Művészek találkozása

Összes megtekintés: 32 

Egy ideig nem tudtam eldönteni szívlelem – e Molnár Kittyt vagy mégse.
Nemrég publikálták egy szerelmi regényét, amely hatalmas érzelmeket váltott ki azon életunt, de nemes és erkölcsös személyek közösségében , akik szüntelenül új, ügyes vénájú , lángelmék után kutatnak. Korosodó bőkezű emberek, akiknek csupán az volt minden feladatuk, hogy egyesületekbe, klubokba járjanak no meg társasvacsorákra , Kittyre úgy tekintettek akár egy tinédzser lánykára, bókoltak neki, imádták és dicsőítették. A nők és férfiak egyformán az eljövendő ígéretének tekintették. Én mindenesetre olvastam róla egypár tökéletesen ellentmondásos rosszalást is. Egyesek azt nyilatkozták, hogy ezzel az első írásművével a magyar regényírók élmezőnyébe tört , míg mások becsmérelték, kritizálták a regényét. Elolvastam róla minden föllelhető életrajzot és iratot. Nagyon alaposan és részletekbe menően megvizsgáltam valamennyit. Nem csupán a közismert információkat, hanem átkutattam minden egyes mellékkörülményt is, hogy valami leleplező kapcsolatra vagy beszédes anekdótára lelhessek. Egy előreláthatatlan váratlan napon úgy hozta a sorsom, hogy én is megismerhettem , ráadásul egészen közelről. Ünnepélyes estélyt rendezett, ahova olyan írókat, költőket, művészeket hívott meg, akiknek frissen publikálták a műveit , és többnyire első kiadásait. Valójában azért is hívott meg, hogy dedikáljam én is első könyvemet. Nem egykönnyen bízonytalanodom el, nem vagyok szégyenlős sem igazán de ezt az invitációt felettébb aggasztó balsejtelemmel fogadtam most el, ám végül is jól döntve elmentem, mert tetszett nekem. Egy ódon ballada zamata érzett az egész meghívásban. Viszont nagyon féltem, attól féltem a legjobban , hogy én a kisvárosi kislány, aki még Budapesttől távolabb nem járt az otthonától, akad e közös témám ezzel a számomra igen értelmes családdal. Nem volt mit tennem, szabad időmben el kellett olvasnom regényét, ami komoly meglepetésként ért. A cselekmény színhelye egy olasz kisvárosban játszódik, szereplői pedig a felső középosztály tagjai voltak, akik a gazdasági, pénzügyi állapotuknak felülmúló jólét külsőségeit igyekeztek látszatni. Az elején végtelenül bosszantott, mert kigúnyolt embereket csak azért, mert idősek és szűkölködőek, éhenkórászok vagy toprongyos ágrólszakadtak. Gondoltam fogalma sincs arról, milyen embert próbáló az ilyen balsorsot elszenvedni, s hogy az állapotuk leküzdésére tett igyekezet inkább szánalmat, mintsem csúfolódást érdemel. Volt azonban a regényben több helyleírás, kis berendezés, vagy falusi impulzus, mely tökéletesre sikerült. Ezek a kiméletességről és az anyagi dolgok benső csáberejéről és vonzalmáról szóltak. A könyv nyílt, feszélyezetlen hangnemben íródott, mentes volt minden cicomától, sallangtól, szavai mégis megnyugtatóan melódikus hangzásúak voltak. Ám ami igazából figyelemre érdemessé tette, és megindokolta, miért keltett feltűnést, az a történetet létrehozó szerelmi cselekményben hevesen perzselő vágyakozás volt. Az időszakunk stílusának elfogadhatóan és tűrhetően kellően megszokott és mindennapos volt, és újfent a korunk stílusa szerint bevégzetlen, minden különösebb fellendülés nélkül a regénye végén, többé – kevésbé minden úgy maradt, akár a legelső oldalon, de az olvasó képet alkothatott a fiatal szerelemről, amely pompás volt, és túlfűtötten erotikus. Annyira hangsúlyos volt, és annyira intenzíven leírt, hogy elállt tőle a lélegzetem. De nem hiszem, hogy csak nekem. Mintha maga az élet pulzált volna szívdobogva a nyomtatott oldalakon. Semmit nem hallgatott el. Különös volt, megbotránkoztató és mégis lenyűgöző. Olyan volt akár a természet ősereje. Szenvedély volt a könyve a javából. Míg olvastam, az a gondolatom támadt, könnyen meglehet, hogy mutatós, magával ragadó leíró képességével, figyelemre méltó, mesterkéletlen szemléletmódjával, mellyel a világ tárgyi dolgait, matériáit, enteriőrőket, falakat, fákat, virágokat illusztrálja, s azzal az energiával, amellyel az élet imádatát, a szerelem vágyódását szemlélteti és megformálva megjeleníti, vitalitástól, tetterőtől duzzadó , kellemesen különös lírai művet komponált. Hősnője fiatal volt és gyönyörű, igaz makacs és robbanékony, ám titokban jólelkű adakozó nő volt. A zene volt a mindene, és nem csupán a hangjában volt muzsika, de a mozdulataiban és legtitkosabb gondolataiban is. Nagyra becsülte a művészetet. Intelligens volt és művelt. Mivel heves temperamentumú hölgy volt, nemcsak a hangja volt gyönyörű, de szerelmi életei is híressé tették. Az első férje egy nápolyi herceg volt. Ám nem tartott sokat a házzassága vele.
– Fel a fejjel édesem. Szedd össze magad. Ilyen ajánlatot nem utasíthatsz vissza.
– mondta a barátnőm bíztatva.
– Tudom Szilvia, de úgy félek… Én ilyen estélyen soha nem voltam, és azt se tudom milyen ruhában jelenjek meg.
– Nézd Viktória, ez legyen a legkisebb gondod. Ilyen esélyed nem biztos, hogy lesz többé, tudod, hogy mennek ezek a dolgok. Arra is gondolj, hogy mindig kevés volt a pénzed, de ez állapot sem tarthat örökké. Most esélyt kapsz arra, hogy híres legyél … Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. A meghívó két személyre szól igaz? Akkor veled tartok, hogy bátorságot önthessek beléd..
– Óh drága barátnőm, mihez is kezdenék sokszor nélküled ?
– Azért vagyok neked, hogy néha figyelmeztesselek arra, hogy gondolj az önbecsülésedre, és hogy ne hagyd el magad !
– Köszönöm Szilvia !
– Nos, azt hiszem itt az ideje, hogy készülödjünk ! Biztosan nagy élmény lesz.
Ketten közösen béreltek egy olcsó bútorozott lakást. Délelőtt 9 órától délután négy óráig manikűrösként tevékenykedtek, még néha ezután is becsúszott egy – egy kliens, azután szabadok voltak. Megvoltak az állandó vendégeik, néha egy – egy gazdagabb kliens is becsúszott, főleg az idősebb korosztályból, aki meghívta őket egy étterembe egy vacsorára, és a társaságukat is bőségesen meghonorálta.
Az estélyt a háziasszony villájában tartották. Jókora birtokuk volt, lejtőn épült házuk síkságon állott, három oldalról erdőség vette körül, előtte nagy park terült el. Századéveken át ez a fényűző, díszes ősi kastély volt a család birtokában, és Kitty erre büszke is volt. A kastély ugyanúgy a táj részének tűnt, akár az ezeréves fák amelyek oltalmazták. Magasztos szilfasor vezetett az útról a dekoratív díszkertbe. Kitty végtelenül büszke is volt arra, hogy mióta megépítették , folytonos vonalban szállt apáról fiúra, vagy lányára. Valamennyien ebben a kastélyban születtek és szenderültek jobblétre. Négyszáz év óta ők munkálták a szomszédos földeket, erdőségeket. Kitty férje Miklós már a negyvenedik évét taposta, felesége pedig a harmincat. Mindketten életük fénykorában voltak, s két kicsi gyerekük egy kislány és egy kisfiú csak úgy duzzadtak az életerőtől és az egészségtől. Tudatában voltak a helyüknek. Én még eddig sohasem láttam összetartóbb családot. Jó kedélyűek voltak és végtelenül szívélyes vendégszeretők. Meghitt családi életet éltek. Olyan tökélyre törekvően éltek, és olyan teljesség volt az életükben, akár egy Haydn vagy egy Beethowen szimfónia vagy egy Tiziano festmény eszményi szépségében. Gondtalan boldogságban éltek, és én szerintem megérdemelték a boldogságukat. Amikor megérkeztünk, néhány vendégével az erkélyen beszélgetett, de azonnal észrevett, odajött hozzánk, és nyájas, őszinte modorában, azzal az eleganciával ami teljesen elbűvölt kezet fogott velünk.
– Igazán örülök, hogy szerencsésen megérkezett. Gondolom ő a kísérőjeként jött ?
– Igen. A barátnőmet kísértem el.
– Örömmel látom mindkettőjüket – mondta kezét nyújtva. – Szívből örvendek annak, ha a barátaival megismerkedhetem, kedves Viktória.
Erősen dekoltált vörös atlaszselyem ruhában volt, háta meztelenül villant elő, nyakán figyelemre méltó terjedelmes gyöngyökből fűzött gyöngysor, ujjain számtalan értékesnek látszó gyűrű, s karjain csuklótól könyökig gyémántokkal és smaragdokkal kirakott karkötők. Természetesen egy se lehetett valódi. Hollófekete hosszú hajában művészi gonddal fodorított merev hullám volt, hajában vékony gyémántos tiara. Jómagam bíborszínű selyemruhában voltam, Szilvia pedig rózsaszínű atlaszselyem ruhát öltött magára, gyönyörű rózsaszínű tűsarkúval.
– Kérem, érezzék jól magukat, nézzenek körbe.
Abban a megtiszteltetésben részesített, hogy simán Kittynek szólíthattuk.
Kertje olyan volt akár a császárné kertjének mása Bécsben. A domboldalakat szemérmes vadvirágok díszítették. Ezernyi növény, rengeteg örökzöld, köztük számtalan egzotikus faj. Bambusz ligetbe bepillantani, magunkat Ázsiába, Európába és a hat kontinens ritkaságaiba érezni ezáltal, magával ragadó, csendes élmény volt számunkra.
Az erkélyen vacsoráztunk, a többi meghívott művésszel és kísérővel együtt, s a telihold lenyügözően tükröződött előttünk a tavon. A természet is mintha tudná, hogy mi illik az alkalomhoz, beállította a megfelelő díszletet. Az egész látványt hat gyönyörű citromfa foglalta keretbe, s körülöttünk az erkélyen a tökéletes virágdíszben pompázó narancsfák mámorító illatot ontottak. Volt a kertben több pompázatos cédrus fa is , melynek körvonalai csodálatosan rajzolódtak ki a csillagos égbolton. Egy zongora halk játéka kísérte a vacsorát. Az isteni dallam hangjai belehullottak az éjszakába, s tovagyűrűztek a tavacska fölött. A hatás ebben a túl romantikus környezetben, ezen a szép csillagfényes éjszakán lebilincselő volt. A levegő meg se rezdült, lágy volt és balzsamos és az asztalon égő dekorációs mécsesgyertyák szabályos kiegyensúlyozottsággal , lágy fénnyel égtek. Kitty és a vendégek, köztük mi is remekül éreztük magunkat, jóízűen ettünk, szorgalmasan ittuk a koktélokat és a pezsgőt. A holdra tekintettem, amely most széles, ezüstösen csillogó utat varázsolt a tó sima tükrére és azt mondtam Szilviának :
– Esküszöm ettől a szépségtől énekelni támadt kedvem.
Kitty is többet nyújtott, mint amit remélni mertem volna. Remek formában volt. Valósággal ittam a szájáról a szavakat. Kissé megittasodtam, nemcsak a pezsgőtől, hanem Kitty bőbeszédűségétől is. A téma amiről beszélt fáradhatatlan energiával űzte. Szellemes volt, élénk, filozofikus, és találékony is egyszerre. Az írás szenvedélyének egész tárházát mutatta be az összegyűlt társaságnak. Nyílt, barátságos modora és őszinte nevetése teljesen megnyerte az embereket, köztük engem is. Egy óra eltelte után, már teljesen feloldottam én is a társaságában. Este tánc is volt, mindenki táncolt a fák alatt a szabadban, és Kitty még tűzijátékot is rendeztetett.
– Nagyon kellemes nap volt. Minden percét élveztem. – mondtam Kittynek, amikor jó éjszakát kívánva elbúcsúztunk. – Az órák úgy elillantak, mintha csak a képzeletem szárnyai lettek volna. Kimondhatatlanul jó és kedves voltál hozzám és a barátnőmhöz is. Te vagy a legnagyszerűbb asszony, akit eddig barátnőmön és édesanyámon kívül ismertem. Arra pedig nem is mertem volna gondolni, hogy ajánlatot teszel a könyvem sokszorosítására és eladására. Kitty elégedetten felnevetett, és kék szeme őszintén csillogott.
– Örülök kedves Viktória, hogy ennyire élvezted. Szívesen látlak máskor is. Tudod vannak bizonyos dolgok, amelyek méltók arra, hogy örömmel tegyük meg. A te könyved is méltóvá vált erre. Különben is tartozom valamivel a társadalomnak.

“Művészek találkozása” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Enikő!

    Bocsánat, de először nem akarta elfogadni a “rendszer”, aztán mégis ezt tette, így aztán duplán jelent meg a hozzászólásom.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!