Tollpihék: Hetedik történet: Mindig hétkor

Bori otthon magolja a verssorokat, holnap feleltetés lesz. Apa toppan be a szobába, megérkezett a munkából.
– Mit tanulsz? – érdeklődik.
– Minek nevezzelek? – feleli Bori.
– Apának. Csak nem akarsz Sándornak hívni? – ráncolja bozontos szemöldökét apa.
– Nem, nem. Ez a vers címe.
– Abban ír a szerelme rejtett csillagrendszeréről? – kérdezi.
– Nem, az Radnóti verse, ez meg Petőfié.
– Tanultátok már Radnótit is? – bukkan fel anya csodálkozó arca apa válla felett.
– Még nem, de én már olvastam tőle is – vonja meg a vállát Bori, majd visszahajol tankönyve felé.
Apa és anya furcsán összenéznek.
– Az Erőltetett menetet is? – kérdezi kicsit zaklatottan anya.
– Csak a szerelmes verseket – mondja Bori, de hátra sem néz, mert mondatába belepirul.
A mondat a levegőben marad, néma csend keletkezik utána. Bori az órájára néz, aztán nagy hévvel felpattan.
– Le kell vinnem a szemetet – jelenti ki határozottan.
Rohan a konyhába, ahol nagy káosz uralkodik. Anya csirkét készít vacsorára, a testvére hozta ma nekik vidékről. Nemrég kopasztotta meg, minden csupa toll. Bori gyors ütemben sepri össze és már kint is van a gangon. Hideg van, de a kabátját bent felejtette.
– Mindig hétkor viszi le – még hallja apa halk megjegyzését, mielőtt beteszi az ajtót.
Bori döcög lefelé a lépcsőházban, a harmadikon egy kéz ragadja meg a könyökét. Tágra nyílt szemekkel néz Tamásra.
– Miért itt vársz? – kérdezi meglepetten Bori.
– Mindig így sietsz? – mosolyog Tamás.
– Dehogy, csak most késtem – hebegi Bori.
– Nem késtél te, még nincs hét – vet egy pillantást Tamás az órájára – Hat óra ötvennyolc.
A lány lesüti a szemét, cipője orrát fürkészi. Valahol a szinten kattan egy zár, a két gyerek iszkol be a liftbe, először a hatodikra mennek. Még mielőtt valaki hívhatná a felvonót, Tamás már nyomja is az első gombját. A földszintre nem mennek, mert szokott helyükön Kovács úr és bátyja beszélget.
– Ma a Bartossal és a Majtényival láttak – kezd bele Bori, mérgesen néz.
Bartos és Majtényi rossz alakok, sokat piszkálják a lányokat, főleg Bori barátnőjét, a Rozit, a súlya miatt. Több intőjük is van már, iskola után sose haza mennek, állítólag cigarettáznak is.
– Jobb, mintha a Rékával láttak volna, nem? – dönti Tamás a fejét a lift falának.
Bori erre elhallgat, nem kérdez semmit.
– Ügyünk van– jelenti ki kurtán Tamás, nem akar róla beszélni.
Megnyomja Boriék szintjének gombját, mire a lány szíve nagyot dobban. Vánszorog a lift felfelé, csak nem érkeznek meg az ötödikre. Meg kell kérdezni.
– De ugye a Réka nincs benne az ügyetekben? – még mindig nem mer Tamásra nézni.
– Nincs – mosolyodik el a fiú.
Megérkeztek. Még mielőtt nyílna az ajtó, Bori odahajol Tamás arcához és gyengéd puszit nyom rá.
– Akkor holnap – mondja a lány, majd kilép a gangra.
– Hétkor.
Tamás óriási mosollyal az arcán lép be a lakásba, ahol édesanyja épp parfümmel fújja be magát. Apja a hokedlin ül, nehezen tudja felhúzni a cipőjét. A fiú nem tudja hová tenni a készülődést.
– Habonék telefonáltak az előbb – feleli a fel nem tett kérdésre Tamás anyja. – Áthívtak minket vacsorára. Tudod, a Boriék, ott laknak az ötödiken.
– Csirke lesz – teszi hozzá apja, megnyalva a szája sarkát.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni a Tamás vállán ülő tollpihét, ami pont úgy görbül, mint Tamás vigyora.