Az ismerős idegen

Összes megtekintés: 121 

Ropogott a talpam alatt a száraz avar. Kiskutyám, Gréti szorosan a nyomomban haladt. Vidám farkcsóválással jelezte, hogy a parkban levő ösvényen talált egy meztelen csigát. El nem tudtam képzelni, hogyan került elénk egy ilyen állatka október elején, de gondoltam magamban, biztos a kellemesen enyhe idő okoz ilyen meglepetéseket. Szóltam Grétinek, hogy haladjunk tovább. Ő engedelmesen szót fogadott.
Továbbsétálva hegedűszóra lettünk figyelmesek. A legközelebbi padnál egy addig sohasem látott férfi játszott a hangszerén. Olyan 60 év körüli lehetett, haja szürkés színű, szakállas, nyakában hosszú, piros színű, kötött sál lógott. Nem tűnt hajléktalannak, pedig miután szóba elegyedtünk, kiderült, hogy az. Megbabonázva hallgattam a gyönyörű melódiákat. Gréti farkcsóválással jelezte, hogy neki is tetszik az előadás. A hegedűn játszó úr elmosolyodott a kutyámra tekintve, majd éles szememmel észrevettem, hogy egy kis könnycsepp gurul végig az arcán. Önkénytelenül megérintettem a vállát, még vissza is fogtam magam, nehogy egyből átöleljem.
– Uram, segíthetek valamit? – szólaltam meg végül.
Hegedűjét lerakva csak a földet nézte, közben egy kaviccsal játszott viseltes cipőjével.
– Nekem is ilyen fajta kutyám volt, míg a feleségemmel a családi házunkban éltünk.
Éreztem, hogy melegség járja át a szívemet. Aki az alaszkai malamutot szereti, rossz ember nem lehet! Hirtelen ötlettől vezérelve bátor kérdést engedtem meg magamnak:
– Uram, meghívhatom egy ebédre?
Azt kívántam, bárcsak ne tartana tolakodónak, félszegen tekintettem a férfi szemébe, aki egyetlen pontot nézett a járdán, majd váratlanul megszólalt.
– Köszönöm, elfogadom.
Karon fogtam, és elindultunk a kedvenc éttermembe, amely kutyával is látogatható.
– Pataki Georgina vagyok – mondtam még mindig szorosan a karjába csimpaszkodva.
– Örvendek. Én pedig Nagy Vilmos.
Majd szótlanul folytattuk utunkat a kiszemelt vendéglő felé. Vilmos mintha már ismerte volna a helyet, könnyedén kanyarodott velem jobbra, majd balra, majd újra balra, egyszer sem tévesztve el az irányt, közben szorosan magához fogta a hegedűtokját.
A teraszon foglaltunk helyet. Gréti kapott egy tál friss vizet, melynek szemmel láthatóan nagyon örült, mert egyből belelafatyolt.
– Mióta hegedül? – kezdtem meg a beszélgetést.
– Hatéves korom óta. Anyám Budapest legjobb zeneiskolájába íratott be.
– Értem. Anno a háború után lehetett mindez? Mert akkor nagyon módos család lehettek.
– Így igaz, kedves Georgina. Apámnak jól menő üzeme volt, szikvizet palackoztak. Naponta 10 000 üveget adtak el, ami abban az időben rengetegnek számított. Egyetlen gyerekként én örököltem meg a vállalatot a 80-as években, amikor apám eltávozott. Kiterjesztettem az üzletet külföldre is.
Őszinte csodálkozásom kiült az arcomra. Szó szerint tátva maradt a szám is. Vilmos folytatta élettörténetét.
– Mikor megszületett a fiam, Vince, én voltam a legboldogabb ember a világon. Őt is a város legjobb zeneiskolájába járattam, ahogy engem a szüleim. A lelkére kötöttem, hogy tanuljon jól az iskolában. Kiokosítom a cégvezetés minden fortélyára is. A lejtmenet akkor kezdődött, amikor a kitűnő érettségi vizsga ajándékaként Vince megkapta álmai sportautóját.
Ösztönösen összeszorult a torkom. Vilmos dobolni kezdett ujjaival az asztalon, majd lehajtotta a fejét.
– Ne folytassa, ha fáj! – mondtam, és megérintettem finom kézfejét.
Ismét könnycsepp csillant Vilmos szeme sarkában.
– Miután eltemettük a fiamat, a feleségem nem sokkal később öngyilkos lett.
Levegő után kapkodtam. Éreztem, ahogy a sós könnyem patakokban kezd folyni. Miért? – kérdeztem magamtól, de nem jött ki hang a torkomon. Gréti vakkantása rántott vissza a valóságba. A pincér állt előttünk.
– A két tányér újházi tyúkhúsleves tálalva – majd zavart mosollyal letette elénk a tányérokat.
Vilmos megpiszkálta az ételt a kanállal, majd mélyen beszippantotta az illatát. Nagy szeretettel elkezdte enni a levest úgy, mintha hetek óta nem kapott volna ilyet. Valószínűleg nem tévedtem nagyot. Miután mindketten elfogyasztottuk az első fogást, Vilmos udvariasan megtörölte a száját a szalvétába, égszínkék szemével rám tekintett, majd megkérdezte:
– Folytathatom a történetemet?
– Ó, igen, persze!
– Köszönöm. A családom nélkül a munkámba temetkeztem. A szikvíz iránt kezdett csökkenni a kereslet, ezért új utakat kerestem, és még tőzsdére is vittem a vállalkozásomat úgy, hogy jelzáloghitelt vettem fel a házunkra. Mondanom sem kell, hogy teljesen csődbe mentem. Azóta a szállón élek.
– Értem – hebegtem.
– Meg kell, hogy mondjam, kedves Georgina, már nagyon régen nem ettem ilyen finom levest! És köszönöm, hogy meghallgatott egy vénembert. Sokat jelentett nekem.
– Nekem is, kedves Vilmos! De mondja, kérem, hogyan kel fel minden nap, mi az, ami miatt még nem adta fel a reményt?
– Tudja, kedves Georgina, érzek. És míg ez így van, élek! Van egy csupaszív nő a hajléktalanszállón, ő az én választottam. És a zene a mindenem! Nem az alamizsnáért hegedülök, hanem azért a szikráért, szeretetért, amelyet az emberek szemében látok, ha játszhatok. Az élet szép! – majd azzal a lendülettel Vilmos fölkelt az asztaltól, meg sem várva a második fogást, udvariasan elköszönt, és elindult a szálláshelyre.
Kiskutyám, Gréti szomorú vonítással jelezte, hogy máris hiányzik neki az ismerős idegen.

“Az ismerős idegen” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Péter! ❤️
    Hálás vagyok, hogy olvastad a novellámat! Igyekszem pozitív üzeneteket közvetíteni azok számára, akiket olvasóimnak mondhatok. Köszönöm, hogy értékesnek nevezted a művemet! 😊 Nagyon jólesik, és sokat jelent számomra!
    Szeretettel üdvözöllek:
    Elizabet 🍁

  2. “Az ÉLET szép” valóban …még ha néha kifordul is magából a Sors mint mostanában a Covid támadása nyomán, de talán ez is hozzájárul ilyen értékes írások megszületéséhez ! Gratulálok kedves Elizabet !!!

  3. Kedves Mária, Kata és Mária! ❤️
    Hihetetlenül nagy öröm számomra, hogy olvastátok a novellámat, és az, hogy érzéseket váltott ki belőletek az írásom! Saját magamat is belecsempésztem a történetbe, Vilmos végső szavai az én hitvallásom is.
    Szeretettel üdvözöllek benneteket:
    Elizabet 🍁

  4. Kedves Elizabet! Míg olvastam elbeszélésed, sok gondolat futott át öregecske
    agyamon. Lehet leírva, kívülállóként, ennyi viszontagság után is úgy érezzük,
    hogy ő is szépnek látja az életet. De…ki tudja?
    Mindezek után is gratulálok.

    M.

  5. Kedves Rita, Adrianna és Orsi! ❤️
    Hálásan köszönöm, hogy olvastátok a novellámat! 😊 Nagyon jólesik, hogy hozzászólásotokkal emeltétek az írás értékét! Köszönöm!
    Szép, meghitt vasárnapot kívánok!
    Szeretettel:
    Elizabet 🍁

  6. Nekem nem tűnt életszerűnek, hogy egy hölgy meghív egy ismeretlen férfit ebédelni, de ettől függetlenül szerethető, kedves történet volt.

    Rita

Szólj hozzá!