múlik
P: és emlékek tolulnak… és pörkölttel teli fazekak borulnak.
R: irigylésre méltó helyzetben vagy. Puszi!
P: és Te is… na jól van. Szia!
…
R: Szia Petim! Sokat gondoltam Rád a hosszúra nyúlt pihenésem alatt. Előx is, nagyon hálás vagyok Neked, amiért összehoztad az istentiszteletre a kép- és hanganyagot. Nagyon megható volt. Ma amúgy is annyira benne voltam a Létezésben: eggyé váltam az égszínkék alapon vonuló fehér-habos, helyenként akár átmenet nélkül szürkébe váltó felhőkkel, szinte éreztem, amint együtt úszunk a levegőben, amint én is szállok az égen. Az éjszakai esőtől cseppekben csillogó falevelek látványa előtt megtorpantam, mintha valami delej nem engedett volna tovább. A Nap szinte magába szippantott. A villamoson, amint előremeneteltem, egy ütemre a szerelvénnyel, azzal is egy voltam. Bármerre néztem, bármit csináltam, ujjongó öröm, végtelen boldogság volt a szívemben. Feltekintve egy ház falára, ahogy a vadszőlő ringatózott a szélben – egy voltam mindennel, tudod, számomra ez a meditáció. Érzések kavalkádja, eggyé válás mindennel. Számomra ez az Isten. A Mindenség, a mindenben ott lélegző Élet, a bármiben megdobbanó szív. Peti, számomra fontos az érzések, a mélység kifejezése. Igen, megtehetem a barátnőimmel, stb., de jó lenne, ha Neked is elmondhatnám. Minthogy ez is egy fontos kötelék. Nekem éppannyira, mint a csók, az ölelés, a titkos, szerelmes és sokat sejtető pillantások. Van, h az összhang úgy nyilvánul meg, h egyetlen szó sem hangzik el, máskor a pajkos évődés hordozza, de van, amikor az érzések tisztázása, kimondása.
Engem érdekelne, amikor pl. munkamegbeszélésre mész, vagy amikor a randevúnkra készülsz, vagy amikor búcsút veszünk egymástól, h mit érzel. Mert olyan izgalmas az érzelmek világa. És annyira elvesztik a negatív érzések a hatalmukat, mihelyt kibeszéljük őket, mihelyt felszínre hozzuk azokat. Miközben, igen értem h mire gondolsz, valóban nagy kötelék köztünk, h jól ismerjük 1mást.
P: Leveledre reagálva, szerintem azért teremtett minket az Ég és a Föld, h a gombákhoz hasonlóan, kik minden évben újra kidugják kalapjukat, mi is minden csalódásnak vélt dolgot, reményvesztettnek tűnő érzést átvészeljünk, erőt merítve esőből, aszályból, világosságból, sötétségből, h rátaláljunk a sikerre, a boldogságra, hisz itt van előttünk, csak a kezünket kell nyújtani értük.
R. Mindenesetre nincs bennem félelem vagy ágálás, h mi lesz. Megyek tovább az úton, aztán majd kiderül. Mikor apám állapota drámaian romlani kezdett, négy napon át nagyon rossz volt elviselni a napokat. Aztán megkaptam Istentől vagy a Végtelen Energiától (nevezzük, ahogy akarjuk) az Erőt, s azóta is fogom a kezét, rábízom magam e Felsőbb Lényre, vigyen bármerre ez az út. Noha messzemenőkig nem bóknak szántad a mondatod, miszerint megváltoztam, ez számomra örömteli visszajelzés. A változást a Forrás Energiája generálja. A minap felhoztad, h nem tudsz velem tervezni semmit. Nézd, én magam sem látok sokx előre, mikor mi lesz. Megértem, h ez zavar Téged. Én megszoktam, h minden folyton változik körülöttem, folyton variálnom kell. Nem várom viszont, h megértsd, s h elfogadd. Meglehet, minket (csak) a vonzalom, az érzelmek kötnek, s kötöttek össze.
P: Egy masszív kötél csak óriási és hosszú viharban szakadhat darabokra.
R: Szerintem pont ez történt vele, velünk.
P: Akkor még sosem tapasztaltál igazi, könyörtelen tájfunt, ami mindent, és mindenkit elvisz. A miénk pusztán, kis balatoni szélvihar, menten alábbhagy, és kisüt a Nap, mihelyt újra megbízunk 1másban! És kérlek, ne rombold le a szerelem táplálta önbizalmamat.
R: nem tudok a karodba omlani, mintha mi sem történt volna.
P: Jajj, én ilyet nem kértem, mindössze, h bízzál bennem, és engedd bizonyítanom a szeretetemet, engedd, h Melletted legyek, h kiengeszteljelek végre ellenérzéseidből.
R: Volt 1 barátnőm régen, megcsalta a pasija – 1ütt maradtak, de a tüske mindig ott maradt – ez is benne van a pakliban, h a tüske vhogy bent ragad.
P: A tüske kihúzható. Bár fájdalmas, de utána soha többé nem fog fájni, ha viszont bent hagyod, akkor is fáj majd, ha már az a bokor, amelyik benned hagyta, már rég kipusztult. Nemcsak a boldogtalanság, de olykor a nagy boldogság is hajótörés… Én mégis ez utóbbira voksolnék… pláne ha Te vársz annak a „lakatlan” szigetnek a kikötőjében. Mert mindig az a valaki a fontos a számunkra, aki érzelmeket csihol ki belőlünk, legyen az akár negatív, akár pozitív töltetű is. Csak ezt, míg élünk, nem valljuk be sem magunknak, sem másnak.
R: Ha majd újjászületünk…
P: A születés senkit sem tesz fontossá. Te azonban azóta lettél fontos a számomra, amikor előx találkoztunk. Mert előre elrendeltetett. Soha nem akartam többé már igazán szeretni. Minden belső erőmmel küzdöttem ez ellen. Bár nem akartam senkit sem annyira szeretni, h tele legyen vele a fejem, a lelkem, és elvegye előlem a teret. Ha tudtam volna, h így érzek majd irántad, már sokkal korábban leléptem volna, amikor még megtehettem volna. Így viszont – örömömre – már nem mondhatok le rólad… mert az életéről nem mond le az ember. Igaz nem ígérhetem, h mindig jó leszek, h soha többé nem fogsz valami csekélységért haragudni rám, habár olykor túl érzékeny vagy, és nagyon sajnálom, ha fájdalmat okoztam Neked, még ha időnként túl is reagáltál helyzeteket. Azonban soha senki nem léphetne a helyedre. Csak nem képzeled, h lecserélem a holdat a csillagokra? Az pedig, h a szerelem lángja nem válik parázzsá, számomra roppant szokatlan élmény. Neked akarom adni a világot, sosem veszem vissza, és nem is hagyom, h ezt bármi vagy bárki akadályozza. Az élet túl rövid, h Nélküled éljem… és túl hosszú, h Nélküled éljem. Hisz minden vihar előbb-utóbb elül, és amellett, h sok kárt is okoz, mégis az azt követő csend közelebb hozza a lelkeket 1máshoz.